Szűrés

Belépés

szótár

 

Érzelmi intelligencia képzés I.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Azoknak, akik szeretnék tisztán látni az érzelmileg intelligens viselkedés szerepét kapcsolataikban, szeretnék megérteni munkahelyi és magánéleti sikereik-kudarcaik mögöttes tényezőit. Különösen ajánljuk azoknak, akik munkájuk során emberek vezetésével, meggyőzésével, kiszolgálásával vagy segítésével foglalkoznak, vagy egyszerűen szeretnék tudatosabban irányítani emberi kapcsolataikat és életüket.

PROGRAMLEÍRÁS

Az érzelmi intelligencia fogalma, összetevői
Én-tudatosság,ön-menedzselés,társas tudatosság,kapcsolatok menedzselése.

A Tranzakció Analízis (TA) alapgondolatai
Néhány kulcsgondolat, mely a TA-t megkülönbözteti más rendszerektől.

Az én-állapot modell
Az egymáshoz kapcsolódó viselkedésmódok, érzések és gondolatok együttese, melynek feltárásával megértjük személyiségünk különböző aspektusait. A modell segítségével képesek leszünk az önérvényesítésre anélkül, hogy mások érdekeit, érzelmeit sértenénk.
Magyarázatot kapunk a „Velem mindig az történik hogy …” kezdetű dilemmára.
Megoldást ad a nyílt kommunikációra.
Tesztek, valamint különböző önértékelési eljárások segítségével megtudhatjuk, melyik én-állapotban töltjük a legtöbb időt, melyiket kellene csökkenteni, és melyikre több „ gondot fordítani” ahhoz, hogy mind a magánéletben, mind a szakmai életünkben elégedettek lehessünk,  érzelmi nyereséget adhassunk és kaphassunk.

A sztrók- vagyis az elismerés szükséglete
A sztrókok fajtái
Milyen sztrókok jellemzik a szervezetet, ahol dolgozom
Milyen eszközökkel motiválhatom kollégáimat
Sztrók-profil kitöltése - önértékelő eljárás

Érzelmek és a TA
A négy alapérzelem
Mikor mit „kell” éreznem, ha egészségesen működöm?
Mitől függ, hogy mikor mit érzek?
Hogyan kezeljem a saját és mások érzelmeit?
Hogyan ne vonódjak be érzelmileg olyan dolgokba, amin nem tudok változtatni, ami nem tőlem függ?

A játszmák
Mind a magánéletünk, mind a szakmai életünk telis tele van folyton ismétlődő, kellemetlen, negatív érzelmeket kiváltó helyzetekkel. Honnan gyökereznek ezek a szituációk? Miért követem el újra és újra ugyanazokat a hibákat? Mi a megoldás?
A játszmáink elemzésével választ kapunk a fenti kérdésekre, és megtudhatjuk, hogyan akadályozzuk meg magunkat, hogy játszmába keveredjünk, vagy a számunkra bedobott horgot bekapjuk, és mások rántsanak játszmába minket.

A képzés vállalati kihelyezett formában is megvalósítható!


Helyszín:
Sämling Kft. oktatóterme, 1124 Budapest, Németvölgyi út 64.
Kompetencia, eredmény:

Online jelentkezés esetén: 5%
A honlapon történő regisztrációt követően, online jelentkezés esetén: 8%
Ha ketten jelentkeznek egy cégtől: 10%
Ha hárman jelentkeznek egy cégtől: 15%

 

Bővebb információt honlapunkon olvashat:

http://www.samlingsolution.hu/kepzesek/erzelmi-intelligencia


Komplex musical színész / táncos képzés

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
KOMPLEX MUSICAL SZÍNÉSZ / TÁNCOS KÉPZÉS   // 10-20-30-40… éves korig //      WERYUS MUSICAL STUDIO & PRODUKCIÓS IRODA /- MŰVÉSZETI OKTATÁST HIRDET -/ színpadi mozgás, moderntánc, jazz-tánc, show-tánc, musical tánc, amerikai step tánc, stretching tréningek, koreográfiák, színészmesterség, beszédtechnika, hangképzés, korrepetíció Képzés helyszíne: 1052 Bp. Semmelweis u. 1-3. (Magyarok Háza /-/ Astoria) HÉTFŐ: 17:00 , SZERDA: 17:00 További információ, regisztráció: http://www.weryus.hu // INFO : 06/70-230-7353 // weryus@gmail.com //

Babaúszás oktatása felnőtt képzés hallgatók, szakemberek részére!

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Várjuk a kedves jelentkezőket a babaúszás oktatása felnőtt képzésre, hallgatók és szakemberek részére, akik szeretnének babaúszással foglalkozni a jövőben és érdekli őket ez az új szabadidős sporttevékenység. Tanúsítványt kapnak hallgatóink sikeres vizsga esetén! Jelentkezés feltételeit lásd a weblapunkon részletesen. Első körben kérnénk egy önéletrajzot és motivációs levelet, miért is szertnél babaúszással és babákkal foglalkozni. Tanfolyam időtartama. 2 hónap, elmélet+gyakorlat majd vizsga. Ára: 100, 000 HUF/fő Beiratkozás: Bármikor jelentkezhetsz, mert mi egyénileg és/vagy csoportosan is indítjuk a tanfolyamot folyamatosan. Várunk téged az ANGOLNÁBA! http://www.angolna.hu info@angolna.hu M. Kecskés Edit vezetőnél lehet jelentkezni az alábbi mobilszámon munkanapokon 8-18-ig. Mobilszám:0630-281-3536  

Lovári nyelvoktatás! Veszprém

Helyszín: 
Veszprém megyei tanfolyamok
Lovári nyelvtanfolyam indul Veszprémben a Romani Shkola Nyelviskolában. 12 hetes intenzív nyelvtanfolyamok keretében készítünk fel kezdötől a középfokú nyelvvizsgáig. Az oktatások helyszíne a Lovassy gimnázium. Minden héten egyszer kell jönnie általában keddenként a Lovassy Gimnáziumban. A nyelvtanfolyam díja egységes, ami 75 000 forint. Az összeg felét fizeti az l. alkalommal. A fennmaradó részt pedig a követkző alkalom elején vagyis a 2. konzultáció elején kell befizetni minden egyes hallgatónak.  Tel.: 06-70-265-56-56 www.romaniskhola.hu

Musical és színpadi képzések

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Budafoki Musical Stúdió Felvételt hirdet! Várjuk minden olyan 8. életévét betöltött fiúk és lányok jelentkezését, akik szeretnek énekelni-táncolni, vonzalmat éreznek a színház, a színpad iránt és szeretnének musicalekben szerepelni. A Stúdió célja hogy fejlessze a fiatalok ének és tánc tudását, valamint megismertesse velük a színész mesterség szépségeit! Elősegítse a közösségbe való beilleszkedésüket, növelje önbizalmukat és nem utolsó sorban tökéletes kikapcsolódást, és élményt nyújtson. Foglalkozások: Mini Kurzus (8-14 éveseknek) vasárnaponként 10h-12h ig. 10h-11hig énekóra (Erdélyi Csilla) 11h-12hig táncóra (Mikey) Tandíj: 7500.-Ft/hó Közép-Haladó Kurzus (14-30 éveseknek) szombatonként 14h-17h ig. 14h-15hig drámaóra (Hajdú Ágnes) 15h-16hig énekóra (Erdélyi Csilla) 11h-12hig táncóra (Mikey) Tandíj: 8500.-Ft/hó Haladó Kurzus (18-30 éveseknek) vasárnaponként 14h-17h ig. 14h-15hig drámaóra (Hajdú Ágnes) 15h-16hig énekóra (Erdélyi Csilla) 11h-12hig táncóra (Mikey) Tandíj: 8500.-Ft/hó Beiratkozás: 2009. Szeptember 6. 10h és 14h Helyszín: Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ 1222 Budapest, Nagytétényi u. 31-33. http://www.musicalstudio.hu

Tűzvédelmi szakvizsga 4 óra alatt

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Tűzvédelmi szakvizsga 4 óra alatt! Képzés-továbbképzés. Hegesztők-AB tev. végzők, PB gázcseretelep-Üzemanyagkút kezelő. További képzések: Tűzoltó-Vízforrás felülvizsgáló(2 nap=Bcsaba 2009.04.hó), Pirotechnika(1 nap)-Tűzoltókészülék karbantartó(2 nap=Bcsaba 2009.04.23-24.), Tűzjelző berendezések szerelői-karbantartói(1 nap=Budapest 2009.04.21.) Igény esetén a munkáltató által kért helyen. Szakmai anyagot biztosítunk! www.tuzszakvizsga.hu; santagyula@gmail.com

Április 5. Linux SMTP levelezőszerver oktatás (specialistáknak tréning) 1 nap

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Bertron Oktatási Stúdió egyedi tematikával, 95% -ban gyakorlattal, intenzív formában, hétvégi tanfolyamaival várja a rendszergazdák, programozók, informatikusok  esetleg határmenti fiatalok jelentkezését Budapesten. Akár modulonként is lehet jelentkezni. Kezdési időpontok: Április 05. SMTP levelezőszerver oktatás (specialistáknak tréning) 1 napos .A nap végén a  tesztelés, kipróbálás után a konfigurációs állományokat elmentve, mindenki megkapja 16GB -os pen drive-on!!!! Április 19. LINUX admin I. tanfolyam 3 napos kezdőknek Modern géppark, projektoros kivetítéssel magas színvonalú oktatás, kényelmes megközelítés, és kiváló parkolás várja a tanulókat. Részletek a weboldalon. Érdeklődjön, jelentkezzen most! http: //www.bertronstudio.hu Tel/fa x 0617881680

Online varró tanfolyam

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Örömet okozna, ha el tudnád készíteni a saját ruháidat? Esetleg a lakást szeretnéd "felöltöztetni"? Nem szívesen fizetsz azért, hogy felhajtsák a nadrágodat, vagy kicseréljék a cipzárt? Bosszant, hogy túl hosszúak a nadrágok, vagy éppen csak bokáig érnek, hogy eláll az övpánt, vagy szűk a combrész?   Ha megtanulsz varrni, •     akkor pontosan az alakodhoz illő ruhát tudsz készíteni. A boltban vásárolt ruháidat is tudod alakítani, illetve a javításokat magad tudod elvégezni. •     kreativitásod segítségével könnyedén varázsolhatod egyedivé akár a készen vásárolt ruhadarabjaidat is! •     feldobhatod a lakásod harmónikusan összeillő párnával, függönnyel, mindezt töredékéért annak, mintha boltba vásárolnád meg! •     ha gyermeket vársz, akkor nem kell kifizetned a kismamaruhák magas árát, illetve a gyermekedet is körülveheted olyan tárgyakkal, amelynek minden öltése szeretettel készült.   Tedd meg az első lépést és tanuld meg kezelni a varrógépet, valamint készítsd el életed első, géppel varrt művét! A részletekért kattints ide: http://www.varrohaz.hu/main.php?menu=onlinevarrotanfolyam

Lakberendező tanfolyam Budapest

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Lakberendező tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 214 01 0000 00 00) A képzés célja: olyan általánosan művelt, korszerű szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségű szakember képzése, aki képes a lakberendezési szolgáltatás során felismerni, a létrehozott berendezéssel kiszolgálni a megbízó számára szükséges lakó- és munkakörnyezeti igényeket; ismeri az építési környezet szerkezeti, biztonságtechnikai és egészségügyi sajátosságait, és képes berendezői munkáját ennek megfelelően ellátni. A képzés időtartama: 300 óra, kb. 9 hónap. A képzés helye: Apáczai Csere János Gimnázium, 1053 Budapest, Papnövelde u. 4-6. vagy Fáklya Club, 1064 Budapest, Csengery u. 68. A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség (érettségi) Tantárgyak: - anyagismeret - lakberendezési cikkek áruismerete - berendezési ismeretek - bútorok és enteriőrök története - művészettörténet - épületszerkezettan - ábrázoló geometria - tervezési gyakorlatok - színtan - grafika - kivitelezési gyakorlat Az órák:
  • ' A ' csoport: kedd - csütörtök, 09 - 13 óráig.
  • ' B ' csoport: hétfő-szerda, 17-21 óráig
  • ' C ' csoport: szombat, 9-16 óráig
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' A ' csoport: 2009. augusztus 25. kedd 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' B ' csoport: 2009. április 20. hétfő 17 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' C ' csoport: 2009. szeptember 05. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
A tanfolyam ára: 150 000 Ft Részletfizetési lehetőség: A tanfolyam ára részletfizetés esetén: regisztrációs díj: 11 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 80 000 Ft, 5 hónap elteltével: 65 000 Ft. Vizsgadíj: 25 000 Ft. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert LAKBERENDEZŐ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: Farkas Szilvia - Telefonszám: 06 30 / 523 - 28 - 52 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Debrecen

