"A középiskolai informatikai kerettanterv leginkább egy lóversenypályához hasonlít: sokat akar nagyon kevés tanórában. Ahhoz képest viszont, hogy valójában milyen számítástechnikai tudásra lenne szükség, a kerettanterv kevés” – állítja a budapesti XV. kerületi Dózsa György Gimnázium egyik számítástechnika-tanára, Péterfi Árpád. Más tanárok szerint inkább svédasztalra emlékeztet a kerettanterv: mindenből lehet csipegetni egy picikét, de érettségire már alig emlékeznek a tanultakra a diákok.

A kerettanterv, amely 2001. szeptember elsején lépett életbe és az előző tanrendhez képest csökkentette az informatikaórák számát, a hatosztályos gimnáziumokban a hatodik osztály második félévétől egészen nyolcadik végéig hetente egy, kilencedikben pedig heti két órát ír elő informatikából. A négyosztályos gimnáziumokban is heti két órát iktattak a tanrendbe az első évben, a szakközépiskolások pedig a kilencedik és tizedik évfolyamban, heti egy órában ismerkedhetnek a tantárggyal. Tanulnak szövegszerkesztést, adatbázis- és táblázatkezelést, hálózati kommunikációt, egy kis elméletet, a hab a tortán pedig a weboldalkészítés. „Ennyi idő alatt azonban nem lehet olyan jártasságot szerezni, ami a munkaerőpiacon hasznosítható” – állítja Bánhidi Sándorné, az Informatikai Szaktanárok Egyesületének (ISZE) alelnöke. Noha a számítástechnika-órák száma fakultációval vagy szabadon tervezhető órákkal növelhető, a problémát néhány plusz óra nem oldja meg.

„Az a baj, hogy kevés az olyan életszerű feladat, amit a gyerekek szeretnek. Csak a vakvilágba kell feladatokat megoldaniuk” – panaszkodik Kauders Tamás, a IX. kerületi Leövey Klára Gimnázium egyik informatikatanára. Mivel a számítástechnikai ismeretek kifejezetten gyakorlati jellegűek, sokak szerint nem külön tanórán kellene tanítani őket, hanem a tantárgyak oktatási módszertanába kéne beépíteni a számítástechnika fokozatos alkalmazását. Nem véletlen, hogy abban az iskolában találkoztunk kifejezetten pozitív hozzáállással a gyerekek részéről, ahol kedvenc témáikról – a skorpióktól a csillagászatig – kellett az internet és az Office segítségével prezentációt készíteniük. A Zsigmond téri Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképzőben oktató Hentaller Eszter tanárnőnek oly módon sikerült rávilágítania az Excel szépségeire, hogy dátumfüggvénnyel kiszámoltatta, hány naposak a tanulók és rokonaik.

Az iskolában megszerezhető informatikai ismeretek csak periferiális szerepet játszanak a diákok ilyen tárgyú tudásában – vonta le az informatikaoktatásról készített kutatásában következtetésként 1999-ben Török Balázs, az Oktatáskutató Intézet munkatársa. „Azóta a helyzet nagyjából változatlan” – összegzi tapasztalatait Bánhidi Sándorné, aki szerint a középiskolai számítástechnika-oktatás csak minimálisan javítja az otthoni számítógéppel nem rendelkező gyerekek esélyegyenlőségét – márpedig Magyarországon 2001-ben a háztartások húsz százalékában volt csak komputer. Azok a gyerekek vannak jóban a számítógéppel, akik otthon is használhatnak ilyet, arra, amire akarják. A tudásszintbeli különbség nemcsak az oktatási rendszernek tudható be, hanem az otthoni számítógép jelentette előnynek is.

A digitális szakadék veszélyére már felfigyeltek az illetékesek: az ISZE az Oktatási Minisztérium megbízásából olyan, tavasztól elérhető, ajánlás jellegű kereszttantervet dolgozott ki, amely tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan tudják a szaktanárok kihasználni például az internetet: a különböző tárgyak oktatásában hasznosítható webhelyeket, CD-ROM-okat is felsorol a nyomtatott és elektronikus formában is terjesztett dokumentum

Az általunk megkérdezett szaktanárok jó része szerint azonban az otthoni számítógép csak az internethasználatot és a játékokhoz szükséges készségeket fejleszti. De ha a tanulók valóban csak ezekre használják otthoni gépüket, akkor is jobb helyzetben vannak, mint gép nélküli társaik, akik ingyenesen nagyrészt csak iskolájukban tudnak számítógéphez és internethez jutni. Az iskolák többségében azonban korlátozott időben, délután, vagy hetente egyszer-kétszer lehet szabadon használni a felszerelést, mivel a számítógéptermekben általában óra folyik. Ilyen szempontból kivételes helyzetben van a Móricz Zsigmond Gimnázium, ahol minden délután négyig 12 gép várja az érdeklődő „túlórázókat”. Egy hétfő délután azonban csak 6 gyerek püfölte az iskolában a klaviatúrát, ami részben annak tudható be, hogy a diákok kilencven százalékának van otthon gépe. A XX. kerületi Kossuth Lajos Gimnáziumban viszont nincs is külön gépterem, a komputerek a fal mellett sorakoznak az egyik tanteremben; az iskola utáni szabad böngészést pedig a csütörtök délutáni „internetszakkör” hivatott képviselni.

