Szűrés

Belépés

szótár

 

Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia

Helyszín: 
Bács-Kiskun megyei tanfolyamok
Genetikai örökítőanyagunkhoz, a DNS-hez kapcsolódó metilcsoportok meghatározott mintázatot alkotnak. A Metilációs mintázat minden embernél és állatnál az évek során környezeti hatásokra változik. A változások MÓDJA egy családon belül azonos, azaz ÖRÖKLŐDIK. Ez azt jelenti, hogy a genetikai anyag nem változik, de a gének működése igen, a gének EMLÉKEZNEK, a szerzett betegségek is átörökíthetőek az utódokra. Az epigenetika, az öröklődő változásokkal foglalkozó orvosi tudományág, választ adhat jó néhány olyan kérdésre, amelyre eddig csak elméleti válaszaink léteztek. Magyarázatot kapunk arra, hogy miért jelent olyan sok embernek problémát az elhízás, miként lehet egy családban hajlam egy adott típusú betegségre anélkül, hogy bármilyen egyértelmű nyoma lenne a DNS-ben. Egyebek között több lelki eredetű betegség és a cukorbetegség kialakulásának hátterében sem genetikai, de mégis örökletes tényezőket sejt több kutató.Kineziológiai módszerekkel eredményesen kezelhetők ezek a jellegzetes problémák. Nem csak embereken hatásos ez a módszer, hanem állatok kezelésében is! Az állatoknak is vannak stresszei, fóbiái, mozgás koordinációs problémái, allergia tünetei, emésztési zavarai, légúti problémái, utódlási nehézségei illetve félhetnek a víztől, zajtól, emberektől.  Ezek a jelenben szerzett vagy generációból hozott problémák.Speciális kineziológiai technikákkal feltérképezhető, hogy a melyik generációnkban blokkolódtak, vagy léptek működésbe azok a gének, amelyek a mi és az állatok életében a problémákat okozzák. A kezelések során komoly eredményt érhetünk el táplálkozási szokások azonosításával, embereknél és állatoknál korrigálható a vitamin és ásványi anyag hiány, tesztelhető a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékbevitel (metabolikus folyamatok) valamint lelki traumák, letapadt, leragadt érzelmek felderítésével és korrekciójával (rekonstrukció). Megváltozott emberi kapcsolatok, fogyás, kiegyensúlyozott életvitel a legbiztosabb jelei a változásnak. Állatoknál az ember és állat viszony változása, jobb munkaképesség, könnyebb kezelhetőség, testi tünetek megszűnése. Mivel generációs problémával dolgozunk, így a kezelések pozitív hatása kliensünk családjában is érvényesül.ÜDÜLÉSI CSEKK-KEL IS FIZETHETI A KÉPZÉST! TRANSZGENERÁCIÓS EPIGENETIKUS KINEZIOLÓGIA - TEK - ©® I. SZINT I. TEK ©®  ALAPFOK I.                 általános kineziológia (kinez. történet, alapok), epigenetikai alapokizomelmélet, izomtesztek (deltaizom, combizom)Időpontváltozások!!!              Időpont:   Kecskeméten: 2009.03.26-.03.27.                      Szegeden: 2009.03.28-03.29.                                                                                                  Budapest: 2009.03.24-03.25.12.000.- Ft + 20 % áfa/ nap+ 3.000 Ft a könyvII. TEK ©®  ALAPFOK II.              tisztázó tesztek, korregressszió, Érzelmi Stresszoldási technikákLegfontosabb Stresszes Kapcsolatod oldása Időpontváltozások!!!              Időpont:   Kecskeméten: 2009.04.06-04.07.                                               Szegeden: 2009.04.18-04.19.                                                                                                  Budapest: 2009.04.02-04.03.         12.000.- Ft + 20 % áfa/ nap+ 3.000 Ft a könyvIII. TEK ©®  ALAPFOK III.            Genetika, pszichogenetika, pszichoszomatikaKineziológiai genetika - generációs átörökítésGenerációs Oldás Időpontváltozások!!!              Időpont:       Kecskeméten: 2009.05.04-05.05.                                                            Szegeden: 2009.05.16-05.17.                                                                                                     Budapest: 2009.05.07-05.08. Részletfizetés lehetséges!                      12.000.- Ft + 20 % áfa/ nap+ 3.000 Ft a könyv TRANSZGENERÁCIÓS EPIGENETIKUS KINEZIOLÓGIA - TEK -©® I. SZINT TÁBOR Kiskunmajsán2009. június 03-07. bentlakással, táborban teljes ellátással 69.000 Ft+áfa+3*3.000 Ft a könyvek ára2009. augusztus 26-30. bentlakással, táborban teljes ellátással 69.000 Ft+áfa+ 3* 3.000 Ft a könyvek ára A TEK II-III része (Metabolikus és Rekonstrukciós kineziológia) ősszel indul!!!          A TEK I-II szint elvégzése után a következő oklevelek kerülnek kiosztásral        Aki az ETI-ben végzett kineziológuskéntTranszgenerációs Epigenetikus Kineziológus Szaktanácsadól        Akinek nincs kineziológusi végzettségeTranszgenerációs Epigenetikus Szaktanácsadó oklevelet kapA képzés kreditpontot ér az ETI-ben nyilvántartott kineziológusok részére!   Lópofa Egészségmegőrző és Oktató Kft.6120 Kiskunmajsa, Kőkút dűlő 26.www.lopofa.hu    lopofa@satnet.huTel.:20/4349-740 Fax: 77/481-506Nyilvántartási szám: 00148-2009 Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia ©®Dr. Varju Márta és Gál Attila rendszere 