Helyszín: 
Hajdú-Bihar megyei tanfolyamok
Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Debrecen Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének és cseréjének közvetítésére. Ellátja a lakások, házak, telkek, bérlet és tulajdonos váltásának közvetítését, és az ügyletek lebonyolításához szükséges dokumentációk, okiratok beszerzésével és előkészítésével összefüggő feladatokat teljesíti. A képzés időtartama: 4 hónap ( távoktatásban 3 hónap). A képzés helye: Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen, Szombathi u. 12. A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga. Tantárgyak: jogi ismeretek, műszaki ismeretek, gazdasági ismeretek, ingatlanközvetítés és értékbecslés. Az órák:
  • ' C ' csoport: havonta 1 alkalom, szombat 08-17 óráig (10 tanítási óra).
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' C ' csoport: 2009. február 28. szombat 08 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
A tanfolyam ára: 76 000 Ft. ; Távoktatásban: 66 000 Ft. Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 14 000 Ft, a tanfolyam kezdetekor: 45 000 Ft, egy hónap után: 17 000 Ft. Távoktatásban: Regisztrációs díj: 14 000 Ft, a tanfolyam kezdetekor: 45 000 Ft, egy hónap múlva: 7 000 Ft. + a vizsgadíj mindkét tanfolyami rendszerben: 30 000 Ft. A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert INGATLANKÖZVETÍTŐ és ÉRTÉKBECSLŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak! Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. FIGYELEM! Minden sikeres vizsgát tett hallgatónknak, bruttó 30 000 Ft-értékben, internetes megjelenést biztosítunk, Magyarország egyik legnagyobb ingatlan adatbázisában! Itt találja: www.ingatlan.org Érdeklődni: Horváth Tamás - Telefonszám: 06 / 70-209-05-41 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Ruházati eladó tanfolyam Veszprém

Helyszín: 
Veszprém megyei tanfolyamok
Ruházati eladó tanfolyam Veszprém Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 05) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést. A képzés időtartama: 4 hónap A képzés helye: Táncsics Mihály Szakközépiskola, 8200 Veszprém, Eötvös u. 3. A képzéshez szükséges végzettség: 8 általános iskolai végzettség Követelménymodulok: 0004-06 az áruforgalom lebonyolítása, 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése, 0008-06 ruházati termékek forgalmazása. Az órák:
  • ' E ' csoport: három hetente szombatonként, 09-16 óráig.
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' E ' csoport: 2009. február 14. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
A tanfolyam ára: 89.000 Ft., Távoktatásban: 79.000 Ft. Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj 12.000 Ft, tanfolyam indulásakor 37.000 Ft, 1 hónap elteltével 40.000 Ft. Távoktatásban: Regisztrációs díj 12. 000 Ft, a tanfolyam indulásakor 30. 000 Ft, 1 hónap elteltével 37. 000 Ft. Mindkét tanfolyami rendszerben a vizsgadíj: 30. 000 Ft, ami 1 hónappal a vizsga előtt fizetendő. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert RUHÁZATI ELADÓ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, mint állami szerv állít ki. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: . - Telefonszám: 06 30 / 367 - 92 17 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Gyógymasszőr tanfolyam Eger

Helyszín: 
Heves megyei tanfolyamok
Gyógymasszőr tanfolyam Eger Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5201) A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció. A képzés időtartama: 11 hónap, 860 óra (260 óra elmélet + 600 óra gyakorlat).Az elméleti képzésre 2 x kb. 2 hónapon át tartó időszakban, egymástól néhány hét szünettel kerül sor. A gyakorlati képzés az első elméleti blokkot követően kezdődik. A képzés helye: Dobó István Gimnázium, 3330 Eger Széchenyi u 19. A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség (érettségi) Tantárgyak: Modulok: • 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban • 2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem • 2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés • 2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás • 2390-06 Masszázs alapozás • 2391-06 Masszázs • 2392-06 Masszőr szakmai szolgáltatás • 2393-06 Gyógymasszázs Az órák:
  • ' A ' csoport: szombat 09-16 óráig.
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' A ' csoport: 2009. szeptember 12. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
A tanfolyam ára: 190 000 Ft Részletfizetési lehetőség: A tanfolyam ára részletfizetés esetén: regisztrációs díj: 20 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 60 000 Ft, 3 hónap elteltével: 60 000 Ft, 6 hónap elteltével: 60 000 Ft. Vizsgadíj: jelenleg 44 000 Ft. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert MASSZŐR (GYÓGYMASSZŐR) szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: Farkas Éva - Telefonszám: 06 30 / 323 29-20 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Angol levelező nyelvtanfolyam kezdőknek

Helyszín: 
Távoktatás
Angol levelező nyelvtanfolyam kezdőknek A tanfolyam ára: 16 x 3400 Ft. Tananyagunk 16 füzetből + a hanganyagot tartalmazó cd-ből áll, melyeket havonta postázunk, színes képes melléklettel, házi feladatokkal, füzetenként 45-50 oldalon biztosítva a színvonalas oktatást. Néhány ok amiért ajánljuk a LEVELEZŐ OKTATÁST: - otthon, kényelmes körülmények között tanulhat - maga osztja be a tanulásra szánt időt - fejlődését ellenőrizheti házi feladataink és javító tanáraink segítségével - leckéink nyelvezete könnyen érthető, a színes mellékletek megkönnyítik a tanulást - kis befektetéssel, havi 3400 Ft-ért sajátíthatja el az angol nyelv alapjait - a tanfolyam elvégzését követő 1 évig a befizetett teljes összeget    beszámítjuk bármely OKJ-s tanfolyamunkra történő jelentkezése esetén Milyen szintre juthat el? A teljes tananyag elsajátítása esetén, Ön képes lesz egy alapszintű kommunikációra mind írásban, mind szóban. A tanfolyam tematikája az éttermi étkezéstől, a vásárláson át, az utazásig rengeteg hasznos, gyakorlati információt tartalmaz. A nyelvtani részek azonban mindig csak a legszükségesebb információkat ismertetik. Ön már az első füzetek után képes lesz rövid mondatok alkotására, és akár már kissé bonyolultabb mondatok megértésére is. Rendelje meg 1. füzetünket, melyet akciónkban kedvezményes 2400 Ft-os áron vásárolhat meg! További füzeteink ára: 3400 Ft/db. (Az első füzet megrendelése nem jár semmilyen további kötelezettséggel!) Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Kozmetikus levelező tanfolyam

Helyszín: 
Távoktatás
Kozmetikus levelező tanfolyam A tanfolyam ára: 12 x 3400 Ft. A tanfolyam jellege: Kozmetikus OKJ-s előkészítő képzés (OKJ 52 815 01 0000 00 00). Kozmetikus tanfolyami tananyagunk 12 füzetből áll, melyeket havonta postázunk, színes képes melléklettel, házi feladatokkal, füzetenként 45-50 oldalon biztosítva a színvonalas oktatást. Tantárgyak: gazdasági és munkajogi ismeretek, kozmetikus szakmai ismeretek, kozmetikus anyagismeret, kozmetikus laboratóriumi gyakorlat, elektrokozmetikai ismeretek, szakmai etika (A teljes OKJ-s vizsgaanyag.) Néhány ok amiért ajánljuk a KOZMETIKUS LEVELEZŐ OKTATÁST: - otthon, kényelmes körülmények között tanulhat - maga osztja be a tanulásra szánt időt - fejlődését ellenőrizheti házi feladataink és javító tanáraink segítségével - leckéink nyelvezete könnyen érthető, a színes mellékletek megkönnyítik a tanulást - ráképzésünket követően szakmunkás bizonyítványt szerezhet - kis befektetéssel, havi 3400 Ft-ért sajátíthatja el a szakma elméleti részét Fontos: A kozmetikus OKJ-s levelező tanfolyamot követő ráképzésünk ára 150.000 Ft (vizsgadíj: 25.000 Ft). A ráképző tanfolyam időtartama 10 hónap. Mindenki, aki a 12 hónapot eredményesen befejezi a levelezős rendszerünkben, igénybe veheti az ajánlott ráképzésünket, melyet Budapesten tartunk szombati napokon, havonta 1-2 alkalommal. A ráképzésünket 12 fő felett indítjuk. Ráképzésünk tartalmazza az OKJ-s modulok kötelező követelményeit, laborgyakorlatokat. Gyakorlat: egyéni szervezésben a 10-22 hónap alatt, 860 óra teljesítése kötelező. Kérésre gyakorlati tematikát küldünk (tételek, házivizsgák részletezése, haladási üteme) Rendelje meg 1. füzetünket, melyet akciónkban kedvezményes 2400 Ft-os áron vásárolhat meg! További füzeteink ára: 3400 Ft/db. (Az első füzet megrendelése nem jár semmilyen további kötelezettséggel!) Érdeklődni: Mészáros István - Telefonszám: 061-950-55-37, 0630-524-4344 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Ruházati eladó tanfolyam Szombathely

Helyszín: 
Vas megyei tanfolyamok
Ruházati eladó tanfolyam Szombathely Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 05) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést. A képzés időtartama: 4 hónap A képzés helye: Oladi Művelődési Központ Szombathely, Simon I. u. 4. A képzéshez szükséges végzettség: 8 általános iskolai végzettség Követelménymodulok: 0004-06 az áruforgalom lebonyolítása, 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése, 0008-06 ruházati termékek forgalmazása. Az órák:
  • ' E ' csoport: három hetente szombatonként, 09-16 óráig.
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' E ' csoport: 2009. február 13. péntek 14 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
A tanfolyam ára: 89 000 Ft., Távoktatásban: 79.000 Ft. Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj 12.000 Ft, tanfolyam indulásakor 37.000 Ft, 1 hónap elteltével 40.000 Ft. Távoktatásban: Regisztrációs díj 12. 000 Ft, a tanfolyam indulásakor 30. 000 Ft, 1 hónap elteltével 37. 000 Ft. Mindkét tanfolyami rendszerben a vizsgadíj: 30. 000 Ft, ami 1 hónappal a vizsga előtt fizetendő. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert RUHÁZATI ELADÓ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, mint állami szerv állít ki. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: . - Telefonszám: 06 30 / 367 - 92 17 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Gyógymasszőr tanfolyam Debrecen

Helyszín: 
Hajdú-Bihar megyei tanfolyamok
Gyógymasszőr tanfolyam Debrecen Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5201) A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció. A képzés időtartama: 11 hónap, 860 óra (260 óra elmélet + 600 óra gyakorlat).Az elméleti képzésre 2 x kb. 2 hónapon át tartó időszakban, egymástól néhány hét szünettel kerül sor. A gyakorlati képzés az első elméleti blokkot követően kezdődik. A képzés helye: Deák Ferenc Kollégium, 4024 Debrecen, Tímár utca 1. A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség (érettségi) Tantárgyak: Modulok: • 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban • 2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem • 2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés • 2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás • 2390-06 Masszázs alapozás • 2391-06 Masszázs • 2392-06 Masszőr szakmai szolgáltatás • 2393-06 Gyógymasszázs Az órák:
  • ' A ' csoport: szombat 09-16 óráig.
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' A ' csoport: 2009. szeptember 12. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
A tanfolyam ára: 190 000 Ft Részletfizetési lehetőség: A tanfolyam ára részletfizetés esetén: regisztrációs díj: 20 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 60 000 Ft, 3 hónap elteltével: 60 000 Ft, 6 hónap elteltével: 60 000 Ft. Vizsgadíj: jelenleg 44 000 Ft.  A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert MASSZŐR (GYÓGYMASSZŐR) szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: Farkas Éva - Telefonszám: 06 30 / 323 29-20 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Tiffany dísztárgykészítő tanfolyam

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Kreatív, otthon végezhető munka!
Kiváló lehetőség diákoknak, kismamáknak, és mindenkinek, aki
kényelmesen szeretne munkát végezni! Az alkotás örömét nyújtó, kitűnő
kikapcsolódást és értékes eredményt adó tevékenység.Tiffany dísztárgyak készítése bedolgozóként, a szükséges szaktudást itt megszerezheti:
Tiffany dísztárgykészítő tanfolyam.
A
tanfolyam keretében megtanulható a Tiffany technika minden alapfogása
(tervezés, vágás, illesztés, forrasztás, patinázás, és természetesen az
eszközök használata). A cél, hogy a résztvevők a tanfolyam elvégzése
után önállóan tudjanak alkotni, dolgozni. Az
elkészített alkotások hazavihetők, a szükséges eszközök és alapanyagok
árát, illetve a szakképzett oktató irányítását a részvételi díj
tartalmazza.·       
Nem igényel semmilyen műszaki előképzettséget,
de annál több türelem szükséges hozzá. A tanulás folyamán gyakorlatban
elsajátíthatók a mesterfogások. Ez nagyon gyors technikai fejlődést
garantál, mert egyszerű tevékenységek sorozata.·      
Nem igényel nagy mühelyt és a kezdökészlet is kedvező áron beszerezhető.·       Nemtől, kortól függetlenül bárki képes könnyen elsajátítani.·      
Gyakorlatilag bármi elkészíthető csak fantáziánk szab határt, lámpák, ablakok, képek, tükrök, képkeretek, gyertya és mécsestartók készítése.Ezt
a tanfolyamot azok figyelmébe is ajánlom, akik ajándékozásra
készítenének üvegmunkákat, hobbiművészek szeretnének lenni,
belsőépítészként keresnek egyedi ötleteket, új szakmát szeretnének
elsajátítani vagy saját otthonukat díszítenék igényes, egyedi Tiffany
tárgyakkal. 