Eltérő tudásszinteket eredményez az is, hogy az idei tanévtől élő kerettanterv egészen más rendszerben oktatja az informatikát, mint az előző kormány által bevezetett Nemzeti Alaptanterv (NAT). A NAT az általános iskola ötödik osztályától heti egy-két órában kötelezővé tette az informatikát. A mostani középiskolások között van olyan, aki korábban tanult a NAT alapján számítástechnikát, és van olyan, aki nem, ez pedig kétségtelenül megnehezíti a tanárok dolgát – akár egy osztályon belül is.

Az iskolákban található gépek nagy része nem igazán alkalmas az örömteli bitbúvárkodásra. A legtöbb iskolában harminc-ötven darab számítógép van, de a Dózsa György Gimnáziumban például csak húsz, így az órákon a diákoknak általában kettesével kell ülniük a gépeknél. Gépellátottság tekintetében a magyarországi 1526 középiskola közül a gimnáziumok vannak rosszabb helyzetben, mivel ezek az intézmények nem jogosultak szakképzési támogatásra, aminek révén a szakközépiskolák jelentősen növelhetik gépparkjukat. Így az egy számítógépre jutó gyerekek száma az ISZE kalkulációi szerint a gimnáziumokban 23, míg a szakközépiskolákban 10. Nem mellékes az sem, hogy milyen gépen is tanulnak a diákok. Az iskolák hat-tíz darab, a Sulinet-programból származó gépe kezd elavulttá válni. Az OM 750 millió forintos kerettel megkezdte ugyan a Sulinethez elsőként csatlakozott 184 intézmény 800-1000 gépét lecserélni, de ez csak a legöregebb komputereket érinti. „Mi például a rosszabbik teremben tanultunk: ott tíz perc volt letölteni egy weboldalt” – osztotta meg tapasztalatait egy csoport végzős a Zsigmond téri Gimnáziumban.

A képzettségbeli különbség a tanárokra is jellemző. „Jelenleg körülbelül négy-ötezer informatikát tanító tanár van Magyarországon. Önálló informatikatanár szak csak 1992 óta létezik az egyetemeken: azóta 3500 hallgató végzett ilyen szakon, akiknek körülbelül kétharmada dolgozik tanárként” – mondja Kojanitz László, az Oktatási Minisztérium (OM) közoktatás-fejlesztési és értékelési főosztályának vezetője. A többi informatikatanár – akik általában valamilyen reálszak oktatójaként kezdték pályájukat – átképezte magát. Az ISZE alelnöke szerint egyre gyakoribb, hogy a számítástechnikát olyanok tanítják, akik az 1997-ben indult, felsőfokú szakképesítést adó oktatás-informatikus tanfolyamot végezték el. „Ez a tanfolyam arról szól, hogy például a magyar- vagy földrajztanárok mire tudják használni a számítógépet a tanításhoz. Ők elméletileg azért nem alkalmazhatók informatikatanárként, mert nem tanulnak a tárgy tanításához szakmódszertant” – tette hozzá az alelnök. Kojanitz adatai szerint a kezdés óta körülbelül ezer tanár szerzett ezen a tanfolyamon szakképesítést.

„A szaktanárok kilencven százaléka nem tudatosítja a gyerekekben, hogy a számítógép mindennapos dolog, és szükségük lesz rá” – összegzi a szakmáról alkotott véleményét Péterfi Árpád. Ahogy minden tantárgynál, itt is sok múlik a tanár személyén. A salgótarjáni Bolyai János Gimnázium egyik kilencedikes osztályában például határozottan unalmasnak tartják az informatikaórákat, és nem látják a tantárgy hasznosságát, az egyik végzős osztályban pedig azt fájlalják a diákok, hogy sokat tanultak az általuk haszontalannak ítélt DOS-ról, viszont keveset a szövegszerkesztésről – derült ki Konti Csilla, az iskola osztályfőnöki munkaközössége vezetőjének rögtönzött közvélemény-kutatásából.