|
|
A képzés során a hallgatók megismerkednek az államhatalmi szervezet felépítésével, a titkos ügykezelés szabályaival. A képzés során elsajátítják az alapvető
A 2004/2005-ös tanévben Budapesten új, 1-8. évfolyamos multikulturális általános iskola kezdi meg működését.
Az iskola létrehozásának célja, hogy minőségi magyar tannyelvű oktatás biztosítása mellett, emelt szintű angol nyelvoktatást is nyújtva, kínai és nem kínai
Az intézmények hallgatói presztízsrangsora
Vizsgálatunk során a különböző szakterületeken belül több intézményi jellemző - egyetemi épületek állapota, oktatási infrastruktúra, az intézmény légköre (beleértve a kulturális és sportolási lehetőségeket is), a hallgatók szakmai előrejutásának segítése - mentén hasonlítottuk össze az egyes egyetemi karokat. Sokoldalúan közelítettük tehát meg az intézmények hallgatói megítélésének kérdéskörét. Ezek a mindezidáig kevesebb figyelmet kapó intézményi összehasonlítások releváns szempontokat vethetnek fel egyrészt a pályaválasztás (és egyben intézményválasztás) előtt álló hallgatók, másrészt az intézmények működéséért felelős vezetők számára.
Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a kérdőíves felmérés eredményei alapján előállított
Beadtam a jelentkezésemet - mi történik ezután?
Március elsején, éjfélkor lejárt a határideje a felsőoktatási jelentkezési lapok postára adásának. A jelentkezők most
European Crossroads – Európai Kereszteződések Konferencia
Felhívás sportszervezetek, iskolák, önkormányzatok részére
Bevezetés
Az Európai Bizottság által meghirdetett "Sport általi nevelés európai éve" keretében a 48 tagállamból álló Európa Tanács, "European Crossroads" (Európai kereszteződések) címmel konferenciát készít elő Strasbourg-ban, 2004. május 13-14-én.
A rendezvény egyik napirendi pontja 48 európai ország bevált gyakorlatának, érdekes projektjeinek, kezdeményezéseinek ismertetése lesz az ifjúsági sport területén. Ez kiváló alkalom arra, hogy Magyarország ezen az európai sportfórumon bemutathassa egy vagy két kiemelkedő programját.
Részvétel
A projektek rendezvényen történő bemutatására lehet pályázni.
A 48 országból kiválasztott nyertes
Még 4 nap!
Még négy nap áll rendelkezésedre, hogy postára add a jelentkezési lapjaidat! Ne feledd, a jelentkezési határidő 2004. március 1., éjfél. Nem érdemes az utolsó percig várni, már csak azért sem, mert az utolsó napon hosszú sorok kígyóznak majd
A Felnőttképzési Vállalkozások Szövetsége 2004. február 26.-27.-én Országos Szakmai Konferenciát tart.
VILLÁMOLVASÁST és más az EREDMÉNYES TANULÁST segítő módszerek elsajátítása, című tanfolyamot szervezünk 2004 február 14-15-én 9-17h-ig és + 1 nap
Célja: fele idő alatt 2x annyi tananyag megjegyzése Új a gyorstanulást segítő trükkök elsajátítása.
Örömteli, könnyed
A VICTORIA GEM Oktatási és Piacszervező Kft. 12 éve szervez Becsüs I. tanfolyamokat.
Szakirányok:
Ingatlanközvetítő értékbecslő tanfolyamKözépfokú szakmai képesítés állami bizonyítvánnyal (OKJ 52 3439 02)
Ez a szakképesítés a feltétele az ingatlanközvetítő tevékenység legális gyakorlásának!
A vizsgáztatás a Belügyminisztérium felügyelete mellett, az oktató tanáraink részvételével történik
Az Oktatási Minisztérium megjelentette a Felsőfokú Felvételi Tájékoztató kiegészítését. Új szakokat, képzéseket találhatsz !
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Az Oktatási Minisztérium megbízásából a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ pályázatot hirdet a 2005-ben bevezetendő kétszintű (középszintű és emelt szintű) érettségin történő vizsgáztatásra való felkészítésre.