Érdeklődni és jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: 
Molnár Enikő
30/984-9921       
moleniko@gmail.com


Archicad tanfolyam a jövő építészének!

Helyszín: 
Baranya megyei tanfolyamok
 Archicad tanfolyam Az ArchiCad leginkább az építeszetben használt program. Elsösorban tehát azoknak ajánljuk, akik ezen a területen szeretnének tanulni, dolgozni. Az ArchiCad segítségével építészeti szerkesztéseket, látványterveket, modelleket készíthetünk. Falakat, tetőt, földfémet, oszlopokat, gerendákat, vázszerkezeteket, bútorzatot, vagy akár egy komplett többszintes lakóépületet/lakóparkot is tervezhetünk vele. A tanfolyam ára: bruttó 48.000 Ft Óraszám: 25 óra ( 1 tanóra 60 perc) A tanfolyam ára tartalmazza a szükséges jegyzeteket és egyéb oktatási segédanyagokat, valamint a vizsgadíjat! A tanfolyam gyakorlatorientált kurzus, ami azt jelenti, hogy elsősorban  a gyakorlatra helyeződik a hangsúly az oktatás során. Nem titkolt célunk az, hogy Ön olyan képzésben részesüljön, amivel magabiztosan érvényesül akár az otthoni, akár a munkahelyi számítógép előtt. Részletes tematikáért látogassa meg weboldalunkat! Netlogi C School informatika tanfolyamok Netlogi C School Informatika oktatás rugalmas időbeosztással! www.netlogi-c.net support@netlogi-c.net

KOMPLEX MUSICAL SZÍNÉSZ / TÁNCOS KÉPZÉS

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

KOMPLEX MUSICAL SZÍNÉSZ / TÁNCOS KÉPZÉS  
// 10-20-30-40… éves korig //

WERYUS MUSICAL STUDIO & PRODUKCIÓS IRODA
/- MŰVÉSZETI OKTATÁST HIRDET -/

színpadi mozgás, moderntánc, jazz-tánc, show-tánc, musical tánc, amerikai step tánc, stretching tréningek, koreográfiák, színészmesterség, beszédtechnika, hangképzés, korrepetíció


Képzés helyszíne: 1052 Bp. Semmelweis u. 1-3. (Magyarok Háza /-/ Astoria)

HÉTFŐ: 17:00 , SZERDA: 17:00

További információ, regisztráció: http://www.weryus.hu

// INFO : 06/70-230-7353 // weryus@gmail.com //


Tűzvédelmi szakvizsga távoktatásos képzés továbbképzés

Helyszín: 
Országos tanfolyamok
Tűzvédelmi szakvizsga tanfolyam 4 óra alatt! TÁVOKTATÁSOS Képzés. Továbbképzés.Hegesztők-AB tev. végzők, PB gázcseretelep-Üzemanyagkút kezelő. További képzések: Tűzoltó-Vízforrás felülvizsgáló(2 nap), Tűzijáték(1 nap)-Tűzoltókészülék karbantartó(2 nap), Tűzjelző berendezések szerelői-karbantartói(1 nap). Igény esetén a munkáltató által kért helyen. Szakmai anyagot biztosítunk! 12.000.-Ft/fő-27.000.- Ft/fő . www.tuzszakvizsga.hu ; santagyula@citromail.hu Továbbképzés is!   

Babysitter tanfolyam

Helyszín: 
Országos tanfolyamok
Babysitter, Au pair tanfolyamok indulnak folyamatosan Közvetítés Belföld - Külföld Elérhetőségek: Babaklub.com 1149. Budapest, Nagy Lajos Király útja 214. Tel.: +36-1-789-7007 Fax: +36-1-786-7065 Mobil: 36-30-419-2621 vagy 36-30-456-1895 E-mail: info@babaklub.com web: www.babaklub.com

Ékszerbecsüs tanfolyam Budapest

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Ékszerbecsüs tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (52 341 02 0010 52 02) A képzés célja: olyan általánosan művelt, korszerű szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségű szakember képzése, aki az elsajátított tudásanyag alapján, kiváló becsüs illetve árverező lehet. Ezen felül megszerezheti azt az ismeretanyagot, ami tartalmazza a kereskedelmi munkához szükséges szakmai feladatokat valamint követelményeket. A képzés időtartama: 170 óra. A képzés helye: Apáczai Csere János Gimnázium, 1053 Budapest, Papnövelde u. 4-6. vagy Fáklya Club, 1064 Budapest, Csengery u. 68. A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség (érettségi), orvosi alkalmasság. Követelménymodulok: 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése 0399-06 a becsüs és a régiségkereskedő tevékenységhez kapcsolódó általános feladatok 0400-06 ékszerek és dísztárgyak értékbecslése 0401-06 drágakő-meghatározás 0392-06 zálogtevékenység Az órák:
  • ' C ' csoport: szombat 09-16 óráig.
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' C ' csoport: 2009. február 28. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
A tanfolyam ára: 180.000. Ft Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 26.000 Ft, a tanfolyam kezdetekor 77.000 Ft, a következő hónapban 77.000 Ft. + Vizsgadíj 15.000 Ft. Az ár tartalmazza a jegyzeteket, valamint a tanfolyam ideje alatt a segédanyagokat biztosítjuk a hallgatóink részére. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert ÉKSZERBECSÜS szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: Farkas Szilvia - Telefonszám: 06 30 / 523 - 28 - 52 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Budapest

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének és cseréjének közvetítésére. Ellátja a lakások, házak, telkek, bérlet és tulajdonos váltásának közvetítését, és az ügyletek lebonyolításához szükséges dokumentációk, okiratok beszerzésével és előkészítésével összefüggő feladatokat teljesíti. A képzés időtartama: 4 hónap ( távoktatásban 3 hónap). A képzés helye: „A” „D” „E " csoportok: 1053 Budapest, Papnövelde u. 4-6./ Apáczai Cs. J. Gimnázium. „B” és „C” csoportok: 1064 Budapest, Csengery u. 68. / Fáklya Klub. A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga. Tantárgyak: jogi ismeretek, műszaki ismeretek, gazdasági ismeretek, ingatlanközvetítés és értékbecslés. Az órák:
  • ' A ' csoport: hetente 2 alkalom, péntek 17-21és szombat 09-13 óráig (5-5 tanítási óra).
  • ' B ' csoport: hetente 2 alkalom, kedd és csütörtök 17-21 óráig (5-5 tanítási óra).
  • ' C ' csoport: hetente 2 alkalom, kedd és csütörtök 09-13 óráig (5-5 tanítási óra).
  • ' D ' csoport: hetente 1 alkalom, szombat 09-17 óráig (10 tanítási óra).
  • ' E ' csoport: havonta 1 alkalom, szombat 8-17 óráig ( 10 tanítási óra ).
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' A ' csoport: 2009. március 27. péntek 17 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' B ' csoport: 2009. április 7. kedd 17 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' C ' csoport: 2009. március 24. kedd 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' D ' csoport: 2009. március 21. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' E ' csoport: 2009. március 21. szombat 08 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
A tanfolyam ára: 69 000 Ft. ; Távoktatásban: 59 000 Ft. Részletfizetési lehetőség: regisztrációs díj: 14.000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 30.000 Ft, egy hónap után: 30.000 Ft. Távoktatásban: Regisztrációs díj: 14 000 Ft, a tanfolyam kezdetekor: 30 000 Ft, egy hónap múlva: 20 000 Ft. Vizsgadíj: 30 000 Ft ami a tanfolyam vége előtt 3 héttel esedékes. A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert INGATLANKÖZVETÍTŐ és ÉRTÉKBECSLŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak! Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. FIGYELEM! Minden sikeres vizsgát tett hallgatónknak, bruttó 30 000 Ft-értékben, internetes megjelenést biztosítunk, Magyarország egyik legnagyobb ingatlan adatbázisában! Itt találja: www.ingatlan.org Érdeklődni: . - Telefonszám: 06 20 520 13 47 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Ruházati eladó tanfolyam Székesfehérvár

Helyszín: 
Fejér megyei tanfolyamok
Ruházati eladó tanfolyam Székesfehérvár Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 05) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést. A képzés időtartama: 4 hónap A képzés helye: Jáky József Műszaki Szakközépiskola, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. A képzéshez szükséges végzettség: 8 általános iskolai végzettség Követelménymodulok: 0004-06 az áruforgalom lebonyolítása, 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése, 0008-06 ruházati termékek forgalmazása. Az órák:
  • ' E ' csoport: három hetente szombatonként, 09-16 óráig.
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' E ' csoport: 2009. február 14. szombat 8 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás!  Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
A tanfolyam ára: 89.000 Ft., Távoktatásban: 79.000 Ft. Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj 12.000 Ft, tanfolyam indulásakor 37.000 Ft, 1 hónap elteltével 40.000 Ft. Távoktatásban: Regisztrációs díj 12. 000 Ft, a tanfolyam indulásakor 30. 000 Ft, 1 hónap elteltével 37. 000 Ft. Mindkét tanfolyami rendszerben a vizsgadíj: 30. 000 Ft, ami 1 hónappal a vizsga előtt fizetendő. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert RUHÁZATI ELADÓ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, mint állami szerv állít ki. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: . - Telefonszám: 06 30 / 367 - 92 17 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Gyógymasszőr tanfolyam Budapest

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Gyógymasszőr tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5201) A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció. A képzés időtartama: 11 hónap, 860 óra (260 óra elmélet + 600 óra gyakorlat).Az elméleti képzésre 2 x kb. 2 hónapon át tartó időszakban, egymástól néhány hét szünettel kerül sor. A gyakorlati képzés az első elméleti blokkot követően kezdődik. Az elméleti képzés helye: Budapest, 1053 Budapest, Papnövelde u.4-6 Apáczai Csere János Gimnázium. vagy, 1064 Budapest Csengery u. 68. Fáklya Klub A gyakorlati képzés helye: az adott kórház, fürdő, gyógyintézmény munkarendje szerint, egyénileg egyeztetett időpontokban. A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség (érettségi) Tantárgyak: Modulok: • 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban • 2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem • 2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés • 2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás • 2390-06 Masszázs alapozás • 2391-06 Masszázs • 2392-06 Masszőr szakmai szolgáltatás • 2393-06 Gyógymasszázs Az órák:
  • ' B ' csoport: kedd, csütörtök 16-20 óráig.
  • ' C ' csoport: csütörtök, péntek 9-13 óráig.
  • ' D ' csoport: szombat, 9-16 óráig.
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' B ' csoport: 2009. augusztus 27. csütörtök 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' C ' csoport: 2009. május 07. csütörtök 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' D ' csoport: 2009. szeptember 5. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
A tanfolyam ára: 199 000 Ft. Részletfizetési lehetőség: A tanfolyam ára részletfizetés esetén: regisztrációs díj: 20 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 69 000 Ft, 3 hónap elteltével: 60 000 Ft, 6 hónap elteltével: 60 000 Ft. Vizsgadíj: jelenleg 44 000 Ft. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert MASSZŐR (GYÓGYMASSZŐR) szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: Farkas Éva - Telefonszám: 06 30 / 323 29-20 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Színészképzés

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Színészképzés profi technikával, amatőröknek.         www.melchiades.hu

Tűzvédelmi szakvizsga 4 óra alatt

Helyszín: 
Országos tanfolyamok
TÁVOKTATÁSOS 4 órás Tűzvédelmi szakvizsga képzés-továbbképzés. Hegesztők BUDAPEST:2009.08.26. AB tev. végzők, PB gázcsere-telep-Üzemanyagkút kezelő= 12.000.- Ft/fő.  További képzések: Vízforrás felülvizsgáló-2 nap, Pirotechnika-1 nap; Tűzoltókészülék karbantartó-2 nap; Tűzjelző berendezések szerelői-karbantartói (BUDAPEST 2009.08.28)- 1 napos képzés, 22.000.-Ft/fő; Beépített Tűzjelző és Tűzoltó Berendezések szerelői, karbantartói. Szakmai anyagot biztosítunk. Képzés-továbbképzés, 10-12 főtől a munkáltató telephelyén is.

Vendéglátó eladó OKJ-s képzés

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

A képzés célja: Képzésünk során a hallgatók megismerik a vendéglátás alapvető fogalmait, részterületeit, s betekintést nyernek a vendéglátó egységek működésébe. Ezáltal alkalmassá válnak vendéglők, éttermek, étkezdék, cukrászdák, kávézók, és egyéb vendéglátó helyek üzemelésében való részvételben, későbbiekben önálló üzemeltetésében. Fogadja a vendégeket, rendelést vesz fel. Kiszolgál (ételeket, italokat), csomagol. Számlát, nyugtát készít. Vevőpanaszokat kezel. Hidegkonyhai, cukrász készítmények befejező műveleteit végzi. Adagolja, tálalja, díszíti a készítményeket helyben fogyasztásra, vagy elvitelre. Szakszerűen kezeli a gépeket. Kávét, reggeli italokat készít. Használja az informatikai és telekommunikációs eszközöket. Személyes kapcsolatot tart a vendégekkel. Figyelemmel kíséri az árukészletet. Tervezi és szervezi a beszerzést. Betartja a számlázási előírásokat. Betartja és betartatja a higiéniai előírásokat. Betartja és betartatja a munkavédelmi és tűzrendészeti szabályokat. Biztosítja a HACCP feltételeit és az ÁNTSZ el írásainak betartását. Felkészül a termelésre és az értékesítésre. Ellenőrzi a napi árukészletet és vételez a raktárból. Részt vesz a napi ajánlat összeállításában, kiírja a napi árlapot. Előkészítő műveleteket (pénztárgép, tálaló eszközök, stb.) végez. A fogyasztásra alkalmas ételeket szakszerűen tárolja.
Elszámolási feladatokat lát el. Elszámol a napi bevétellel. Közreműködik a leltározásban, selejtezésben. Folyamatosan rendben és tisztán tartja a pultot, és az asztalokat.