Ttimcsi adatai

Honlap címe
http://www.ongyogyitas.hu

Telefon 1.
77/481-506

Telefon 2.
20/4349-740

Bemutatkozás

Kiss Tímea kineziológus természetgyógyász vagyok. Cégünk több mint 20 éve lovardát üzemel. Engem mindig is érdekeltek a természetes gyógymódok. Így cégünk tevékenységét bővítve, mint kineziológus képességfejlesztő lovas terapeuta képzéssel és transzgenerációs epigeneetikus kineziológus képzéssel is foglalkozik. Továbbá ETI felkészítő tanfolyamaink is vannak: eü modul, tgy modul és életmódtábor. Ezenkívül tartunk még kineziológiai és lovas táborokat is!

Ajanlott tanfolyamok

Német nyelvórák

Német nyelvből vállalok korrepetálást és felkészítést online, valamint személyesen. 12 éve beszélem a német nyelvet, ebből...

Tanulj angolt anyanyelvi magántanárral

Do you speak English at level B1 or higher?

...

ANGOL NYELVŰ IDEGENFORGALMI KÉPZÉS
ANGOL NYELVŰ IDEGENFORGALMI KÉPZÉS A magyar turisztikai szakmában egyedülálló, kizárólag angol nyelven folyó főiskolai szintű idegenforgalmi szakmai képzés az egész országban, 20 éves idegenforgalmi nemzetközi top menedzseri, többéves külföldön szerzett incentív, konferencia és...
Beszélj angolul könnyedén

Beszédközpontú angol nyelvtanítás távoktatással, de Szegeden személyesen is, magánórai keretek között kezdőknek és haladóknak, gyerekeknek és...

Matematika korrepetálás, fizika korrepetálás

A nevem Terdik Szilárd. A középiskolát az érettségivel bezárólag 2002.-ben végeztem. Ezután felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának fizikus szakjára, melyet 2011-ben el is végeztem. Több éve segítek középiskolai diákoknak és egyetemi...

Lélekmentor programsorozat

Lélekmentor (tanácsadó) programsorozat indul Bp-en.
...

