Írországot már évek óta az EU-támogatásokat legsikeresebben felhasználó országként emlegették, és stréber diákként állították a bukdácsoló Görögország és Portugália elé. Dublin pontosan tudta, mit akar az uniótól: segítséget az ország felzárkóztatásához, és ezt leginkább a munkaerő oktatásán-képzésén, a gazdasági környezet vonzóvá tételén és az egész társadalom modernizálásán keresztül képzelte el.

Az utóbbi évtized ír gazdasági csodájáról (az egy főre jutó GDP tekintetében még a volt gyarmattartó Nagy-Britanniát is sikerült lekörözniük) könyvtárnyi cikk született, és a legtöbb nem győzi hangsúlyozni: a siker egyik titka az EU és a dublini kormányhivatalok kiváló együttműködése. Az írek megértették, hogyan működik az unió, és pontosan átlátták, miként lehet „okosan” elkölteni a rendelkezésre álló – igencsak tetemes – pénzforrásokat. A kulcs a nemzeti fejlesztési terv volt, amelyben évekre előre meghatározták, mely területek fejlesztésére szeretnék fordítani az EU által erre az időre „megszavazott” pénzt. Ez nem is olyan magától értetődő, hiszen a nemzeti céloknak „bele kell simulniuk” az unió egésze számára megfogalmazott irányokba: ha például az unió a vasúti hálózat fejlesztését tűzi ki célul, elég nehéz lesz támogatást kicsikarni az autópályák fejlesztésére. – Meg kell találni azokat a területeket, amelyek az EU-nak és nekünk is fontosak, s itt közös erővel valóban komoly eredményeket lehet elérni – magyarázta a dublini hivatalnok.

Írország az emberi erőforrások fejlesztését, vagyis a társadalom, a munkavállalók, a kiművelt emberfők fejlesztését tűzte ki célul: (részben) ennek eredményeként csapatostul jöttek az országba a külföldi vállalatok, özönlöttek a befektetések, és még a korábban milliós nagyságrendben elvándorló emigránsok egy része is visszatért, hiszen végre akadt munka. Nem is akármilyen munka, hiszen Írország néhány év alatt az információs technológia egyik vezető hatalma lett, ennek megfelelő életszínvonallal.

Az ír példát már Magyarországgal kapcsolatban is sokszor emlegették, így nem csoda, hogy a magyar nemzeti fejlesztési tervben (NFT) is fontos szerep jut a humánerőforrás-fejlesztésnek. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy EU-tagállamként akkor lehetünk valóban sikeresek, ha a magyar munkaerő képzettségét és versenyképességét növelni tudjuk – és az sem árt, ha előbb-utóbb elsajátítjuk a kezdeményezőkészséget és képesek vagyunk alkalmazkodni az állandóan változó világhoz. Az EU-s támogatások nagy része nem automatikusan jut el a társadalom különféle csoportjaihoz, hanem pályázni kell rájuk. Alapvető fontosságú tehát, hogy mindenki – függetlenül az iskolázottságától, lakóhelyétől vagy korától – tudjon a rendelkezésre álló lehetőségekről, és tudjon velük élni is.

A humánerőforrás-fejlesztésbe sok minden beletartozik: elsőként a munkanélküliség elleni harc, illetve az aktív lakosság arányának növelése. Magyarországon európai összehasonlításban viszonylag alacsony a munkanélküliség (5,7 százalék, szemben a nyolcszázalékos EU-átlaggal), ám kirívóan alacsony a foglalkoztatás szintje: nálunk sokkal több eltartott jut egy munkavállalóra, mint az unióban. A versenyképesség megőrzése miatt mindenképpen növelni kell a foglalkoztattak arányát: át- és továbbképzésekkel, nyelvtanulással, vállalkozóvá válással lehet például segíteni, hogy az idősebbek is el tudjanak helyezkedni, a tartósan munka nélkül maradók mégis találjanak maguknak szakmát, és még a gyesről visszatérő kismamák is vissza tudjanak illeszkedni a munkába.