A tanfolyam jellege: Alapfokú rész-szakképesítõ
A rész-szakképesítés megnevezése: Vendéglátó eladó FEOR 5121
A jelentkezés feltétele: -Befejezett általános iskolai tanulmányok.
-1998-99 után végzetteknek 10. osztály elvégzését igazoló bizonyítvány.
-Általános egészségügyi alkalmassági vizsgálat.
Kötelező szakmai modulok: Étkezdés-vendéglátó eladó szakmai ismeret (1496-06)
Vendéglátó eladó szakmai ismeret (1498-06)
Képzési időtartam:

Indulás: 2009. április 04.

220 óra (66 óra elmélet, 154 óra gyakorlat)
3 hónap

Képzési költség részletezése: 59.000 Ft (AAM) - részvételi díj
12.000 Ft (AAM) - köztes vizsgadíj
18.000 Ft (AAM) - vizsgadíj
Teljes Tanfolyami Díj (TTD): 89.000 Ft (AAM) (induló jegyzet költséggel és teljes vizsgadíjjal)
Részletfizetési lehetőség: 3 részletben:
  • 20.000 Ft - regisztrációs díj
  • 35.000 Ft - az 1. oktatási napon
  • 34.000 Ft - egy hónappal később
  • Képzési helyszín(ek):  Cserfa Holding Oktatási Központ
    (1088 Budapest, Puskin u. 24. I/7.)
     Trefort Ágoston Gimnázium
    (1088 Budapest, Trefort u. 8.)
     Megyeszékhelyeken bérelt termekben
    Követelmények: Szorgalmi
    időszakban a kiadott gyakorlati feladatok megoldása, benyújtása, a
    képzési programban meghatározott óraszám legalább 80%-án való
    részvétel.
    Vizsga: Állami vizsgabizottság előtt történő szakmai vizsga. Részei: írásbeli vizsga, szóbeli vizsga (központi tételsor alapján)
    Áthallgatás: Az
    étkezdés és a vendéglátó eladó tanfolyamok között az átjárhatóság
    biztosított a modulok kompatibilitása miatt, így a hallgató
    kedvezményes áron tanulhat, két versenyképes szakmát szerezhet.
     
     
     
     
     
    A munkaterület rövid, jellemző leírása
    A
    tanfolyam során a résztvevők megismerik, hogy milyen higiéniai,
    munkavédelmi, tűzrendészeti, egészségügyi szabályok vonatkoznak a
    vendéglátó egységek működésére. A hallgató megismeri a vendéglátó-ipari
    egységek értékesítési munkafolyamatait, a munkakörben használt
    eszközöket, berendezéseket és anyagokat. Megismerkednek az alapvető
    ételkészítési műveletekkel és a termékek szervírozásának szabályaival,
    a vendégek fogadásával, rendelések felvételével kapcsolatos viselkedési
    szabályokkal.
    Ajánljuk azoknak is, akik vendéglátó üzletben dolgoznak
    alkalmazottként, de nincs ehhez megfelelő végzettségük. A tanfolyamot
    ajánljuk továbbá egyéni vállalkozóknak, vendéglátó egységek
    tulajdonosainak, vezetőinek és alkalmazottainak, valamint
    pályakezdőknek.

    A "vendéglátó eladó" végzettséggel megnyithatja saját vendéglátó egységét!
    Varga Marietta
    Cserfa Holding Kft.
    Tel./Fax.: 1/266-4869
    Mobil: 70/948-8387
    info@cserfaholding.hu
    www.cserfaholding.hu/vendval.html

    Projektmenedzsment képzés HR munkatársaknak

    Helyszín: 
    Budapesti tanfolyamok

    A modern HR munkában kiemelten fontos a projektmenedzsment gyakorlati alkalmazása

    Időpont
    2009. június 8-9. hétfő-kedd 10h-16h30

    Előadó 
    Ambrus Tibor
     c. docens, szakképzési és projektmenedzsment szakértő, REFA tanár

    A képzésre elsősorban olyan hallgatókat várunk, akiktől megkövetelik
    a projektmenedzsment kialakítását, szervezését, és koordinálását a vállalat HR osztályán belül.

    Tematika

    Elvi megközelítés
    Projektmenedzsment a HR és az oktatási munkában
    Projektmenedzsment lényegi elemei
    Projekttervezés folyamata és módszertana
    Hibák a projektmenedzsment alkalmazásában
    Gyakorlati tanácsok a projektmenedzsment HR alkalmazására

    Gyakorlat megközelítés
    A résztvevők tréneri segédlettel egy cca. 45 oldalas esettanulmányt
    oldanak meg a projektmenedzsment HR munkában (oktatás) történő
    begyakorlására.
    Az esettanulmány tematikája:
    Projekt-feladatlap
    Projektstruktúra tervezés, PSP
    Stakeholder térkép felállítása
    Gantt diagram
    Hálótervezés
    Költségtervezés
    Megtérülési idő számítása
    Gazdaságossági számítás

    Jelentkezési lap

    Helyszín
    Sämling Kft. oktatóterme, 1124 Budapest, Németvölgyi út 64.

    Részvételi díj
    110.000 Ft+áfa/fő,
    mely tartalmazza az oktatási segédletet, az ebédet, valamint a Sämling tanúsítványt.
    A képzés teljes díja szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható!

    Engedmény 
    2 fő
    jelentkezése esetén 12%;
    3 fő
    jelentkezése esetén 15% kedvezmény!

    Az eredmény
    A HR munka modern személetének és a Projektmenedzsment gyakorlati ismerete.

    Akiknek ajánljuk
    HR-el foglalkozó vezetőknek és (kulcs) munkatársaknak, akik a HR munka hatékonyságát,
    eredményét mérni, számolni, és ezt begyakorolni szeretnék. Ideális
    jelentkezőink szakirányú felsőfokú végzettséggel és legalább egy év
    szakmai gyakorlattal rendelkeznek, valamint szükségük, igényük van a Projektmenedzsment témakörében ismereteik elmélyítésére, illetve a gyakorlati információk megszerzésére.

    Jelentkezési lap

    Ahhoz, hogy a vállalat minden munkakörében minden időpontban megfelelő minőségű,
    képzettségű, tapasztalatú ember legyen professzionális HR munka szükséges.
    A munkaerő nem csupán költségtényező, hanem erőforrás is, hozzájárulása a vállalati értékteremtés folyamatához jelentős.
    A vezetői támogatás megszerzéséhez az értékteremtést pontosan ki kell tudni mutatni.

    A képzés céljai
    A képzés résztvevője legyen képes arra, hogy meglévő projektmenedzsment ismereteit fejlessze, és a gazdasági élet tervezési, szervezési és visszaellenőrzési területén, komplex módon, naprakészen, elméleti és gyakorlati úton alkalmazni tudja.

    Módszertan
    A módszereket ppt prezentáción, számítási és esetpéldákon keresztül
    mutatjuk be, és elemezzük a résztvevők aktív közreműködésével, akik így
    képesek lesznek ezek alkalmazására saját vállalatuknál is.
    A résztvevők igen rövid elméleti megközelítés után (előadói
    segítséggel) egyénileg és/vagy csoportosan kapcsolódó feladatokat
    oldanak meg, eredményeket elemzik és értékelik.

    On-line jelentkezés esetén 5 % árkedvezményt biztosítunk.
    Regisztrált ügyfél jelentkezési kedvezménye 8%! Regisztráció itt.
        A kedvezmények nem
    vonhatóak össze, de minden esetben a lehetséges kedvezmények
    közül a legkedvezőbbet biztosítjuk partnereinknek.

    A helyszín és az időpontváltozás jogát fenntartjuk!

    Akitől a képzésről információt kérhet:
    Kormos Katalin
    Tel.: 212-4412, 212-5181
    Fax: 212-5071
    E-mail: katalin.kormos@samling.hu

    JELENTKEZZ!


    E-learning tananyagfejlesztő szaktanfolyam

    Helyszín: 
    Országos tanfolyamok

    Nyilv.t.szám: 11-0019-04 Akkreditáció: AL-0048

    Multimédia-alkalmazás fejlesztő- E-learning tananyagfejlesztő
    szaktanfolyam
    elágazás

    A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 54 213 04 0010 54 03
    A szakképesítés megnevezése: E-learning tananyagfejlesztő
    FEOR szám: 3139
    A szakképesítés szintje: emeltszintű szakképesítés
    Felügyeleti szerv: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
    Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

    A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
    Számítógépet kezel, szoftvereket használ. Munkaszervezéssel kapcsolatos
    tevékenységet végez. Rendszert/alkalmazást tervez és fejleszt.
    E-tananyagfejlesztés speciális feladatait végzi.

    A képzés szakmai témakörei:
    1142-06 Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
    Számítógép kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek
    alkalmazása. Informati-kai biztonsági eszközök használata, szakmai
    angol szöveg értése.
    1143-06 Projektmenedzsment
    Projektirányítási rendszerek, projekt-tervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés. Munkajogi, vállalkozási, vezetési ismeretek
    1144-06 Rendszer/alkalmazás - tervezés, -fejlesztés és -programozás
    Tervezési alapismeretek, fejlesztési alapismeretek, tesztelési és
    dokumentálási ismeretek, prog-ramozás-módszertani ismeretek,
    programozás.
    1152-06 E-tananyag fejlesztő
    Design és tipográfia, grafika és képfeldolgozás, hangfelvétel,
    videotechnika, animációkészítés. WEB-szerkesztés, fejlesztés,
    karbantartás, tematikus WEB adat és objektum gyűjtemények, szakmai
    angol nyelvi szövegértési, fordítási és szókincsmérő feladat. Egy
    konkrét tananyag-egység, termék tervezése a tanult módszer-, eszköz-,
    és szabványhasználat mellett. A feladatot csoportokban is lehet
    végeztetni. A tervezési eredményt elektronikus formában és
    dokumen-tálva kell átadni (a dokumentáció is elektronikus) -
    projektmunka. Egy e- tananyag tervezése, fejlesztése, dokumentálása és
    tesztelése. A mestermunka/szakdolgozat bemutatása és megvé-dése.

    Képzési helyszín:
    Budapest Esztergom-Kertváros
    Időtartam 2 félév (8 hónap) 2 félév (8 hónap)
    Tervezett indulás 2009. március 3. 2009. március 10.
    Tanfolyami napok heti 2 nap /kedd, csütörtök/ 16.00-tól heti 2 nap /kedd, csütörtök/ 16.00-tól
    Cím Budapest XIV Gizella út 42-44. Esztergom-Kertváros Wesselényi u. 35-39
    Részvételi díj 120.000,- Ft / félév
    Vizsgadíj 50.000,- Ft
    Jegyzetköltség Rendelés szerint

    Elérhetőségek Esztergom: 33/435-755, 33/502-544 fax:/ 33/435-664,
    Sinka Mihály oktatási főmunkatárs: 33/435-755/170, 06/20/7779243, sinka@oktav.hu,
    Lőrincz Gyuláné tanfolyamszervező: 33/435-755/137 lorinczne@oktav.hu,

    Budapest: 06/1/201-2408, Fax: 06/1/201-8456 kozma@oktav.hu

    Honlap: www.oktav.hu, E-mail: oktav@oktav.hu;
    06/40/990-000 Helyi hívás!

    Magánszemélyek egyösszegű fizetés esetén 5% kedvezményben részesülnek a részvételi díjból.
    Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!


    Multimédiafejlesztő szaktanfolyam

    Helyszín: 
    Országos tanfolyamok

    Nyilv.t.szám: 11-0019-04 Akkreditáció: AL-0048

    Multimédia-alkalmazás fejlesztő- Multimédiafejlesztő
    szaktanfolyam
    elágazás

    A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 54 213 04 0010 54 04
    A szakképesítés megnevezése: Multimédiafejlesztő
    FEOR szám: 3139
    A szakképesítés szintje: emeltszintű szakképesítés
    Felügyeleti szerv: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
    Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

    A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
    Számítógépet kezel, szoftvereket használ. Munkaszervezéssel kapcsolatos
    tevékenységet végez. Rendszert/alkalmazást tervez és fejleszt.
    Multimédiafejlesztés speciális feladatait végzi.

