|
|
A Közbeszerzési praktikum (3 napos) képzés célja, általános elméleti kitekintést biztosító, tipikus gyakorlati alkalmazással alátámasztott közbeszerzési alapismereteket nyújtani mind az ajánlatkérői, mind az ajánlattevői oldalon pályáztató és pályázó szakemberek számára.
Ajánlott mindazoknak, akik a közbeszerzésekkel foglalkozó kollégák munkáját más területekről támogatják, illetve ellenőrzik, valamint a nem közbeszerzési területen tevékenykedő érdeklődők részére, akik átfogó képet szeretnének kapni a közbeszerzési eljárásokról.
Szakmai háttér – a képzés alapját a Kodolányi János Főiskola tananyaga képezi, amely a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság szakmai támogatásával készült. A képzés oktatói a magyar közbeszerzési intézményrendszer vezető szakemberei
GONDOLATOK A PÁLYÁZATI REFERENS KÉPZÉSSEL
KAPCSOLATBAN:
A jövőben a jogszabályi változásoknak köszönhetően a pályázati kedvezményezettek pénzügyi helyzetének könnyítése érdekében a támogatás 25 %-át előlegként folyósítják, illetve a kifizetések határideje 60-90 napról várhatóan 30 napra csökken.
A vállalkozások 2005-ben is jelentős forrásokat vehetnek igénybe, ezzel elősegítve fejlődésüket.
A pályázatok nem okoznak csalódást azoknak akik felkészültek és megtalálják az adottságaiknak megfelelő kiírásokat. Egyre több a felkészült pályázatíró, egyre olajozottabb a pályázatokat elbíráló rendszer, de egy jó pályázathoz KELL EGY ÜGYES PROJEKTFELELŐS.
Előadásainkat gyakorlott pályázatírók, regisztrált SAKK trénerek vezetik.
Célunk egy gyakorlatorientált képzés ahol használható gyakorlati tudáshoz jutnak a hallgatók.
Kereskedő vállalkozó
A tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ: 32 7862 01)
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki irányítja, szervezi és ellenőrzi a bolt működését; az árukészlet mennyiségi és minőségi átvételét végzi, színvonalas választékról gondoskodik, leltár- és anyagi felelősséggel tartozik a bolt készletéért, áruelhelyezésről és a munkamegosztásról gondoskodik, elemzi a bolti forgalom alakulását, megszervezi a napi üzletmenetet és a bolti adminisztrációt, gondoskodik a bolt külső-belső megjelenéséről, a kirakatokról, a vevők tájékoztatásáról, biztosítja a munkaadói és munkavállalói érdekek érvényesülését, biztosítja a tűz-, munka- és vagyonvédelmi előírások betartását, kapcsolatot tart a vevőkkel, szállítókkal.
Masszőr (gyógymasszőr)
A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert MASSZŐR (GYÓGYMASSZŐR) szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak.
Ingatlanközvetítő és értékbecslő (OKJ 52 3439 02)
A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert INGATLANKÖZVETÍTŐ és ÉRTÉKBECSLŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak!
Kéz- és lábápoló, műkörömépítő (OKJ 33 7812 02)
A sikeres vizsgát tett hallgatók államilag elismert, országos érvényű szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképző Intézet, mint állami cég állít ki.
A szegedi Cool Oktatási Központ intrastat ügyintézői tanfolyam indítását tervezi szeptemberi képzéssel.
CÉGEK FIGYELMÉBE!
A szegedi Cool Oktatási Központ intrastat ügyintézői tanfolyam indítását tervezi szeptemberi kezdéssel.
Az Európai Unióba való belépéssel az egységes vámárunyilatkozatot az intrastat, szokstat váltja fel.
A szegedi Cool Oktatási Központ angol tanfolyamokat indít szeptemberben.
Virágkötő tanfolyam ( OKJ 31 7862 08)
A sikeres vizsgát tett hallgatók államilag elismert, országos érvényű VIRÁGKÖTŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak, amit a budapesti Magyar Gyula Kertészeti Szaközépiskola és Szakiskola állít ki.
Idegenvezető OKJ 54 7872 02
A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert IDEGENVEZETŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak!
Kereskedő vállalkozó + Vendéglátó vállalkozó (OKJ 32 7862 01 + OKJ 32 7822 01)
A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert KERESKEDŐ VÁLLALKOZÓ és VENDÉGLÁTÓ VÁLLALKOZÓ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési Intézet, mint állami szerv állít ki.
Vendéglátó vállalkozó (OKJ: 32 7822 01)
A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert VENDÉGLÁTÓ VÁLLALKOZÓ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, melyet a Nemzeti Szakképzési Intézet, mint állami szerv állít ki.
Amaro Drom Roma Lap , 2005. szeptemberétől
Rromani (lovári) nyelvtanfolyamot + nyelvvizsgára való felkészítést indít.
Kéz- és lábápoló, műkörömépítő
A tanfolyam jellege: szakképesítő(OKJ 33 7812 02)
A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt köröm kezelése, eltávolítása, az eszközök szakszerű használata, klasszikus-, francia-, japán manikűr végzése, parafinos kéz- és lábápolás, az összes alapvető műköröm készítési technika, körömdíszítés, a végtagok svédmasszázsa.
Építési műszaki ellenőr I.
A tanfolyam jellege: felsőfokú szakképesítő (OKJ 71 5801 01)
A képzés célja: Az idevágó törvényi és rendeleti szabályozások újra a köztudatba hozták a műszaki ellenőrök fogalmát, kérdéskörét. Túlmenően a közbeszerzésekről szóló törvény rendelkezésein, mely szabályozza többek között azt a beruházási értékhatárt, mely fölött a beruházó köteles műszaki ellenőr tevékenységét igénybe venni, a beruházó, tulajdonos saját érdekérvényesítése is indokolttá teheti építési műszaki ellenőr foglalkoztatását. Ilyen tevékenységet csak olyan személy végezhet, aki szerepel az építési műszaki ellenőrök névjegyzékében. A tanfolyam célja olyan szakemberek képzése, akik az Építési műszaki ellenőri tevékenységről szóló 158/ 1997. (IX. 26.) Kormányrendeletnek megfelelően szakvizsgával rendelkeznek, mely szükséges (egyebek mellett) az Építési műszaki ellenőri névjegyzékbe kerüléshez.
A vállalkozások 2005-ben is jelentős forrásokat vehetnek igénybe, ezzel elősegítve fejlődésüket.
A pályázatok nem okoznak csalódást azoknak akik felkészültek és megtalálják az adottságaiknak megfelelő kiírásokat. Egyre több a felkészült pályázatíró, egyre olajozottabb a pályázatokat elbíráló rendszer, de egy jó pályázathoz KELL EGY ÜGYES PROJEKTFELELŐS. Ki a jó projektfelelős ? Mitől lesz valaki jó projektfelelős? Mi múlik a projektfelelősön?
Előadásainkat gyakorlott pályázatírók, regisztrált SAKK trénerek vezetik.
Célunk egy gyakorlatorientált képzés ahol használható gyakorlati tudáshoz jutnak a hallgatók.
A tanfolyamok rugalmas időbeosztásban hétvégenként, általában Vasárnap kerülnek lebonyolításra. Az órák 95%-a gyakorlat amelyet a hallgatók számos gyakorlati példán keresztül sajátítanak el az alapoktól a bonyolultabb intra- és internetes beállításokig.
Számítógép-kezelő OKJ-s és ECDL előkészítő, alapfokú szakképzés esti tagozaton folyamatosan.
Társasházkezelő OKJ-s, középfokú szakképzés esti és hétvégi tagozaton folyamatosan.