Az OECD keretében muködo szervezet 2000-ben 265 ezer, tizenöt éves fiatal készségeit mérte fel 32 fejlett országban, köztük hazánkban is. Ennek során az olvasási készséget, a természettudományos, valamint a matematikai ismeretfeldolgozást vizsgálták. A teszt számos ország esetében (többek között nálunk is) sokkoló eredménnyel járt. Magyarország az olvasás és szövegértés értékelésében a 19., matematikában a 21., természettudományokban a 15. helyen végzett. Nem vigasztaló, hogy nincs jobb helyzetben számos fejlett európai ország sem. Szövegértésben Franciaország a 14., az USA a 15., Olaszország a 20., Németország a 21. helyre került; matematikában Svédország a 15., az USA a 19., Németország a 20., Olaszország pedig a 26. lett a sorban. A természettudományos ismeretek terén Spanyolország a 19., Németország a 20., Olaszország a 24. helyre szorult.

Nemzetközi elemzok azóta is vizsgálják, mi az oka az eddigiektol eltéro, igencsak lesújtó eredményeknek. Elsosorban Németországban folyik "nemzeti önvizsgálat", hol futott vakvágányra a híres, poroszosan fegyelmezett oktatási módszer? A Spiegel címu lap elemzése szerint a német diákoknak csaknem tíz százaléka a legegyszerubb információkat sem képes értelmes mondatokban összefoglalni, 23 százalékuk kifejezetten gyenge, amikor az olvasott szöveget valamilyen szempontból értékelni kell. Hogyan érhettek el ilyen siralmas eredményt Goethe, Schiller, Kant és Hegel kései utódai? - teszik fel a kérdést az oktatáskutatók.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a meglepo sorrendiség legfobb oka: a felmérés meroben más alapelvek szerint készült, mint az eddigiek. Nem tételes tudást, hanem praktikus probléma-megoldó készségeket vizsgált, amelyeket még ma sem tanít a hagyományos "biflázásra" épülo iskola. Egy példa a tesztbol: A közép-afrikai Csád-tó négyezer évvel idoszámításunk elott 60 méter mély volt, kétezer évvel késobb teljesen eliszaposodott, háromezer évvel késobb viszont vízszintje két méterre emelkedett. Mindezt gyönyöru, színes diagram illusztrálja. A kérdés: milyen mély a tó napjainkban? A felmérésben részt vevo diákok részérol teljes volt a tanácstalanság. A diagramból nem lehetett semmiféle következtetésre jutni. A feladatot ismerteto apró betus szövegbol viszont kiderült, hogy a tó vízszintje ma nagyjából ugyanaz, mint idoszámításunk után ezerben. Jó, lehet, hogy az egész feladat nem más, mint átverés. De nem kell-e felkészíteni a jövo nemzedékeit a helyes információszerzésre és felhasználási módszereire? Esetünkben arra, hogy nem mindig a látványos, meggyozonek tuno adatközlésben van a lényeg?

Egy másik feladat: Anouilh egyik darabjának szerelmi jelenetét kellett színpadra alkalmazni: a diáknak egy személyben a rendezo, a díszlettervezo és a világosító munkáját is vállalnia kellett. A feladatlapon csak egy sematizált színpad volt látható, az elképzeléseket ennek alapján kellett volna megfogalmazni. Kellett "volna", mert a résztvevok többsége azonnal leblokkolt. Ilyen jellegu feladat sehol sem szerepel a tantervekben!
Mindeddig, ha egy diák kudarcot vallott, rásütötték: buta vagy lusta. A PISA-teszt sokkal keményebben ítél: az, aki nem tud problémákat megoldani, a megoldásokat érthetoen elmagyarázni, az "jövoképtelen", azaz nem lesz képes alkalmazkodni a szakmai, családi és társadalmi elvárásokhoz.