    A képzés szakmai témakörei:
    1142-06 Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
    Számítógép kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek
    alkalmazása. Informati-kai biztonsági eszközök használata, szakmai
    angol szöveg értése.
    1143-06 Projektmenedzsment
    Projektirányítási rendszerek, projekt-tervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés. Munkajogi, vállalkozási, vezetési ismeretek
    1144-06 Rendszer/alkalmazás - tervezés, -fejlesztés és -programozás
    Tervezési alapismeretek, fejlesztési alapismeretek, tesztelési és
    dokumentálási ismeretek, prog-ramozás-módszertani ismeretek,
    programozás.
    1153-06 Multimédiafejlesztő
    Design és tipográfia, grafika és képfeldolgozás, hangfelvétel,
    videotechnika, animáció készítés. WEB-szerkesztés, fejlesztés,
    karbantartás, tematikus WEB adat és objektum gyűjtemények, szakmai
    angol nyelvi szövegértési, fordítási és szókincsmérő feladat.
    Egy konkrét multimédia, vagy WEB-alkalmazás tervezése a tanult
    módszer-, eszköz-, és szab-ványhasználat mellett. A feladatot
    csoportokban is lehet végeztetni. A tervezési eredményt elekt-ronikus
    formában és dokumentálva kell átadni (a dokumentáció is elektronikus) -
    projektmunka. Egy konkrét multimédia, vagy WEB-alkalmazás tervezése,
    fejlesztése, dokumentálása és tesztelé-se. A mestermunka/szakdolgozat
    bemutatása és megvédése.

    Képzési helyszín:
    Budapest Esztergom-Kertváros
    Időtartam 2 félév (8 hónap) 2 félév (8 hónap)
    Tervezett indulás 2009. március 3. 2009. március 10.
    Tanfolyami napok heti 2 nap /kedd, csütörtök/ 16.00-tól heti 2 nap /kedd, csütörtök/ 16.00-tól
    Cím Budapest XIV Gizella út 42-44. Esztergom-Kertváros Wesselényi u. 35-39
    Részvételi díj 120.000,- Ft / félév
    Vizsgadíj 50.000,- Ft
    Jegyzetköltség Rendelés szerint

    Elérhetőségek Esztergom: 33/435-755, 33/502-544 fax:/ 33/435-664,
    Sinka Mihály oktatási főmunkatárs: 33/435-755/170, 06/20/7779243, sinka@oktav.hu,
    Lőrincz Gyuláné tanfolyamszervező: 33/435-755/137 lorinczne@oktav.hu,

    Budapest: 06/1/201-2408, Fax: 06/1/201-8456 kozma@oktav.hu

    Honlap: www.oktav.hu, E-mail: oktav@oktav.hu;
    06/40/990-000 Helyi hívás!

    Magánszemélyek egyösszegű fizetés esetén 5% kedvezményben részesülnek a részvételi díjból.
    Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!


    Tartalommenedzser szaktanfolyam

    Helyszín: 
    Országos tanfolyamok

    Nyilv.t.szám: 11-0019-04 Akkreditáció: AL-0048

    Multimédia-alkalmazás fejlesztő- Tartalommenedzser
    szaktanfolyam
    elágazás

    A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 54 213 04 0010 54 05
    A szakképesítés megnevezése: Tartalommenedzser
    FEOR szám: 3139
    A szakképesítés szintje: emeltszintű szakképesítés
    Felügyeleti szerv: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
    Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

    A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
    Számítógépet kezel, szoftvereket használ. Munkaszervezéssel kapcsolatos
    tevékenységet végez. Rendszert/alkalmazást tervez és fejleszt.
    Tartalommenedzserként dolgozik.

    A képzés szakmai témakörei:
    1142-06 Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
    Számítógép kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek
    alkalmazása. Informati-kai biztonsági eszközök használata, szakmai
    angol szöveg értése.
    1143-06 Projektmenedzsment
    Projektirányítási rendszerek, projekt-tervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés. Munkajogi, vállalkozási, vezetési ismeretek
    1144-06 Rendszer/alkalmazás - tervezés, -fejlesztés és -programozás
    Tervezési alapismeretek, fejlesztési alapismeretek, tesztelési és
    dokumentálási ismeretek, prog-ramozás-módszertani ismeretek,
    programozás.
    1154-06 Tartalommenedzser
    Design és tipográfia, grafika és képfeldolgozás, hangfelvétel,
    videotechnika, animációkészítés. WEB-szerkesztés, fejlesztés,
    karbantartás, tematikus WEB adat és objektum gyűjtemények, szakmai
    angol nyelvi szövegértési, fordítási és szókincsmérő feladat. Egy
    konkrét tematikus linkgyűjtemény, vagy WEB-médiatár tervezése és
    létrehozása a konkrét cél jelölésével (tanulá-si cél, szakmai,
    kutatási, egyéb) - projektmunka. WEB-alkalmazás, WEB-tartalom
    tervezése, fejlesztése, dokumentálása és tesztelése. A
    mestermunka/szakdolgozat bemutatása és megvé-dése.

    Képzési helyszín:
    Budapest Esztergom-Kertváros
    Időtartam 2 félév (8 hónap) 2 félév (8 hónap)
    Tervezett indulás 2009. március 3. 2009. március 10.
    Tanfolyami napok heti 2 nap /kedd, csütörtök/ 16.00-tól heti 2 nap /kedd, csütörtök/ 16.00-tól
    Cím Budapest XIV Gizella út 42-44. Esztergom-Kertváros Wesselényi u. 35-39
    Részvételi díj 120.000,- Ft / félév
    Vizsgadíj 50.000,- Ft
    Jegyzetköltség Rendelés szerint

    Elérhetőségek Esztergom: 33/435-755, 33/502-544 fax:/ 33/435-664,
    Sinka Mihály oktatási főmunkatárs: 33/435-755/170, 06/20/7779243, sinka@oktav.hu,
    Lőrincz Gyuláné tanfolyamszervező: 33/435-755/137 lorinczne@oktav.hu,

    Budapest: 06/1/201-2408, Fax: 06/1/201-8456 kozma@oktav.hu

    Honlap: www.oktav.hu, E-mail: oktav@oktav.hu;
    06/40/990-000 Helyi hívás!

    Magánszemélyek egyösszegű fizetés esetén 5% kedvezményben részesülnek a részvételi díjból.
    Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!


    Számítógép-szerelő, -karbantartó szaktanfolyam

    Helyszín: 
    Országos tanfolyamok

    Nyilv.t.szám: 11-0019-04 Akkreditáció: AL-0048

    Számítógép-szerelő, -karbantartó
    szaktanfolyam
    alap-szakképesítés

    A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 33 523 01 1000 00 00
    A szakképesítés megnevezése: Számítógép-szerelő, -karbantartó
    FEOR szám: 7444
    A szakképesítés szintje: középszintű szakképesítés
    Felügyeleti szerv: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
    A jelentkezés feltétele: egészségügyi alkalmassági vizsgálat
    Iskolai előképzettség: tizedik évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai
    végzettség

    A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
    Számítógépet kezel, szoftvereket használ. Munkaszervezéssel kapcsolatos
    tevékenységet végez. Általános műszaki tevékenységet végez.
    Számítástechnikai berendezéseket karbantart. Hibajaví-tást végez.
    Telephelyre számítástechnikai berendezést telepít. Számítógép
    összeszerelést végez.

    A képzés szakmai témakörei:
    1142-06 Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés:
    Számítógép kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek
    alkalmazása. Informati-kai biztonsági eszközök használata, szakmai
    angol szöveg értése.
    1173-06 Számítógép összeszerelése:
    Egy számítógép összeszerelése, perifériák csatlakoztatása, üzembe helyezése, a szoftverek telepítése.
    1174-06 Számítógép javítása, karbantartása:
    Egy konkrét számítógépen hiba megállapítás és a javítás elvégzése.

    Képzési helyszín:
    Budapest Esztergom-Kertváros
    Időtartam 4 hónap 4 hónap
    Tervezett indulás 2009. március 3. 2009. március 10.
    Tanfolyami napok heti 2 nap /kedd, csütörtök/ 16.00-tól heti 2 nap / kedd, csütörtök / 16.00-tól
    Cím Budapest XIV Gizella út 42-44. Esztergom-Kertváros Wesselényi u. 35-39
    Részvételi díj 120.000,- Ft
    Vizsgadíj 50.000,- Ft
    Jegyzetköltség Rendelés szerint

    Elérhetőségek Esztergom: 33/435-755, 33/502-544 fax:/ 33/435-664,
    Sinka Mihály oktatási főmunkatárs: 33/435-755/170, 06/20/7779243, sinka@oktav.hu,
    Lőrincz Gyuláné tanfolyamszervező: 33/435-755/137 lorinczne@oktav.hu,

    Budapest: 06/1/201-2408, Fax: 06/1/201-8456 kozma@oktav.hu

    Honlap: www.oktav.hu, E-mail: oktav@oktav.hu;
    06/40/990-000 Helyi hívás!

    Magánszemélyek egyösszegű fizetés esetén 5% kedvezményben részesülnek a részvételi díjból.
    Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!


    Általános asszisztens képzés

    Helyszín: 
    Országos tanfolyamok
    ÁLTALÁNOS ASSZISZTENS A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 52 720 01 0010 52 01 A szakképesítés megnevezése: Általános asszisztens A szakképesítés szintje: Középfokú Jelentkezés feltétele: Középfokú végzettség (érettségi), egészségügyi alkalmasság A tanfolyam célja: A tanfolyam célja olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, rendelőintézetekben a legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciákkal rendelkeznek. Az adott munkakörben elvégzendő feladatokat megfelelő módon, a szakmai ismereteiket, kézségeiket, képességeiket valamint személyes, társas és módszertani kompetenciákat kitűnően alkalmazzák. Főbb témakörök (modulok):  2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban  2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem  2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés  2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás  2374-06 Betegmegfigyelés-tünetfelismerés  2375-06 Diagnosztizálás-monitorozás-előkészítés  2376-06 Beavatkozás-asszisztálás-dokumentálás Fontos tudni, hogy  a fent felsorolt témakörökből modulzáró vizsgát kell tenni. A sikeres modulzáró vizsgák a záróvizsga megkezdésének feltételei  az elméleti oktatási napok mellett a szakmai gyakorlat (600 óra) a kórházak, rendelőintézetek munkarendje szerint egyénileg egyeztetett időpontokban történik. (leginkább hétköznaponként)  magánszemélyeknek az oktatási díj havi bontásban is fizethető, mely a jelentkezési lapon kérelmezhető. Az oktatás díja havi bontásban, 18 egyenlő részletben fizethető.  10 %-os OKTÁV Kismama kedvezményt igénybe vehetik azok az édesanyák, akik jelentkezéskor igazolják, hogy a tanfolyam kezdési időpontjában 3 évesnél kisebb gyerekük van. A kedvezmény mértékét a gyermekek száma nem befolyásolja.  a tanfolyami részvétel nem pótolja az otthoni felkészülést. A jobb felkészülés és a sikeres vizsga érdekében egyes tantárgyak elméleti oktatása otthon megoldandó feladatokkal is kiegészül.  Vállalkozás a tanfolyami díjat a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatja. A szükséges dokumentumokat jelentkezőink részére biztosítjuk! Képzési helyszínek Budapest Szombathely Miskolc Győr Esztergom Időtartam 18 hónap 18 hónap 18 hónap 18 hónap 18 hónap Tervezett kezdés 2009. február 21. 2009. március 07. 2009. február 21. 2009. március 07. 2009. február 21. Tervezett vizsgaidőszak 2010. július 2010. július 2010. július 2010. július 2010. július Tanfolyami napok Szombat: 90-1500 Hétfő, szerda: 90-1300 Hétfő, szerda: 160-2000 Szombat: 90-1500 Szombat: 90-1500 Szombat: 90-1500 Szombat: 90-1500 Cím Oktáv Továbbképző Központ Zrt. 1143 Budapest, Gizella út 42-44. Sugár út 15. Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Miskolc, Mész u. 1. Kazinczy Gimnázium 9021 Győr Eötvös tér 1. Oktáv Zrt. 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 35-39. Oktatási díj (elmélet + gyakorlat) 18 * 19. 900,- Ft 18 * 19. 900,- Ft 18 * 19. 900,- Ft 18 * 19. 900,- Ft 18 * 19. 900,- Ft Kedvezmények Magánszemélyeknek részletfizetési lehetőség (10 részlet) OKTÁV-nál végzett jelentkezőnek 10 % Egyösszegű fizetés esetén 5 % 10 %-os OKTÁV Kismama kedvezményt igénybe vehetik azok az édesanyák, akik jelentkezéskor igazolják, hogy a tanfolyam kezdési időpontjában 3 évesnél kisebb gyerekük van. A kedvezmény mértékét a gyermekek száma nem befolyásolja. Vállalkozás a tanfolyami díjat a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatja Jegyzet rendelés szerint Vizsgadíj Vizsgaközpontnak fizetendő Elérhetőségek 06-1-201-2408, fax: 201-8456 33/435-755 bansagi@oktav.hu, siklosim@oktav.hu