A pályázat célja, hogy a résztvevők a 2004. évtől kezdve, több csoportban felkészítsék azokat a pedagógusokat, akik a 2005-től az egyes szaktárgyakból végzik a kétszintű érettségi rendszerben a középszintű, illetve az
Felhívjuk a figyelmet az Izraeli Külügyminisztérium Nemzetközi Együttműködési Központjának (MASHAV) kurzusára, melyre korlátozott számban ösztöndíjakért lehet pályázni.
Teachers Training
A kurzus helye: The Aharon Ofri International Training Center, Ramat Rahel, Izrael
A kurzus időpontja: 2004. április 26 – május 20.
A kurzus nyelve: angol
Jelentkezhetnek:
Mielőtt beadod jelentkezési lapodat az általad kiválasztott felsőoktatási intézménybe, érdemes lenne körülnézned az adott intézményben. Erre szolgálnak a nyílt napok. Megismerheted leendő tanáraidat, diáktársaidat, belekóstolhatsz a mindennapokba. Felteheted kérdéseidet és a végső döntés előtt még sok hasznos információhoz is juthatsz.
Tájékozodj és informálodj!
A határon túli pedagógusok figyelmébe ajánljuk az alábbi képzési lehetőségeket, melyeket az Oktatási Minisztérium biztosít a jelentkezők részére.
Pályázatírás, projekttervezés címmel a Budapesti Művelődési Központ továbbképzést szervez a CTF Alapítvány közreműködésével 2004. február 24-25-én a közművelődési intézmények munkatársai, települési (kerületi) önkormányzatok közművelődési referensei, közművelődési célú civil szervezetek munkatársai és önkéntesei részére.
A képzések iránt érdeklődhet a következő módokon:
Telefon:06-1-339-5759
Honlap: www.mioktat.hu
E-mail cím: agnes.kolozsi@mioktat.hu.
Újra indul a horgászat kedvelőinek a tanítás Kaposváron december közepétől.
Új szaktervek készülnek a SZIE Gödöllői Kampuszán.
Halászati szakirányú továbbképzési szakot kíván indítani az Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar. A szakképzettség növelése egyik hatékony módszere lehet
Az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) eddigi nagy büszkesége a történelem szak volt: az volt ugyanis az első, amely képzése egyetemi szintre emelkedhetett. Most emellé még három újabb büszkeség kerülhet.
ÉRDI ÉS ÉRDKÖRNYÉKI ANGOLTANÁROK FIGYELMÉBE
Miért lenne Önnek jó Érden tanítani?
Mert túl sok eneriájába, idejébe és pénzébe kerül az, hogy Pestre jár dolgozni?
Mert szeretne a munkahelyéhez közel VERSENYKÉPES ÓRADÍJÉRT tanítani?
Mert szeretne INGYENESEN korszerű módszertani anyagokhoz hozzájutni?
A megoldás: FRW Education angol nyelviskola, Érd.
Várom megkeresését,
Pásztor Eszter
20 9 716 415
www.frw.hu
pasztor.eszter@frw.hu
Tanfolyamaink:
Ingatlanközvetítő -értékbecslő
Számítógépkezelő
http://logo92.ini.hu
logo92@mail.datanet.hu
Címünk: Budapest, V. ker. József Nádor tér 12.
Telefon: 266-3011
Akkreditált felnőttképzési intézmény!
Nyelvtanfolyamok (angol, német, olasz, orosz, francia). Számítástechnikai képzések (ECDL, ECDL START), valamint OKJ-s szaktanfolyamok széles választéka.
A képzési költség 30%-a
Társasházkezelő (OKJ 52 7899 03)
A tanfolyam jellege: szakképesítő (bizonyítványt adó)
A képzés célja: A tanfolyam a társasházi ingatlan szakszerű kezelésére és a vele való gazdálkodásra irányuló mindazon korszerű elméleti és gyakorlati ismeretek átadására törekszik, amelyek birtokában a végzett hallgatók képesek lesznek a kezelést -és
Az egészség mindnyájunknak fontos. Érdemes ezt a különleges tanfolyamot elvégezni, mindenkinek ajánlható.
