A minisztérium terve az, hogy minél gyakrabban, lehetőleg félévente vagy évente tárgyalnak majd az internetkapcsolatot biztosító cégekkel arról, milyen minőségű és sebességű internet-hozzáférést biztosítanak az iskoláknak. A tárca vezetője szerint a szolgáltatók versenyeztetésével lehet elérni, hogy minél jobb minőségű internetelérést biztosítson a Sulinet hálózata. A programot 2003-tól újraindítják – jelentette be a miniszter –, a fejlesztési terveken most dolgoznak a szakemberek.
Az eszközbeszerzés és az iskolai számítógép-hálózatok felszerelése nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy a diákok és a tanárok hatékonyan alkalmazzák is a rendelkezésre álló lehetőségeket. A némiképp visszás helyzetet jellemezve Magyar Bálint megjegyezte: jelenleg a Sulinet-kapacitás 50 százalékát mindössze az iskolák 10 százaléka használja fel.
Az oktatási tárca az oktatás informatikai fejlesztésének feladatára miniszteri biztost nevezett ki Majsai Sándor Gábor személyében. Majsai szerint a számítógépek beszerzése viszonylag egyszerűen megoldható. Az a nehezebb, hogy miként győzzék meg a pedagógusokat arról, érdemes önálló internetes tartalmakat (cikkeket, oktatási segédleteket, sőt akár e-tankönyveket is) alkotni. Pedig megérné – fejtette ki Majsai –, hiszen így például nem egy-két cég kapna sok millió forintos megbízást oktatási célú tartalomfejlesztésre, hanem több tízezer tanár jutna szakmai pluszmunkával fizetéstöbblethez. Nem lesz olyan tantárgy, műveltségi terület, hogy az azt oktató pedagógusokat kihagynánk az elektronikus tartalom létrehozásából – ígérte Majsai Sándor Gábor. A miniszteri biztos szerint a Sulinetet arra is használhatnák az iskolák, hogy például elektronikus közbeszerzéssel olcsóbban jussanak tanszerekhez.
A tábor résztvevői kérdésekkel is fordulhattak a miniszterhez és az informatikai biztoshoz. Az egyik felvetés arra vonatkozott, hogy létezik olyan hátrányos helyzetű iskola, ahol szakember hiányában nemhogy internet-hozzáférés nincs, hanem a raktárban porosodnak a számítógépek. Magyar Bálint válasza szerint emelkedni fog az iskoláknak jutó informatikai normatíva, de ez nem lesz elég minden ilyen jellegű gond megoldására. A miniszter azt javasolja: szövetkezzen több iskola arra, hogy közösen alkalmazzanak egy rendszergazdát a helyi hálózatok működtetésére.
Több résztvevő felvetette, mi lesz a Fidesz-kormány által elindított pályázattal, melynek segítségével a pedagógusok ingyen juthattak havonta harmincórányi internetezéshez. Magyar Bálint azt válaszolta, az informatikai tárca szeptember elejéig dolgozza ki, miként lehet ezt a juttatást úgy teljesíteni, hogy ezzel ne egyetlen internetszolgáltató kerüljön monopolhelyzetbe. De az ígéretet mindenképpen teljesíteni kívánjuk – tette hozzá a miniszter.