    Boncmester tanfolyam

    Helyszín: 
    Országos tanfolyamok
    BONCMESTER A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 52 725 02 0010 52 01 Jelentkezés feltétele: Érettségi, erkölcsi bizonyítvány, 1. fokú munkaköri egészségügyi alkalmasság A vizsgára bocsátás feltételei: erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi), munkaköri egészségügyi alkalmasság (I. fokú), Kötelező védőoltások: Hepatitisz B (a gyakorlat megkezdéséig) A tanfolyam célja: A tanfolyam célja olyan szakemberek képzése, akik országos intézetekben, kórházakban, valamint a szakma egyéb jogilag szabályozott működési területén holttestek boncolását orvosi felügyelettel végzik. Főbb témakörök (modulok): • Interakció az egészségügyi ellátásban • Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem • Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés • Első ellátás-elsősegélynyújtás • Műtőszolgálat biztosítása • Boncolás-mintavétel • Előkészítés-higiéné-munkavédelem • Etika, jog, kommunikáció Fontos tudni, hogy  a fent felsorolt témakörökből modulzáró vizsgát kell tenni. A sikeres modulzáró vizsgák a záróvizsga megkezdésének feltételei  az elméleti oktatási napok mellett a szakmai gyakorlat a kórházak munkarendje szerint egyénileg egyeztetett időpontokban történik. (leginkább hétköznaponként)  magánszemélyeknek az oktatási díj havi bontásban is fizethető, mely a jelentkezési lapon kérelmezhető. Az oktatás díja havi bontásban, 8 egyenlő részletben fizethető.  a tanfolyami részvétel nem pótolja az otthoni felkészülést. A jobb felkészülés és a sikeres vizsga érdekében egyes tantárgyak elméleti oktatása otthon megoldandó feladatokkal is kiegészülnek.  Vállalkozás a tanfolyami díjat a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatja. A szükséges dokumentumokat jelentkezőink részére biztosítjuk! Képzési helyszínek Budapest Szombathely Miskolc Időtartam 2 félév 2 félév 2 félév Tervezett kezdés 2009. február 21. 2009. március 07. 2009. február 21. Tanfolyami napok Szombat (9:00-15:00) Szombat (9:00-15:00) Szombat (9:00-15:00) Cím Oktáv Továbbképző Központ Zrt. BUDAPESTI IRODA 1143 Budapest, Gizella út 42-44. Szombathely, Sugár út 15. Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Miskolc, Mész u. 1. Részvételi díj (elmélet, gyakorlat) 210. 000 Ft Magánszemélyeknek kamatmentes részletfizetési lehetőség 8 részletben. 210. 000 Ft Magánszemélyeknek kamatmentes részletfizetési lehetőség 8 részletben. 210. 000 Ft Magánszemélyeknek kamatmentes részletfizetési lehetőség 8 részletben. Tankönyv rendelés szerint rendelés szerint rendelés szerint Vizsgadíj Vizsgaközpontnak fizetendő Vizsgaközpontnak fizetendő Vizsgaközpontnak fizetendő Megjegyzés A gyakorlat a kórházak munkarendjének megfelelően történik. A gyakorlat a kórházak munkarendjének megfelelően történik. A gyakorlat a kórházak munkarendjének megfelelően történik. Felvilágosítás T: 06 / 1 /201-2408 Fax: 201-8456 06 / 33 / 435-755 www.oktav.hu bansagi@oktav.hu, siklosim@oktav.hu T: 06 / 1 /201-2408 Fax: 201-8456 06 / 33 / 435-755 06-20-777-9272 www.oktav.hu bansagi@oktav.hu, siklosim@oktav.hu T: 06 / 1 /201-2408 Fax: 201-8456 06 / 33 / 435-755 www.oktav.hu bansagi@oktav.hu, siklosim@oktav.hu

    Egészségügyi tréningvezető tanfolyam

    Helyszín: 
    Budapesti tanfolyamok

    EGÉSZSÉGÜGYI TRÉNINGVEZETŐ

    Az OKTÁV Zrt. és az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet együttműködésével

    A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: OKJ-n kívüli képzés
    A szakképesítés megnevezése: Egészségügyi tréningvezető
    A jelentkezés feltétele: középfokú végezettség és középfokú vagy felsőfokú egészségügyi szakképesítés
    Vizsga: szóbeli és gyakorlati vizsgával zárul, (OKTÁV ZRT.
    és a ORFI által kiállított tanúsítványt adunk át)

    A képzés célja:
    Az egészségügyi szakdolgozók, kiemelten, de nem kizárólag a felsőfokú
    végzettségűek felkészítése a kórházakban szervezett továbbképzéseken
    való aktív, előadói, gyakorlati oktatói részvételre, valamint a
    gyakorlatra érkező hallgatók fogadására, vezetésére, ellenőrzésére és
    értékelésére.

    Kinek ajánljuk:
    A képzést kiemelten ajánljuk azoknak az egészségügyben dolgozó
    szakembereknek, akik munkájuk során oktatói munkát látnak, vagy
    láthatnak el. Például: orvosok, szakoktatók, vezető ápolók,
    gyógymasszőrök, fizioterápiás asszisztensek, egészségügyi menedzserek,
    stb.

    A képzés főbb témakörei:
    A képzés két nagy területre oszlik, elméleti és gyakorlati órákra. A főbb témakörök az alábbiak:

    Andragógia,
    Andragógiai tréning
    Didaktika,
    Didaktika tréning
    Oktatástechnika tréning
    Kommunikációs tréning
    Egészségügyi oktatásmenedzsment
    Egészségügyi etika tréning
    Gyakorlat (egészségügyi intézményben szakoktató mellett eltöltött tréningvezetői gyakorlat)

    Képzési
    helyszínek Budapest
    Időtartam 4 hónap
    Tervezett
    kezdés 2009. Március 7.
    Tanfolyami napok Kéthetente szombat:
    900-1600
    Cím Oktáv Továbbképző Központ Zrt. Budapesti Iroda (1143 Budapest, Gizella út 42-44.)
    valamint Országos Rehabilitációs és Fizioterápiás Intézet
    Oktatási díj 4* 39.500,- Ft
    (ÁFÁ-val)
    Kedvezmények 1. 10 %-os OKTÁV Kismama kedvezményt igénybe vehetik azok
    az édesanyák, akik jelentkezéskor igazolják, hogy a tanfolyam kezdési
    időpontjában 3 évesnél kisebb gyerekük van. A kedvezmény mértékét a
    gyermekek száma nem befolyásolja.
    2. Egyösszegű fizetés esetén 5%-ék kedvezmény
    3. OKTÁV Zrt-nél végzett jelentkezőknek 5%-ék kedvezmény
    4. Cégeknek a szakképzési hozzájárulás felhasználható

    Felvilágosítás 06/40/990-000 (helyi hívás)
    222-3237, 201-2408
    06 / 33 / 435-755

    Egyéb elérhetőségek FAX: 06 -1/201-8456, 33/435-664

    Honlap: www.oktav.hu,

    E-mail: bansagi@oktav.hu benkoczi@oktav.hu, siklosim@oktav.hu


    Számítástechnikai szoftverüzemeltető képzés

    Helyszín: 
    Országos tanfolyamok

    Nyilv.t.szám: 11-0019-04 Akkreditáció: AL-0048

    Informatikai rendszergazda - Számítástechnikai szoftverüzemeltető
    szaktanfolyam
    rész-szakképesítés

    A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 54 481 03 0100 52 01
    A szakképesítés megnevezése: Számítástechnikai szoftverüzemeltető
    FEOR szám: 3131
    A szakképesítés szintje: középszintű szakképesítés
    Felügyeleti szerv: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
    Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

    A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
    Számítógépet kezel, szoftvereket használ. Munkaszervezéssel kapcsolatos
    tevékenységet végez. Projektet tervez és értékel. Hardveres feladatokat
    lát el. Szoftveres feladatokat lát el.

    A képzés szakmai témakörei:
    1142-06 Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
    Számítógép kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek
    alkalmazása. Informati-kai biztonsági eszközök használata, szakmai
    angol szöveg értése.
    1143-06 Projektmenedzsment
    Projektirányítási rendszerek, projekt-tervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés. Munkajogi, vállalkozási, vezetési ismeretek
    1168-06 Hardveres, szoftveres feladatok
    Számítógép összeszerelése, üzembe helyezése, tesztelése, perifériák
    csatlakoztatása, operációs rendszer telepítése. Számítógép hálózatba
    kapcsolása, hálózati eszközök üzembe helyezése, munkaállomás, hálózati
    konfiguráció beállítása. Számítógépes rendszerek hardveres és
    szoft-veres eszközeinek bemutatása

    Képzési helyszín:
    Budapest Esztergom-Kertváros
    Időtartam 4 hónap 4 hónap
    Tervezett indulás 2009. március 2. 2009. március 9.
    Tanfolyami napok heti 2 nap /hétfő, szerda/ 16.00-tól heti 2 nap /hétfő, szerda/ 16.00-tól
    Cím Budapest XIV Gizella út 42-44. Esztergom-Kertváros Wesselényi u. 35-39
    Részvételi díj 120.000,- Ft
    Vizsgadíj 50.000,- Ft
    Jegyzetköltség Rendelés szerint

    Elérhetőségek Esztergom: 33/435-755, 33/502-544 fax:/ 33/435-664,
    Sinka Mihály oktatási főmunkatárs: 33/435-755/170, 06/20/7779243, sinka@oktav.hu,
    Lőrincz Gyuláné tanfolyamszervező: 33/435-755/137 lorinczne@oktav.hu,

    Budapest: 06/1/201-2408, Fax: 06/1/201-8456 kozma@oktav.hu

    Honlap: www.oktav.hu, E-mail: oktav@oktav.hu;
    06/40/990-000 Helyi hívás!

    Magánszemélyek egyösszegű fizetés esetén 5% kedvezményben részesülnek a részvételi díjból.
    Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!

    www.oktav.hu


    Informatikai rendszergazda - IT kereskedő képzés

    Helyszín: 
    Országos tanfolyamok

    Nyilv.t.szám: 11-0019-04 Akkreditáció: AL-0048

    Informatikai rendszergazda - IT kereskedő
    szaktanfolyam
    elágazás

    A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 54 481 03 0010 54 04
    A szakképesítés megnevezése: IT kereskedő
    FEOR szám: 3131
    A szakképesítés szintje: emeltszintű szakképesítés
    Felügyeleti szerv: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
    Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

    A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
    Számítógépet kezel, szoftvereket használ. Munkaszervezéssel kapcsolatos
    tevékenységet végez. Projektet tervez és értékel. Hardveres feladatokat
    lát el. Szoftveres feladatokat lát el. Kereskedel-mi tevékenységet
    folytat.

    A képzés szakmai témakörei:
    1142-06 Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
    Számítógép kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek
    alkalmazása. Informati-kai biztonsági eszközök használata, szakmai
    angol szöveg értése.
    1143-06 Projektmenedzsment
    Projektirányítási rendszerek, projekt-tervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés. Munkajogi, vállalkozási, vezetési ismeretek
    1168-06 Hardveres, szoftveres feladatok
    Számítógép összeszerelése, üzembe helyezése, tesztelése, perifériák
    csatlakoztatása, operációs rendszer telepítése. Számítógép hálózatba
    kapcsolása, hálózati eszközök üzembe helyezése, munkaállomás, hálózati
    konfiguráció beállítása. Számítógépes rendszerek hardveres és
    szoft-veres eszközeinek bemutatása
    0004-06 Az áruforgalom lebonyolítása
    Az áruk átvételének, elhelyezésének, nyilvántartásba vételének, tárolásának, értékesítésének menete, eljárásai, szabályai.
    0005-06 A kereskedelmi egység szabályszerű működtetése
    A kereskedelmi egységek működésére vonatkozó jogszabályi előírások
    ismertetése és értelme-zése, a kereskedelmi gyakorlatban való
    alkalmazása. A kereskedelmi egységekben használt bizonylatok
    elkészítése, formanyomtatványok kitöltése.

    Képzési helyszín:
    Budapest Esztergom-Kertváros
    Időtartam 2 félév (8 hónap) 2 félév (8 hónap)
    Tervezett indulás 2009. március 2. 2009. március 9.
    Tanfolyami napok heti 2 nap /hétfő, szerda/ 16.00-tól heti 2 nap /hétfő, szerda/ 16.00-tól
    Cím Budapest XIV Gizella út 42-44. Esztergom-Kertváros Wesselényi u. 35-39
    Részvételi díj 120.000,- Ft/félév
    Vizsgadíj 50.000,- Ft
    Jegyzetköltség Rendelés szerint

    Elérhetőségek Esztergom: 33/435-755, 33/502-544 fax:/ 33/435-664,
    Sinka Mihály oktatási főmunkatárs: 33/435-755/170, 06/20/7779243, sinka@oktav.hu,
    Lőrincz Gyuláné tanfolyamszervező: 33/435-755/137 lorinczne@oktav.hu,

    Budapest: 06/1/201-2408, Fax: 06/1/201-8456 kozma@oktav.hu

    Honlap: www.oktav.hu
    E-mail: oktav@oktav.hu;
    06/40/990-000 Helyi hívás!

    Magánszemélyek egyösszegű fizetés esetén 5% kedvezményben részesülnek a részvételi díjból.
    Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!


    Linux kezdő és haladó

    Helyszín: 
    Budapesti tanfolyamok

    Szoftverüzemeltető és Rendszeroperátor

    A Szoftverüzemeltető és Rendszeroperátor 150 órás
    képzésünk, egy otthoni vagy mikrovállalati számítógépes környezet
    magabiztos üzemeltetésére, adminisztrációjára képesít. Kedvező áron
    várjuk  tanulóinkat, jól felszerelt belvárosi oktatótermünkbe.
    Kiscsoportos tanfolyamainkat naprakész tanárok vezetik, konzultációk a
    tanfolyam elvégzése után is bármikor elérhetőek.

