Helyszín:
Baranya megyei tanfolyamok
Mint a szervezők elmondták, a Pécsi Tudományegyetem idegen nyelvi programjainak egyre népszerűbbé válása az európai nyitás egyik biztos jele.
Tájékoztatásuk szerint azok a Nyugat-Európában élő fiatalok, akik egyetemi tanulmányaik befejezése után Brüsszelben vagy Strasbourgban szeretnének állást vállalni, harmadik nyelvként egyre többen választják a csatlakozó országokét.
Pelcz Katalin, a magyar program vezetője elmondta: a Nemzetközi Oktatási Központ fontos feladatának tartja a magyar értékek széles körű megismertetését.
Ennek egyik fontos eleme a szeptember 1-jéig tartó nyári egyetem, amelyre első alkalommal Bulgáriából, Horvátországból és Szlovéniából is érkeznek hungarológia szakos hallgatók, akiknek a teljes tandíját a Magyar Ösztöndíj Bizottság állja - jelezte.
A rendezvényen a TEMPUS Közalapítvány támogatásával is tanulnak hallgatók, lesznek közöttük továbbá olyanok, akik maguk fizetik a 120 órás program költségeit.
A diákok tizenegy csoportban, három-három tanár segítségével, a Nemzetközi Oktatási Központ által idén kifejlesztett kísérleti tankönyv és munkafüzet használatával sajátítják el a magyar nyelvet.
A nyelvi órák mellett a szervezők angolul zajló stúdiumokat is tartanak: a hallgatók részt vehetnek például a "Magyarország a változások útján 1990-2002.", a "Kultúra, történelem, politika Közép-Európában", illetve a Magyar népművészet című kurzuson.
Utóbbi stúdium különleges helyszínen, a szennai falumúzeumban zajlik majd.
A nyári egyetem zárásaként a hallgatók vizsgát tesznek, amelyért a világ összes egyetemén elismert kreditpontokat kapnak.
Pécs önkormányzata lehetővé tette, hogy a résztvevők ingyenesen utazhassanak a városi buszjáratokon.
A nyári egyetem hallgatói emellett díjmentesen tekinthetik meg a múzeumokat és a püspöki hivatal által fenntartott kulturális intézményeket.