Bár mindez egyelőre csak terv, valószínű, hogy főként az önkormányzatok és a munkaügyi központok pályázhatnak majd az át- és továbbképzési tanfolyamok szervezésére. Ezzel megbízhatnak egy ezen a területen jártas vállalatot is, s így végül nemcsak a munkanélküli, hanem maga a vállalkozó is „profitál” az uniós pénzekből. A kulcs persze a megfelelően felépített és alátámasztott pályázat – de lesznek szakemberek, akik ebben is segítenek majd.

Nemcsak a munkanélküliség leküzdéséhez, hanem önmagában is fontos cél az oktatás és a képzés fejlesztése: régóta nem elég már, ha az ember szerez egy diplomát, amiből élete végéig megél. Fontos, hogy állandóan tovább- és olykor átképezzük magunkat, hiszen a piaci követelmények is állandóan változnak. Ne csodálkozzunk azon, ha egy autószerelő ismerősünkből szállodatulajdonos, a vegyészből turisztikai szakember, a tanárból ingatlanszakértő lesz. Ez az élet rendje külföldön is: a menedzserkönyvek szerint hétévente munkahelyet kellene váltani, hogy ne „tunyuljunk el”.

Miközben a képzés szintje az utóbbi években egyre emelkedett Magyarországon, és már közelít az EU-átlaghoz (alig 25 százalék már azok aránya, akik csupán nyolc osztályt végeztek), nálunk is megjelennek a „nyugati problémák”: az egyetemek egy része „túlképzi” a hallgatókat, miközben krónikus hiány mutatkozik kvalifikált szakmunkásból. Az NFT keretein belül várhatóan éppen a szakközépiskolákat és a szakmunkásképzőket fejlesztik majd – nehogy itthon is eljussunk oda, amiről néhány hónapja egy spanyol szakértő panaszkodott: miközben Dunát (Ebrót) lehet rekeszteni építészekből és újságírókból, hetekig kell kutatni egy festő vagy vízvezeték-szerelő után. (Ehhez hozzátehetjük, hogy ha egy jó magyar szakmunkás még idegen nyelvet is tudna, akkor számos európai országban valósággal kapkodnának utána.)

Kiemelt szerep jut a romák és a hátrányos helyzetűek integrációjának is: az utóbbi években számos romaügyi PHARE-program futott sikerrel, amelynek a tapasztalatait az NFT-n belül is fel lehet használni (lásd cikkünket a 9. oldalon). Ilyen lehet például az iskolabuszprogram – ez szedte össze és vitte iskolába a roma gyerekeket –, a pedagógusok továbbképzése, a délutáni korrepetálások, a felvételi előkészítők, az ózdi és szolnoki romakollégiumok létrehozása. A lényeg itt is a tanulás és a munkavállalás támogatása, hiszen ezeken keresztül lehet elkerülni, hogy a fiatalokat – legyenek romák, hátrányos helyzetűek vagy fogyatékosok – a társadalom ne közösítse ki, hanem egyenrangúként elfogadja. Az operatív programban szerepel például az integrált oktatási intézmények támogatása, ahol minden gyermek – akár roma, akár fogyatékos – minőségi oktatást kaphat.

A program nagy hangsúlyt helyez a vállalkozó- és alkalmazkodókészség elsajátítására is: nincs kizárva, hogy nemsokára a tananyagba iktatva készülhetnek a diákok az élet valódi nagy kihívásaira. Már készülnek a tervek arról, miként erősíthetik a fiatalokban az önmenedzselő képességet, hogy diplomától-végzettségtől függően képesek legyenek helytállni az élet minden területén – ha kell, egyik napról a másikra váltani. Ne legyen sorstragédia, ha valakinek megszűnik az állása, ne omoljon össze, ha nem sikerül az első vállalkozása. Fontos lehet az önismeret elsajátítása, a kommunikációs készség, a konfliktusmegoldó képesség: mind olyan tudás, amire folyamatosan szüksége lesz mindenkinek, ám nálunk – középfokú intézményekben legalábbis – sehol sem tanítják.

Munkanélküliek átképzése Budapesten (kép:  Domaniczky Tivadar)

A pályázatoknál persze arra is gondolni kell, hogy az EU-tól nem „ingyenpénz” jön: a támogatást itthoni forrásokból ki kell egészíteni, és gondosan el kell tudni számolni vele. Ez utóbbihoz lesz igazán szükség a képzett emberfőkre, vagyis a humánerőforrás-fejlesztés látható eredményére.