    Főbb témák: Operációs rendszerek felépítése, Munkakörnyezetek,
    Felhasználók és folyamatok kezelése, POSIX szabványok, Fájlkezelés,
    Dokumentációk, Hardverek és szoftverek kezelése, Dokumentumkezelés,
    Hálózati alapok, Hálózati kliensek, Hálózati szolgáltatások, Fájlok és
    hardvereszközök megosztásának lehetőségei, Multimédiás lehetőségek,
    Automatizálás, egyszerű szkriptek, Leíró nyelvek alapjai, Közös
    dokumentumfejlesztés, Web és további témák.

    info@linuxsuli.hu


    Konfliktuskezelés tréning

    Helyszín: 
    Budapesti tanfolyamok

    Nytsz: 11-0019-04
    Akkreditációs szám: 0048

    Konfliktuskezelés tréning

    A tréning célja:
    A tanfolyam résztvevői új szemlélettel és hozzáállással fognak
    gazdagodni, amely megkönnyíti mindennapi munkájukat. Új
    gondolkodásmódjuk eredményeképpen javul az együttműködési készségük,
    egymás és saját maguk iránti toleranciájuk erősödik. Képesek lesznek
    különbséget tenni vita, a nézetkülönbség és a konfliktus között. Ezen
    képességek birtokában javul a munkatársak teljesítménye, ezáltal a
    beiskolázó munkaadó versenyképessége is.

    Tréningprogram:
    I., Kommunikációs alapok
    - Kommunikációs csapdák
    - Beállítódás
    - Motiváció: mi történik, ha sérül valamely szükségletünk
    - Hogyan ütköznek eltérő motivációs struktúrák – McLelland modell
    - Együttműködést gátló tényezők
    II., Konfliktuskezelés
    - Konfliktus típusok (érdek-hatalmi, értékrendi és személyes)
    - Konfliktuskezelési stílusok (Killmann modell)
    - Melyik stílus milyen helyzetben hatékony és mikor kerülendő
    A konfliktus keletkezésének okai:
    - Észlelési különbségek, információ áramlása, beállítódás, értékrend, kulturális különbségek…
    Nézetkülönbség, vita, konfliktus
    - Mi a helyzet valójában és én hogyan észlelem azt?
    Konfliktus és problémamegoldás
    - Esettanulmány, szerepjáték
    - Problémamegoldás, együttműködés, saját érdek – csoport érdek érvényesítése
    Asszertív kommunikáció
    - Hogyan nyilvánítsunk véleményt? - Visszajelzés adása, fogadása
    - Önérvényesítés
    Tervezett nyílt tréning időpontok:
    2009. április 27-28. / H-K/
    2009. május 29-30. /P-SZ/

    Választható OKTÁV Helyszínek : OKTÁV Zrt Bp. XIV Gizella út 42-44.
    Esztergom-kertváros Hotel OKTÁV, Tatabánya, Székesfehérvár, Győr

    Részvételi díj ( 2005-ös) = 75 000.- Ft + ÁFA /fő/2 nap
    A részvételi díj tartalmaz minden résztvevő számára:
    - ebédet, a kávét, üdítőt, süteményeket
    - írószereket és a
    - a tréning elvégzését igazoló Tanúsítványt

    Tréning-programjaink is elszámolhatók a szakképzési hozzájárulás terhére!
    További felvilágosítás, cégre szabott tréning-program kidolgozása:
    Garay Klára 20/777-92-60 garay@oktav.hu

    www.oktav.hu


    Csapatépítő tréning

    Helyszín: 
    Budapesti tanfolyamok

    Nytsz: 11-0019-04
    Akkreditációs szám: 0048

    Csapatépítő tréning

    A tréning célja:
    Erősíteni a szervezeten és a csapaton belüli együttműködést. Javítani
    egymás és saját maguk iránti toleranciájukat, felelősségvállalásukat,
    növelni a cégük iránti lojalitást. Elősegíteni az új kollégák
    integrációját, valamint erősíteni az informális kapcsolatokat.
    A program fontos része, hogy a kollégák jobban, más oldalról is megismerhessék egymást.
    A feladatok során megnyilvánulhatnak olyan képességeik is, amelyekre
    addig a napi munka során nem volt lehetőség, így az együttműködésben és
    az egyéni szerepvállalásban új lehetőségek nyílhatnak meg. Mindennek
    jótékony hatása van a vállalat működésére és eredményességére.

    Tréningprogram:
    I., Önismeret
    - Hogyan észlelem én magam?
    - Hogyan észlelnek engem mások?
    - Engem mi motivál?
    - Külső vagy belső kontroll irányít?
    - Hogyan hatok másokra? Milyen a kommunikációs stílusom?

    II., Csoportképződés
    - Milyen szakaszban vagyunk? Hol tartunk csoportként?
    - Hova szeretnénk eljutni?
    - Új tagok integrálása a csapatba

    III., Egyén szerepe a csoportban
    - Elvárások (csoport az egyéntől, egyén a csoporttól)
    - Értékrendek (egyéni és csoportos)
    - Egyéni és csoport teljesítmény (és felelősség) összefüggései

    IV., Együttműködés
    - Együttműködést segítő és gátló tényezők
    - Beállítódások
    - Informális kapcsolatok
    - Csoporthatások, csoportdinamika
    - Konfliktusok
    - Csoportos problémamegoldás
    Tervezett nyílt tréning időpontok:
    2009. április 27-28. / H-K/
    2009. május 29-30. /P-SZ/
    Választható OKTÁV Helyszínek : OKTÁV Zrt Bp. XIV Gizella út 42-44.
    Esztergom-kertváros Hotel OKTÁV, Tatabánya, Székesfehérvár, Győr
    Részvételi díj ( 2005-ös) = 75 000.- Ft + ÁFA /fő/2 nap
    A részvételi díj tartalmaz minden résztvevő számára:
    - ebédet, a kávét, üdítőt, süteményeket
    - írószereket és a
    - a tréning elvégzését igazoló Tanúsítványt
    Tréning-programjaink is elszámolhatók a szakképzési hozzájárulás terhére!
    További felvilágosítás, cégre szabott tréning-program kidolgozása:
    Garay Klára 20/777-92-60 garay@oktav.hu


    Kompresszorkezelő képzés

    Helyszín: 
    Komárom-Esztergom megyei tanfolyamok

    Ny.t.sz.: 11-0019-04
    Akkreditáció: AL-0048

    KOMPRESSZORKEZELŐ

    A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 31 522 02 0100 21 01
    A szakképesítés megnevezése: Kompresszorkezelő
    A szakképesítés szintje: fizikai munkát igénylő munkakör betöltésére jogosító
    középszintű szakképesítés
    Felügyeleti szerv: Szociális és Munkaügyi Minisztérium
    A jelentkezés feltétele: - nem igényel befejezett iskolai végzettséget
    - egészségügyi alkalmassági vizsgálat szükséges

    A munkaterület leírása: Kompresszorok önálló kezelése

    A 31 522 02 0100 21 01 azonosító számú, Kompresszorkezelő megnevezésű
    rész-szakképesítés szakmai követelménymoduljainak
    azonosítója megnevezése
    0110-06 Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok
    0193-06 Kompresszorkezelői feladatok

    A tanfolyam időtartama: 2 hónap
    Oktatási díj: 82.000,-Ft/fő (képzés + modulzáró vizsga)
    Jegyzet díj: 7.000,-Ft/fő
    Vizsgadíj: 30.000,-Ft/fő

    A tanfolyam helye: OKTÁV Zrt. 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 35-39.
    Kezdési időpont: 2008. október 13. (havonta egy hét oktatás)
    Oktatási napok: hétfő – péntek (intenzív oktatás)
    Várható befejezés: 2008. december közepe

    A tanfolyam indításának feltétele minimálisan 10 fő jelentkező.
    A tanfolyam szervezését megfelelő létszám esetén (min. 10 fő) kihelyezett formában is vállaljuk,
    egyedi kalkuláció alapján, és a megrendelő időbeni ütemezéséhez alkalmazkodva.

    Magánszemélyek részére (igény esetén) részletfizetési lehetőséget biztosítunk.
    Vállalkozások munkavállalóik képzését a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják.
    A szükséges dokumentumokat jelentkezőink részére igény esetén biztosítjuk.

    Bővebb felvilágosítás:
    Barhóné Kozma Zsuzsanna tanfolyamvezető Tel: 33/435-755/152, 06-20/777-9226
    Magassy Miklósné tanfolyamszervező Tel: 33/435-755/153, 06 20/777-9228

    A kitöltött jelentkezési lapot az alábbi címre kérjük visszaküldeni, vagy faxon, e-mailben elküldeni:
    OKTÁV Zrt. 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 35-39.
    Fax: (33) 435-664 E-mail: barhone@oktav.hu


    Építési műszaki ellenőr II. képzés

    Helyszín: 
    Budapesti tanfolyamok

    ÉPÍTÉSI MŰSZAKI ELLENŐR II.

    A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 53 5801 03
    A szakképesítés megnevezése: Építési műszaki ellenőr II.
    A szakképesítés szintje: Középfokú
    Felügyeleti szerv: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium

    A jelentkezés feltétele: Szakirányú Középfokú végzettség (technikum)
    Szakirányú középfokú végzettségnek tekintendő:
    Az egyes építményfajtáknak megfelelő szakirányú technikum
    (szakközépiskola + technikusi minősítő) elvégzését igazoló bizonyítvány.

    A tanfolyam célja:
    Az idevágó törvényi és rendeleti szabályozások újra a köztudatba hozták
    a műszaki ellenőrök fogalmát, kérdéskörét. Túlmenően a
    közbeszerzésekről szóló törvény rendelkezésein, mely szabályozza többek
    között azt a beruházási értékhatárt, mely fölött a beruházó köteles
    műszaki ellenőr tevékenységét igénybe venni, a beruházó, tulajdonos
    saját érdekérvényesítése is indokolttá teheti építési műszaki ellenőr
    foglalkoztatását. Ilyen tevékenységet csak olyan személy végezhet, aki
    szerepel az építési műszaki ellenőrök névjegyzékében. A tanfolyam célja
    olyan szakemberek képzése, akik az „Építési műszaki ellenőri
    tevékenységről szóló 158/ 1997. (IX. 26.) Kormányrendeletnek
    megfelelően szakvizsgával rendelkeznek, mely szükséges az Építési
    műszaki ellenőri névjegyzékbe kerüléshez.

    A munkaterület jellemzői:
    • Az építési beruházások megvalósítására irányuló építési-szerelési
    munka teljes folyamatában elősegíteni és ellenőrizni a vonatkozó
    jogszabályok, szabványok, hatósági előírások, szerződések, valamint az
    építmény létesítését engedélyező hatóság által jóváhagyott műszaki terv
    betartását.
    • A hibákat, hiányosságokat haladéktalanul az építtető (annak megbízottja) tudomására hozni.
    • Építménykategóriánkénti illetékesség:
    • (É) Épület
    • (M) Mélyépítési műtárgyak
    • (G) Építmény- és épületgépészet
    • (V) Építmény- és épületvillamosság

    Az oktatott tantárgyak:
    • Jogi ismeretek
    • Pénzügyi és gazdasági ismeretek
    • Minőségügyi és szabvány ismeretek
    • Műszaki ismeretek

    Képzési helyszínek: Győr Budapest Tatabánya
    Időtartam 4 hónap
    Tervezett kezdés 2009. 03. 14.
    Tanfolyami napok: péntek, szombat.
    Cím Gizella u 42-44.
    Részvételi díj 120.000,- Ft
    Vizsgadíj 60.000,- Ft
    Gyakorlat
    Jegyzetköltség Rendelés szerint

    Felvilágosítás 06/33/435-755, 061-2012408, 06/40/990-000 Helyi hívás!

    Egyéb elérhetőségek
    Ligetvári István oktatási főmunkatárs: 33/43-755, 20/777-9235
    Horváth Anikó tanfolyamszervező:33/435-755
    Kollár Beáta tanfolyamszervező:33/435-755

    T/FAX 06/33/435-664, 06/1/201-2408, 06/34/510-273
    Honlap: www.oktav.hu, E-mail: oktav@oktav.hu, ligetv@oktav.hu, horvath@oktav.hu, kollar@oktav.hu


    Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Szombathely

    Helyszín: 
    Vas megyei tanfolyamok

    Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Szombathely

    Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00)

    A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes
    az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint
    adásvételének és cseréjének közvetítésére. Ellátja a lakások, házak,
    telkek, bérlet és tulajdonos váltásának közvetítését, és az ügyletek
    lebonyolításához szükséges dokumentációk, okiratok beszerzésével és
    előkészítésével összefüggő feladatokat teljesíti.

    A képzés időtartama: 4 hónap ( távoktatásban 3 hónap).

    A képzés helye: Oladi Mûvelõdési Központ, Szombathely, Simon I. u. 4.

    A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga.

    Tantárgyak: jogi ismeretek, műszaki ismeretek, gazdasági ismeretek, ingatlanközvetítés és értékbecslés.