Képzés célja: a résztvevők felismerik az időgazdálkodás fontosságát és lehetőségeit, a célkitűzések és az idővel való eredményes gazdálkodás összefüggéseit. Megismerik, gyakorolják, és megtanulják alkalmazni az időgazdálkodás technikáit.
Programunkat ajánljuk: azon szervezeteknek, amelyek nem engedhetik meg maguknak az időpazarlást, olyan cégeknek, ahol a vezetők és a munkatársak nagy időnyomás alatt dolgoznak. Mindazoknak, akik idejüket hatékonyabban
ANGOL-NÉMET-OLASZ
Hány éve tanul már idegennyleveket?
Elégedett az eredménnyel?
Mi szóra
Tanulmányi idő: Más képző cégekkel ellentétben nálunk nem elegendõ két tanulmányi félév grafológia vagy grafológus szakasszisztensi végzettség. Hisszük és valljuk, hogy az írásszakértők véleményeinek különösen megalapozottnak és hozzáértőnek kell lennie, tekintettel arra, hogy az igazságszolgáltatásban magasabb arányú jelenléttel bírnak. A mi iskolánkban nem cél az írásszakértők ”túltermelése”, de a minőségi képzés igen. A mai korszerűsített
Tanulmányi idő: a grafológus szakasszisztensi négy félév után még két félév, tehát összesen hat félév. Az elsõ két év anyaga megegyezik a graf.szakasszisztensekével.
Harmadik évben grafológushallgatóink szakdolgozatot írnak, és személyiségkép készítést gyakorolnak szupervizori felügyelet mellett. Szakdolgozatukhoz intézetünk konzulens szaktanárt biztosít, mellyel személyes találkozásokon keresztül beszélhetik meg a továbblépési lehetõségeket.)
Tevékenysége szerint a grafológus az író személy pszichológiai értelemben
A Master of Business Administration a világ legrangosabb, legismertebb és legelterjedtebb egyetemi fokozatú végzettsége a menedzsment területén. A diploma megjelölésére szinte az egész világon megmaradt az eredeti angol MBA elnevezés.
A diploma, és a mögötte álló tudás népszerűsége főként abban rejlik, hogy a menedzsment diszciplínák gyakorlatorientált oktatásával a gazdasági jellegűtől eltérő alapvégzettséggel rendelkezőket is kiválóan felkészíti az üzleti, illetve menedzseri tevékenységek végzésére. Nem véletlen tehát a széles vállalati igény az ilyen végzettségűek iránt, és ezzel összefüggésben az sem, hogy az e területeken elérhető
OKJ száma: 52 8429 01
A képzés célja: A hallgató a tanfolyam sikeres elvégzése után képes lesz egy kiadvány önálló megtervezésére a tipográfiai szabályok és tradíciók, esztétikai és gazdaságossági, technológiai szempontok figyelembe vételével. Ki tudja választani az adott feladathoz szükséges eszközöket és programokat, biztosan tudja kezelni a számítógépet és a perifériákat, tízujjas vakszedéssel 6000 leütés/óra sebességgel tud szöveget szedni.
A XXI. Század üzlete, a döntés szabadsága. Most befolyásolhatja a sorsát!<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />
2-5 éves nemzetközi projekt, internetes háttérrel. A világ egyik legjobb személyiségfejlesztő rendszere.
A gyakorlatban szerezhető meg: használható tudás,
A személy- és vagyonőr tevékenység nagyfokú önfegyelmet, határozottságot, széles körű elméleti és gyakorlati felkészültséget, fejlett problémamegoldó képességet és fizikai erőnlétet igényel. A tevékenység ellátásához szükséges alapvető jogi, kriminalisztikai és pszichológiai ismeretekkel rendelkezik, továbbá a személyek és vagyontárgyak őrzése, védelme és az azok biztonsága ellen irányuló fenyegetés, támadás elhárítására kidolgozott
szakmai elveket, szabályokat és módszereket ismeri.
Ezen képesítéssel betölthető munkakörök, foglalkozások:
Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda közzétette a 2003-as felsőoktatási felvételi hivatalos ponthatárait, melyek megtekinthetők oldalainkon is. A jelentkezéseket tekintve 2003-ban a legnépszerűbb szakok listáján az előző évhez képest nem történt lényeges változás.
