Szűrés

Belépés

szótár

 

Divatszak a média.

Helyszín: 
4

hogy rendelkezik-e a szükséges ismeretekkel.


A felvételi statisztikák szerint 2001-ben 16ezren jelentkeztek az ország 16 egyetemén és főiskoláján induló kommunikáció szakokra. Újságírást nemcsak az állami felsőoktatásban lehet tanulni, hanem számtalan közép- és felsőfokú képesítést adó iskolában, tanfolyamon. Zöldi László újságíró Utánpótlás a nyilvánosságiparhoz című tanulmányában 57 intézményt és 69 képzési helyet említ.


A túljelentkezés egyes intézmények esetében nyolc-tízszeres. A főiskolai szintű kommunikáció „lekörözte” tavaly az angol nyelv és irodalmat, a történelmet, az általános orvostudományi szakot.


Az OFI adatai szerint a frissen érettségizettek érdeklődnek legjobban a szak iránt. Kiugróan magas a jelentkezők között a nők aránya, több mint 70 százalékos (más szakok esetében 58).


Az átlagos jelentkező tehát frissen érettségizett nő, és a tapasztalatok szerint általános műveltsége nem megfelelő – ebben a tanárok véleménye megegyezik. Szajbély Mihály, a Szegedi Tudományegyetem médiatudományi tanszékének vezetője szerint az is előfordult, hogy a felvételiző nem tudta, Magyarország mely országokkal határos. – Egy leendő újságírótól joggal elvárható, hogy naprakész legyen, nézzen hírműsorokat, fel tudjon sorolni napi- és hetilapokat, folyóiratokat, ez azonban gyakran nehézséget okoz a felvételizőknek – véli Kókay György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció Intézetének vezetője.


Földes Anna újságíró 11 éve tanít a Magyar Újságírók Szövetsége Bálint György Újságíró Akadémiáján, amelyet a közelmúltig vezetett is. Az egyéves újságíróképzésre felvételizők műveltsége, tájékozottsága hiányos, s nincs életismeretük. – Sokkal jobbak a tapasztalatok a már diplomásoknak meghirdetett tanfolyam esetében – mondta Földes Anna.


A tanárok úgy vélik: a diákok csak az újságírói pálya csillogását, a „sztárújságírók” magas fizetését látják. Hammer Ferenc, az ELTE médiaintézetének tanszékvezető-helyettese szerint sokak szemében vonzó az is, hogy a médiának hatalma van.


A nehéz felvételik ellenére évente négyezren kezdik tanulmányozni iskolai keretek között a kommunikációt, a médiát – közli Zöldi László tanulmányában. A növekvő érdeklődéshez igazodva az egyetemek, főiskolák az elmúlt években megemelték a létszámkeretet, a Pázmány Egyetemen például az elmúlt három évben 120-ról 270-re. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán 2001-ben 764 hallgató kezdte tanulmányait kommunikáció szakon, tavaly pedig 1082. A hallgatók többsége elvégzi az iskolát.


A végzettség feljogosít arra, hogy a diákok sajtószóvivőként, kommunikációs munkatársként, reklámszakemberként, tördelőként helyezkedjenek el. A Pázmány egyetemen nagy a vonzereje a pr-szakiránynak, a Kodolányin pedig a reklámspecializációra jelentkezik a hallgatók 60 százaléka.


Az országos médiumoknál nem egyszerű állást kapni. Földes Anna úgy véli, aki tehetséges, és a gyakorlat során rutint, ismeretségeket szerzett, elindulhat a pályán. Ez azonban az esetek többségében nem státust jelent: az újságírókat külső vagy szerződéses munkatársként alkalmazzák. Földes Anna szerint a szerkesztőségek gyakran szívesebben alkalmaznak pályakezdő fiatalokat, több okból is. Egyrészt szeretik saját maguk kinevelni a kollégákat, másrészt a külsősök jóval kevesebb fizetésért dolgoznak, mint tapasztaltabb kollégáik.


damnadm adatai

Ajanlott tanfolyamok

Ruházati eladó tanfolyam Szeged
Ruházati eladó tanfolyam Szeged Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 05) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési...
Linux kezdő és haladó

Szoftverüzemeltető és Rendszeroperátor

A Szoftverüzemeltető és Rendszeroperátor 150 órás
képzésünk, egy otthoni vagy mikrovállalati számítógépes környezet
magabiztos üzemeltetésére, adminisztrációjára képesít. Kedvező áron
várjuk  tanulóinkat, jól...

Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam, képzés

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                       ...

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Veszprém
Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Veszprém Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének...
IT kommunikációs szolgáltató - közösségi informatikai szolgáltató

Nyilv.t.szám: 11-0019-04                                                                                                                                   Akkreditáció: AL-0048

 

IT kommunikációs szolgáltató - Közösségi informatikai...