A szövegértés ebben a felfogásban három dolgot jelent: információszerzést, az információ értelmezését, majd összehasonlítását a valósággal. A matematika és természettudományos ismeretek sem képletek, egyenletek papagájszeru felmondását jelentik, hanem reális, mindennapi problémák kreatív megoldását. "Fölösleges bombázni a fiatalokat 17-18. századi irodalmi szövegekkel, egyszeruen lepattan róluk. Ez egy egészen más generáció: a számítógépen szerez ismereteket, a hálón kommunikál, rövid és velos SMS-eken fogalmazza meg mondanivalóját. Itt már nem az a kérdés, hogy mindez jó-e vagy rossz. Egyszeruen ez van. Ehhez kell alkalmazkodni" - érvelnek a teszt összeállítói. Az olvasást azért az új oktatási filozófia apostolai is fontosnak tartják. Jellemzo, hogy azok a gyerekek, akik szeretnek olvasni (és nemcsak a kötelezo olvasmányokat!), a felmérésben is jobban szerepeltek. E tekintetben a finn, az angol, a dán, a koreai diákok állnak az élen.

De itt is vannak kivételek: Japán a "hobbiolvasás" területén az utolsó, eredményei mégis a jó középmezonyhöz sorolják, matematikában pedig az elso hellyel büszkélkedhet. "A japán oktatás mégiscsak jobb, mint a híre" - örvendeznek a japánok. Ezt azzal magyarázzák, hogy a japán iskolákban ugyan eros a drillrendszer, a gyerekeknek iszonyú anyagmennyiséggel kell megbirkózniuk, de egyre több a kreatív feladat. A japán szakemberekrol ugyanis már tíz-tizenöt éve elterjedt, hogy igen fegyelmezettek, de nem eléggé kreatívak, nem képesek önálló problémamegoldásra. Azóta igyekeznek nagyobb súlyt helyezni az oktatásban is erre a területre, s íme, megvan az eredmény. Igaz, a szülok nagy része még ma is tiltakozik az iskola "liberalizálása" ellen. Legfobb céljuk, hogy bejuttassák csemetéiket az egyetemre, s a felvételi tesztek még mindig a hagyományos biflázásra épülnek.

A teszt legnagyobb meglepetése Finnország, amely olvasásban az elso, matematikában a negyedik, természettudományokban a harmadik helyen végzett. Északi rokonaink nemcsak a gazdaságban, hanem az oktatásban is kisebbfajta csodát produkáltak. Íme, a recept: hétéves kortól kezdve minden gyerek egységes alapokon muködo kilencosztályos általános iskolába jár. Nincs "szakosodás", nincs szelekció, nincs felvételi. Úgy gondolják, mivel az úgynevezett integrált oktatás szerint a gyerekek érési szintje más és más, a túl korai válogatás értelmetlen, sot káros. Ezek az iskolák egész naposak, a tanulók ingyen ebédet kapnak, és igény szerint zene- és sportoktatásban részesülnek. A gyengébbek számára magától értetodo a felzárkóztató foglalkozás, a kiemelkedok több különóramenübol válogathatnak. Jegyekkel történo osztályozás csak az utolsó három évben kötelezo, és az elso válogatás csak 16 éves korban történik. A jobbak gimnáziumban tanulhatnak tovább, a gyengébbek szakmát tanulnak, de ez utóbbi képzés színvonala is jóval magasabb az európai átlagnál. A finneknél a legkisebb a különbség a legjobb és a leggyengébb teljesítmények között, s ami még fontosabb, ez nincs összefüggésben a család szociális helyzetével.

Az iskola tehát esélynövelo intézmény, ami sok országban egyáltalán nem mondható el. A finnek az elsok között hozták létre a kommunikációs társadalmat, s az oktatást is ennek szolgálatába állították. Kisebb súlyt helyeznek például a szépírásra, viszont elso osztályos kortól használják a számítógépet. S még valami: a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsültsége hagyományosan jóval magasabb, mint a legtöbb európai országban, a tanári pályához hatéves egyetemi szintu képzés szükséges.

A PISA-tesztbol az is kiderült, hogy az oktatásra fordított összegek nincsenek szoros összefüggésben az elért eredményekkel. Dél-Korea, amely összesítve a második helyen végzett, a nemzeti jövedelem egy fore eso ráfordításai terén csak a tizenötödik, s Finnország is csak a tizedik. Ausztria viszont, noha a legtöbbet költi oktatásra, mégis valahol a középmezonyben helyezkedik el. A pedagógusfizetésekre ez nem vonatkozik: a jó eredményt elért országokban a tanárokat igen jól megfizetik.