A Sulinet Expressz komplex program lehetővé teszi, hogy 2003-tól gyakorlatilag minden pedagógus és minél több diák otthoni számítógéphez jusson, hogy az iskolák egyre inkább használni tudják a digitális tananyagokat.
Magyar Bálint elmondta, hogy az elektronikus írásbeliség elsajátításának gondolata még 1997-ben merült fel, és a Sulinet hálózat létrehozásában manifesztálódott, amelynek segítségével 1998-ra 1350 iskola jutott Internet-hozzáféréshez. A programnak köszönhetően 2002-ig lassulva ugyan, de növekedett e szám, ami azt jelenti, hogy négy év alatt nem tudott megduplázódni sem. A most - a miniszter szavai szerint - dübörögve induló Sulinet Expressz programban a szaktárca szeretné, hogy 2005-re minden magyarországi iskola rákapcsolódhasson az Internetre, méghozzá nagy sávszélességgel.
Mindemellett 200-300 határon túli iskolára is szeretnék kiterjeszteni a bekötést. Az iskolák megfelelő hardverellátottsága nélkül nem lehet kihasználni az Internet adta előnyöket, ezért a Sulinet Expressz a számítógép-bővítésre is gondolt.
A tervek szerint 2006-ig minden 10. általános iskolásra és minden 5. középiskolásra jut majd számítógép. Emellett - ugyancsak a Sulinet Expressz keretében - az oktatási tárca gyakorlatilag ingyenessé teszi az otthoni számítógép-beszerzést is.
Ennek értelmében 2003-tól a pedagógusok, oktatók, diákok és a felsőoktatásban részt vevő hallgatók illetve szüleik által lízingelt vagy vásárolt számítógépek után évi 60.000 Ft leírható az adóból. (5000 Ft-os havi lízingdíj mellett ez ingyenes beszerzést jelent). 1998-ban mintegy 650 pedagógus rendelkezett számítógéppel, akiknek száma azóta 18500-zal emelkedett. Az említett intézkedéseknek köszönhetően 2003-ban gyakorlatilag minden pedagógus otthoni számítógéphez juthat.
Ezen kívül bármely munkáltató által valamilyen módon a munkavállalóknak juttatott számítógép után nem kell megfizetni az SZJA-t. A szaktárca a svéd modellt követendő példának tartja a számítógéphez jutást és az Internetezést illetően. Svédországban ugyanis a lakosság 69,7%-a rendelkezik PC-vel, 56%-a pedig Internezik.
Hazánkban az érettségizettek is csak 18%-a rendelkezik számítógéppel, amelyhez ráadásul főként csak a munkahelyén jut hozzá. A svédeknél nem tapasztalható lényeges eltérés, iskolai végzettség szerint a számítógép-használatot tekintve. A Sulinet Expresszel a tervek szerint közelíteni fogjuk ezt a kedvező állapotot. A Sulinet Expressz a pedagógusok informatikai továbbképzésére is gondol: azok a pedagógusok, akik 2003-tól a program keretében számítógépet vásárol, lízingel, ingyenes továbbképzésben részesül.
Nem is akármilyenben: a Sulinet Expressz az Országos Képzési Jegyzékben szereplő ECDL (Európai Egységes Számítógépkezelői Tanfolyam) képzés költségeit állja. Rövidesen a diákok is hamarabb kezdik informatikai tanulmányaikat: 2006-tól két évvel korábban, nem hetediktől, hanem ötödiktől kezdődik majd az informatikai oktatás. A miniszter végül kijelentette: reméli, hogy a Sulinet Expressz program dübörgését valóban mindenki meg fogja hallani.
(forrás: Educatio Press)