Spanyol és portugál nyelvórák online

Spanyol és portugál nyelvórák online

 

A spanyol az életem, rajongok a spanyol nyelvért, kultúráért, és mindenért, ami ezzel kapcsolatos. 

Az ELTE spanyol szakán végeztem, többéves magántanítási múlttal rendelkezem, az óráimon próbálok a...

Kronobiológia-önismeret

Milyen felismerést ad Neked a kronobiológia?
...

Kommunikáció, andragógia, csapatépítés

Üdvözlöm,     

El Karamany Yaszin vagyok, kommunikációt, andragógiát oktattam a Szte-Bmi újságíró hallgatóinak. E munkám során magam is elvégeztem egy szerkesztő riporter tanfolyamot, hogy méginkább a tanulók igényeire tudjam szabni az oktatást...

LEARN HUNGARIAN EFFICIENTLY
LEARN HUNGARIAN EFFICIENTLY Hungarian teaching at all levels for individuals and companies. Personal and online education. Specialized terminology, conversation for everyday life situations, useful expressions and communicative competence. Well-tried comprehensive education...
Gazdasági angol nyelv, az angol mint idegen nyelv oktatása
Üdvözlöm, Nagy Péter vagyok, és 32 éves tanár vagyok. Angol tanári diplomámat az Egyesült Államokban szereztem, ahol 4 év gimnáziumot és 4 év egyetemet végeztem. Szakterületeim a gazdasági angol nyelv, az angol mint idegen nyelv oktatása, valamint a matematika. Jelenleg otthon...
Angol nyelvtanár korrepetálást, nyelvvizsgára felkészítést vállal.

Az órákról:
Az oktatás oldott hangulatban zajlik, hiszen fontos, hogy jól érezze magát a tanítvány. Az óráimról nem hiányozhatnak a kreativitást igénylő szituációs feladatok sem. Nagy hangsúlyt fektetek a beszédkészség fejlesztésére. Interaktívan, pörgősen szeretem...

Angol nyelvtanítás felnőtteknek és gyerekeknek

Németh Krisztina vagyok, és kb. 10 éve tanítom nagy lelkesedéssel az angol nyelvet felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Dolgoztam nyelviskolában, gimnáziumban, óvodában és magántanítványokkal. Tanítottam itthon és külföldön: Argentínában és Indonéziában, valamint két...

Francia és latin korrepetálást és tanítást vállalok

Harmadéves francia-portugál szakos hallgatóként emelt szintű francia érettségivel és középfokú latin nyelvvizsgával francia és latin korrepetálást és tanítást vállalok.
Jelenleg alsó tagozatos és egyetemista tanítvánnyal is foglalkozom.
Időpont és helyszín...

MARKETINGTANULÁS ANGOLUL MAGÁNSZEMÉLYEKNEK ÉS CÉGEKNEK

MARKETINGTANULÁS ANGOLUL MAGÁNSZEMÉLYEKNEK ÉS CÉGEKNEK

Hatékony marketing oktatás üzletembertől angol nyelven magánszemélyeknek és cégeknek on line, Csillaghegyen ill. egész Budapesten, 20...

MAGYAR mint idegen nyelv tanítása,- angol,német, francia közvetítéssel! a KELETINÉL
Diplomás nyelvtanár külföldiek részére MAGYAR nyelv tanítást vállal a Keletinél 1500/45 perc Tapasztalat 25 év érd. Miklósné G.Zsuzsanna nyelvtanárnál
Angol oktatást és korrepetálást vállalok kezdőtől haladóig

Művészettörténet és angol szakos hallgató vagyok az ELTÉ-n. Angol oktatást és korrepetálást vállalok kezdőtől haladóig minden korosztály számára. Felsőfokú Cambridge nyelvvizsgával rendelkezem. Lendületes, beszéd centrikus óráimat kreatív feladatokkal, sokszínű...