Értés-és kiejtésjavító angol nyelvi tréning Budapest

Részletek a tanfolyamokról:

Az értés- és kiejtésjavító angol nyelvi tréning óraszáma 6 óra
Az értés- és kiejtésjavító angol nyelvi tréning helyszíne Soter...
Hitelközvetítő képzés
Hitelközvetítő Képzés Tanfolyam jellege: Oklevelet adó. A képzés célja: Hitelközvetítő tevékenységgel kapcsolatos alapvető információk elsajátítása. Felkészülés a vállalkozói tevékenység elindítására. A képzés helye: 1073...
Szakács tanfolyam Budapest
Szakács tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 33 811 03 1000 00 00) A képzés célja: A szakácsok különféle nyersanyagok, félkész és késztermékek felhasználásával dolgoznak. Előételek, hidegtálak, levesek, főzelékek, köretek,...
Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét
Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét Tanfolyam jellege: ismeretterjesztő A képzés célja: Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a...
EURO Nyelvvizsgára Felkészítő Tréning

Siker az Euro és EuroPro nyelvvizsgán! EURO NYELVVIZSGA TRÉNING Az International House a nyelvoktatás legújabb eredményeire és több évtizedes tapasztalataira alapozva fejlesztette ki az Euro és EuroPro nyelvvizsgákat. Az...

Autóipari Minőségtechnikák tanfolyam, képzés

Időpont: 2009. március 23-27.


Cél:


A résztvevők megismerik az ISO/TS 16949 eszközeinek alkalmazását, képesek lesznek mindennapos tevékenységük során a szabvány előírásai szerint...

Kazánkezelő tanfolyam

 

KAZÁNGÉPÉSZ
 
A szakképesítés azonosító (OKJ) száma:        31 522 02 0010 31 03...
Tárgyalástechnika képzés

Nytsz: 11-0019-04                                                                                                                               Akkreditációs szám: 0048

Tárgyalástechnika tréning

A tréning célja:
hogy a résztvevők...

Épületgépész technikus képzés

Épületgépész technikus képzés

szaktanfolyam

 

A szakképesítés azonosító (OKJ) száma:    31 582 09 0010 3104

A szakképesítés megnevezése:                     épületgépész technikus

Felügyeleti...

Fizioterápiás asszisztens képzés eü végzettséggel

Ny.t.sz.: 11-0019-04

FIZIOTERÁPIÁS ASSZISZTENS KÉPZÉS

 

A szakképesítés azonosító (OKJ) száma:                          52 5008 01

A szakképesítés megnevezése:                                        ...

Szakács tanfolyam Budapest
Szakács tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 33 811 03 1000 00 00) A képzés célja: A szakácsok különféle nyersanyagok, félkész és késztermékek felhasználásával dolgoznak. Előételek, hidegtálak, levesek, főzelékek, köretek,...
Fodrász tanfolyam Győr
Fodrász tanfolyam Győr Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 33 815 01 1000 00 00) A képzés célja: A fodrász szakmai képzés célja olyan általánosan művelt, korszerű szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségű szakemberek képzése, akik...
Ruházati eladó tanfolyam Budapest

A képzés időtartama: 150 óra.
A képzés helye: Apáczai Csere János Gimnázium, 1054 Budapest, Papnövelde u. 4-6.

Cigány (lovári) nyelvtanfolyam !

Lovári és eszperantó nyelvtanfolyamok indulnak a Romani Shkola Nyelviskolában. Folyamatosan indítjuk intenzív, félintenzív, és szuperintenzív nyelvtanfolyamainkat, képzéseinket.  Tananyagot biztosítunk.
Jelentkezés:
06-70-265-56-56
...

Szobafestő tanfolyam

Szobafestő

...

Aktív tőzsdetanfolyam
Az Aktív tőzsdetanfolyam azt a célt hivatott szolgálni, hogy a tőzsde világa iránt érdeklődőknek részletesen és mélységeiben megtanítsa a tőzsdei kereskedés elemeit és stratégiáit, ill. hatékony eszközrendszereket adjon a fegyelmezett és sikeres...
E-mail marketing tanfolyam
Az 1 napos összefoglaló, tudás rendszerező workshop célja, hogy áttekintő képet nyújtson az e-mail marketingről.
 
A hallgatók elsajátítják, hogy mik a hatékony e-mail marketing alapszabályai és hogyan használhatják az e-mail marketing...


A Tanfolyamok.hu oldal Magyarország méltán legismertebb tanfolyamkereső oldala, ahol már több, mint tízezren találtak maguknak megfelelő tanfolyamot. Oldalunk kínálata az összes magyarországi településre kiterjed az adatbázisban egyaránt találsz vidéki és fővárosi tanfolyamokat, OKJ, ECDL, műszaki, gazdasági pénzügyi művészeti egészségügyi nyelvi képzéseket is. Oktatási intézményeknek, iskoláknak havonta egy darab hirdetés beküldése ingyenes, így biztosítva a kisebb oktatási cégek számára is egyenrangú megjelenést és az adatbázisunk tisztaságát. Partnereink: Amennyiben speciális képzéseket keresel nézd meg a szaktanfolyamok oldalt, ahol mindenféle felnőttképzési kínálat között válogathatsz, ha pedig kikapcsolódásra vágysz érdemes kipróbálni a legjobb ingyenes játékokat is...