A felvételi ponthatárok az alábbi linken érhetők el:
OKJ száma: 54 3472 01
A képzés célja: A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgató képes lesz az iskolarendszeren kívüli képzés bármely területén az oktatás szervezésében és lebonyolításában irányító szerepet vállalni.
Oktatott tananyag:
A tanfolyam elvégzése után a hallgatók személy- és vagyonőri képesítéshez kötött munkaköröket tölthetnek be.
A nyíregyházi Polgári Biztonsági Szolgálat Kft., mint felnõtt képzést folytató intézmény 1999-tõl OKJ-s szakképesítések lebonyolítására Tanúsítvánnyal rendelkezik, mely az OKÉV-nál a 05-0216-02 nyilvántartási számon szerepel. 2001 évben a biztonságvédelemre és a kapcsolódó szakmai oktatás érvényességi területére vonatkozóan minőségirányítási rendszert vezettek be, melyet alkalmaznak az oktatás területén. A 2002. szeptember hóban lefolytatott audit során bizonyítást nyert, hogy az oktatás rendszere és metódusa megfelel az MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány követelményeinek Oktatásban résztvevõk nagy biztonsággal vizsgáznak az adott szakmából.
Hitelkérelem és pályázatkészítés pénzügyi tanácsadótól. Hitel- és pályázatiképesség vizsgálattal sikerre számíthat.
A Széchenyi István Egyetem megbízásából a Felső-Dunántúli Regionális Távoktatási Központ és az UNIVERSITAS-GYŐR Kht. Oktatási Üzletága komplex nyitott képzést indít távoktatásos formában. <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />
A képzés célja:
hogy a résztvevőket felkészítse, illetve képessé tegye
- szállítmányozói-logisztikai feladatok önálló megtervezésére, előkészítésére, irányítására
- a megbízók megbízása alapján áruk nemzetközi rendszerben történő továbbításának, rendelkezésére tartásának, hatósági kezelések elvégeztetésének megszervezésére,
- az áru logisztikai rendszeren belüli helyváltoztatásával, rendelkezésre tartásával vagy egyéb feladatokkal kapcsolatos teendőkre vonatkozó megfelelő szerződések megkötésére, és az ezzel összefüggő egyéb tevékenységek ellátására.
A 2/2002. (I. 11.) Korm. rendelet előírásai szerint minden olyan vállalkozásnál, amely veszélyes áruk vasúti, közúti vagy belvízi szállításával kapcsolatos tevékenységet végez alkalmazni kell egy olyan személyt, aki veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadói képesítéssel rendelkezik. A tanácsadó feladatait olyan
A Jog és Gazdaságtudományi Kar, Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézet 2003. szeptemberétől közgazdasági szakirányú továbbképzéseket indít.
A főiskolai közgazdász alapdiplomások marketingvezető és Európai Unió, az okleveles közgazdászok Európa-tanulmányok, marketing, biztosítási, terület- és településfejlesztés, közszolgálati menedzsment szakok közül választhatnak.
A kezdő csoportban a képzés célja,
Államilag elismertté váltak a Cambridge-i Egyetem nemzetközi angol nyelvvizsgái Magyarországon, miután az oktatási tárca elfogadta akkreditációs pályázatukat.
A Cambridge-nyelvvizsgák hivatalos magyarországi központja, a British Council tájékoztatása szerint
A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE), az Inter Kultúra-, Nyelv- és Médiakutató Központ Kht. a Westel támogatásával kutatási programot indít fiataloknak a mobilkommunikáció (mobiltelefon, sms, mms, számítógép, e-mail, chat, média, új média stb.) tanulmányozására.
Egyéni-, kis-, és középvállalkozások számára, avagy valódi online bevételek minimális költségen.
Megkezdődött az írásbeli matematika érettségi az ország középiskoláiban. 8 óra után ismertették a feladatokat, amelyeket szokásosan az Összefoglaló feladatgyűjtemény - a zöld könyv - példái közül választottak.
A nem hivatalos megoldások letölthető (doc )változata >>>