Korrepatálást, angol nyelvvizsgára és állásinterjúra való felkészítést vállalok

1990 óta tartok magánórákat, eredeti végzettségem angol-német nyelvi szakfordító és idegen nyelvi levelező. 1994 óta rendelkezem angol és német nyelvű szakmai felsőfokú nyelvvizsgával. Kb. 3 évet töltöttem angol nyelvterületen. Vállalok korrepatálást, nyelvvizsgára és...

ANGOL NYELVŰ IDEGENFORGALMI KÉPZÉS

ANGOL NYELVŰ IDEGENFORGALMI KÉPZÉS A magyar turisztikai szakmában egyedülálló, kizárólag angol nyelven folyó főiskolai szintű idegenforgalmi szakmai képzés az egész országban, 20 éves idegenforgalmi nemzetközi top menedzseri, többéves külföldön szerzett incentív, konferencia...

Angol biológia és a matematika oktatás korrepetálás

Tanítási tapasztalattal rendelkező biológus hallgató vagyok, több évig tanultam Angliában, 17 évesen felsőfokú nyelvvizsgát tettem angolból. Az időbeosztásom rugalmas, és szívesen vállalok egészen pici gyerekektől kezdve nyelvvizsgára felkészülőket is (eddigi tanítványaim...

Angol Ajkán

Angol tanítást bármely korosztálynak, valamint vizsgákra való felkészítést vállalok Ajkán és környékén. Érdeklődni a 06305737527 telefonszámon vagy a vajaivirag@freemail.com e-mail címen lehet.

olasztanítás kezdőtől felsőfokig
Sokéves tapasztalattal rendelkező nyelvtanár vagyok, olasz nyelv oktatását vállalom kezdőtől felsőfokig (korrepetálás, közép-és emeltszintű érettségire, nyelvvizsgára felkészítés) Budapesten a XVII. kerületben. Tanítottam...
TURIZMUS SZAKDOLGOZATI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
TURIZMUS SZAKDOLGOZATI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS Hatékony szakdolgozati segítség 20 éves nemzetközi turisztikai, 15 éves felsőfokú idegenforgalmi oktatói tapasztalattal, magyarul és angolul. Személyes és online konzultációk. Utazásszervezés-értékesítés, utazási irodai management, turizmus...
ANGOLTANÍTÁS HATÉKONYAN MAGÁNSZEMÉLYEKNEK ÉS CÉGEKNEK
ANGOLTANÍTÁS HATÉKONYAN MAGÁNSZEMÉLYEKNEK ÉS CÉGEKNEK Hatékony angol oktatás üzletembertől magánszemélyeknek és cégeknek Csillaghegyen ill. egész Budapesten, tízéves angol nyelvű főiskolai oktatási gyakorlattal. Személyes és online órák. Egyéni és csoportos foglalkozások bevált...
Angoltanár

Angol nyelvtanítás, korrepetálás, felkészítés nyelvvizsgára, állásinterjúra, közép és emelt szintű érettségire Szolnok belvárosában diplomás nyelvtanárral.
Tel.: 06702931507
E-mail: schbarna@freemail.hu



A Tanfolyamok.hu oldal Magyarország méltán legismertebb tanfolyamkereső oldala, ahol már több, mint tízezren találtak maguknak megfelelő tanfolyamot. Oldalunk kínálata az összes magyarországi településre kiterjed az adatbázisban egyaránt találsz vidéki és fővárosi tanfolyamokat, OKJ, ECDL, műszaki, gazdasági pénzügyi művészeti egészségügyi nyelvi képzéseket is. Oktatási intézményeknek, iskoláknak havonta egy darab hirdetés beküldése ingyenes, így biztosítva a kisebb oktatási cégek számára is egyenrangú megjelenést és az adatbázisunk tisztaságát. Partnereink: Amennyiben speciális képzéseket keresel nézd meg a szaktanfolyamok oldalt, ahol mindenféle felnőttképzési kínálat között válogathatsz, ha pedig kikapcsolódásra vágysz érdemes kipróbálni a legjobb ingyenes játékokat is...