    Az órák:

    • ' C ' csoport: havonta 1 alkalom, szombat 08-17 óráig (10 tanítási óra).

    A következő tanfolyam kezdete:

    • ' C ' csoport: 2009. február 21. szombat 08 óra, megnyitó és
      oktatás. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon
      legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

    A tanfolyam ára: 76 000 Ft. ; Távoktatásban: 66 000 Ft.

    Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 14 000 Ft, a tanfolyam kezdetekor: 45 000 Ft, egy hónap után: 17 000 Ft.
    Távoktatásban: Regisztrációs díj: 14 000 Ft, a tanfolyam kezdetekor: 45 000 Ft, egy hónap múlva: 7 000 Ft.

    + a vizsgadíj mindkét tanfolyami rendszerben: 30 000 Ft.

    A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert INGATLANKÖZVETÍTŐ és ÉRTÉKBECSLŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak! Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. FIGYELEM!
    Minden sikeres vizsgát tett hallgatónknak, bruttó 30 000 Ft-értékben,
    internetes megjelenést biztosítunk, Magyarország egyik legnagyobb
    ingatlan adatbázisában! Itt találja:
    www.ingatlan.org

    Érdeklődni: Horváth Tamás - Telefonszám: 06 / 70-209-05-41

    Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
    Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


    Gyógymasszőr levelező tanfolyam

    Helyszín: 
    Távoktatás

    Gyógymasszőr levelező tanfolyam

    A tanfolyam ára: 12 x 3400 Ft.

    A tanfolyam jellege: Gyógymasszőr OKJ-s előkészítő képzés (OKJ 52 726 01 0010 5201).

    A gyógymasszőr tanfolyami tananyagunk 12 füzetből áll, melyeket havonta postázunk, színes képes melléklettel, házi feladatokkal, füzetenként 45-50 oldalon biztosítva a színvonalas oktatást.

    Tantárgyak: anatómia, rheumatológia, ortopédia, traumatlógia, ideggyógyászat, belgyógyászat, bőrgyógyászat, fizioterápia, masszázselmélet. (A teljes OKJ-s vizsgaanyag.)

    Néhány ok amiért ajánljuk a GYÓGYMASSZŐR LEVELEZŐ OKTATÁST:

    - otthon, kényelmes körülmények között tanulhat
    - maga osztja be a tanulásra szánt időt
    - fejlődését ellenőrizheti házi feladataink és javító tanáraink segítségével
    - leckéink nyelvezete könnyen érthető, a színes mellékletek megkönnyítik a tanulást
    - ráképzésünket követően szakmunkás bizonyítványt szerezhet az ország 11 városában
    - kis befektetéssel, havi 3400 Ft-ért sajátíthatja el a szakma elméleti részét

    Fontos: Tananyagunk megvásárlása után gyakorlati ráképzés keretében, kedvezményes áron, biztosítjuk a gyógymasszőr szakmunkás bizonyítvány megszerzését. A gyógymasszőr levelező oktatásban kifizetett TELJES összeget beszámítjuk a szakmunkás képzés idején.

    Rendelje meg 1. füzetünket, melyet akciónkban  kedvezményes 2400Ft-os áron vásárolhat meg! További füzeteink ára: 3400 Ft/db.

    (Az első füzet megrendelése nem jár semmilyen további kötelezettséggel!)

    Érdeklődni: Mészáros István - Telefonszám: 061-950-55-37, 0630-524-4344

    Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
    Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


    Műkörömépítő tanfolyam Békéscsaba

    Helyszín: 
    Békés megyei tanfolyamok

    Műkörömépítő tanfolyam Békéscsaba

    Tanfolyam jellege: szakképesítő.

    Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00

    A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos
    bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt
    köröm kezelése, eltávolítása, kézápolás, gépi és kombinált lábápolás,
    az eszközök szakszerű használata, klasszikus-, francia-, japán manikűr
    végzése, parafinos és SPA kezelés kézen és lábon, az összes alapvető
    műköröm készítési és díszítési technika, a végtagok svédmasszázsa,
    hennadíszítés.

    A képzés időtartama: 240 óra.

    A képzés helye: 5600 Békéscsaba Irányi u. 3 - 5. Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola

    A képzéshez szükséges végzettség: 8. évfolyam elvégzése, egészségügyi alkalmasság, 18. életév betöltése.

    Tantárgyak: anatómia, ortopédia, bőrgyógyászat, kéz
    és lábápolás, műkörömépítés elmélete és gyakorlatia, Nail-art
    körömdíszítés, munkavédelem, vállalkozási és számítógépes alapismeretek.

    Az órák:

    • ' A ' csoport: hétfő-szerda-péntek 16-20 óráig
    • ' B ' csoport: szombat 09-16 óráig

    A következő tanfolyam kezdete:

    • ' A ' csoport: 2009. szeptember 25. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt! 
    • ' B ' csoport: 2009. február 21 szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt! 

    A tanfolyam ára: 149 000 Ft

    Részletfizetési lehetőség: Jelentkezéskor 25.000 Ft, a képzés első napján 50.000 Ft,
    a következő hónapban 50.000 Ft, a vizsga előtt egy hónappal 24.000 Ft. Vizsgadíj: 30 000 Ft.

    FONTOS! A tanfolyam költsége tartalmazza a
    jegyzeteket, egy 30.000Ft értékű műkörömépítéshez szükséges eszköz és
    alapanyagcsomagot, 30.000 Ft értékű rozsdamentes acél manikűr-pedikűr
    készletet, 19.000 Ft értékű csiszológépet. Ezek az eszközök és
    alapanyagok a hallgató saját tulajdonában maradnak. Ezenkívül U.V.
    lámpát, eszköz-, és bőrfertőtlenítőszereket, áztatószereket biztosítunk
    a tanfolyam és a vizsga idejére!

    A sikeres vizsgát tett hallgatók államilag elismert,
    országos érvényű KÉZ ÉS LÁBÁPOLÓ MŰKÖRÖMÉPÍTŐ szakképesítésről szóló
    bizonyítványt kapnak. Idegen nyelvű EUROPASS nemzetközi bizonyítvány is
    igényelhető, amit a vizsgáztató cég állít ki.

    Érdeklődni: Rongáné Miháczi Éva - Telefonszám: 06 30 / 288-2092

    Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
    Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


    Pályázatírás tanfolyam!

    Helyszín: 
    Budapesti tanfolyamok
    Pályázatírás tanfolyam indul márciusban az Óbudai Művelődési Központban! Főiskolai oktató által tartott kiscsoportos foglalkozások hat alkalommal szombatonként kerülnek megrendezésre. Elméleti és gyakorlati órák során sajátíthatod el a pályázatíráshoz szükséges tudnivalókat. Érdeklődés és jelentkezés: www.sisza.hu tel: 0670 250 58 40. Gyere és szerezz használható tudást!

    Hitelközvetítő képzés

    Helyszín: 
    Budapesti tanfolyamok

    Hitelközvetítő

    Tanfolyam jellege: Oklevelet adó.

    A képzés célja: Hitelközvetítő tevékenységgel
    kapcsolatos alapvető információk elsajátítása. Felkészülés a
    vállalkozói tevékenység elindítására.

    A képzés helye: 1073 Budapest, Barcsay u. 5. Madách Imre Gimnázium

    A képzéshez szükséges végzettség: Érettségi.

    A következő tanfolyam kezdete:

    • ' B ' csoport: 2009. március 14. szombat 9-16 óráig. Ha a kezdés
      időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

    A tanfolyam ára: 20 000 Ft + ÁFA

    A tanfolyam ára tartalmazza a jegyzet és az ebéd költségét is.

    A képzésen oktatott támák:

    A hitelközvetítő tevékenysége
    A hitelezési piac Magyarországon.
    A közvetítő szerepe a hitelezési piacon. Különféle lehetőségek a szakmán belül.

    A hitelközvetítői tevékenység feltételei

    Egyéni vállalkozóként, Kft., Bt. tagjaként vagy hitelközvetítő cég partnereként.
    Banki kapcsolatok, banki és egyéb pénzintézetekkel kötött szerződések.
    Elvárások
    Technikai feltételek.
    Személyes feltételek.

    A hitelezés alapjai

    Hitelek fajtái.

    A személyi kölcsönök folyósítása

    Hitel szereplői.
    Szükséges dokumentumok és azok beszerzése.
    Hitelbírálat jellemzői. Törlesztés.

    A jelzáloghitelezés folyamata

    Jelzáloghitelek.
    Állami támogatások.A hitel szereplői.
    Szükséges dokumentumok az adóstól, adóstárstól. Jövedelemvizsgálat.
    Jelzálogfedezet.
    Dokumentumok a jelzálogfedezetről, és ezek beszerzése.
    Hitelminősítés.A dokumentumok összeállítása.
    Földhivatali ügyintézés. Költségek, kedvezmények, számlanyitás.
    Banki szerződéskötés, közjegyzői okirat elkészítése. Folyósítási feltételek.

    Képzésünk során elsajátíthatja továbbá mindazt, amit a banki képzéseken nem tanítanak meg!

    Érdeklődni: Horváth Tamás - Telefonszám: 06 /  70-209-05-41

    Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
    Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


    Hitelközvetítő tanfolyam

    Helyszín: 
    Budapesti tanfolyamok
    Hitelközvetítő Tanfolyam jellege: Oklevelet adó. A képzés célja: Hitelközvetítő tevékenységgel kapcsolatos alapvető információk elsajátítása. Felkészülés a vállalkozói tevékenység elindítására. A képzés helye: 1073 Budapest, Barcsay u. 5. Madách Imre Gimnázium A képzéshez szükséges végzettség: Érettségi. A következő tanfolyam kezdete:
    • ' B ' csoport: 2009. március 14. szombat 9-16 óráig. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
    A tanfolyam ára: 20 000 Ft + ÁFA A tanfolyam ára tartalmazza a jegyzet és az ebéd költségét is. A képzésen oktatott támák: A hitelközvetítő tevékenysége A hitelezési piac Magyarországon. A közvetítő szerepe a hitelezési piacon. Különféle lehetőségek a szakmán belül. A hitelközvetítői tevékenység feltételei Egyéni vállalkozóként, Kft., Bt. tagjaként vagy hitelközvetítő cég partnereként. Banki kapcsolatok, banki és egyéb pénzintézetekkel kötött szerződések. Elvárások Technikai feltételek. Személyes feltételek. A hitelezés alapjai Hitelek fajtái. A személyi kölcsönök folyósítása Hitel szereplői. Szükséges dokumentumok és azok beszerzése. Hitelbírálat jellemzői. Törlesztés. A jelzáloghitelezés folyamata Jelzáloghitelek. Állami támogatások.A hitel szereplői. Szükséges dokumentumok az adóstól, adóstárstól. Jövedelemvizsgálat. Jelzálogfedezet. Dokumentumok a jelzálogfedezetről, és ezek beszerzése. Hitelminősítés.A dokumentumok összeállítása. Földhivatali ügyintézés. Költségek, kedvezmények, számlanyitás. Banki szerződéskötés, közjegyzői okirat elkészítése. Folyósítási feltételek. Képzésünk során elsajátíthatja továbbá mindazt, amit a banki képzéseken nem tanítanak meg! Érdeklődni: Horváth Tamás - Telefonszám: 06 /  70-209-05-41 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

    Kereskedő boltvezető tanfolyam Budapest

    Helyszín: 
    Távoktatás
    Kereskedő boltvezető tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő ( OKJ 33 341 01 0000 00 00 ) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes létrehozni és működtetni egy kisvállalkozást. A vállalkozás környezetéhez igazodva alkalmazza a megfelelő marketing eszközöket. Irányítja, szervezi és ellenőrzi a bolt működését, a raktározást, nyilvántartja a készleteket. Képes az önálló értékesítésre, a bolt szabályszerű üzemeltetésére. A képzés időtartama: 7 hónap A képzés helye: Apáczai Csere János Gimnázium, 1054 Budapest, Papnövelde u. 4-6. vagy Fáklya Klub, 1064 Budapest, Csengery u. 68. A képzéshez szükséges végzettség: 10. évfolyam elvégzése (vagy 1999. augusztus 31. elött befejezett általános iskola). Követelménymodulok: 0004-06 az áruforgalom lebonyolítása, 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése, 0008-06 ruházati termékek forgalmazása vagy 0007-06 élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása, 0003-06 az áruforgalmi tevékenység tervezése, irányítása, elemzése, 0874-06 kisvállalkozások alapítása, működtetése, megszüntetése. Az órák:
    • ' D ' csoport: három hetente szombatonként, 09-16 óráig.
    A következő tanfolyam kezdete:
    • ' D ' csoport: 2009. február 21. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
    A tanfolyam ára: 109.000 Ft., Távoktatásban: 85.000 Ft. Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj 8.000 Ft, a tanfolyam indulásakor 65.000 Ft, 3 hónap elteltével 36.000 Ft. Távoktatásban: Regisztrációs díj 8.000 Ft, a tanfolyam indulásakor 50.000 Ft, 3 hónap elteltével 27.000 Ft. + Vizsgadíj: 2 x 25.000 Ft. A tanfolyam során a hallgatók először az államilag elismert RUHÁZATI ELADÓ vagy ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU ELADÓ, majd ezt követően KERESKEDŐ BOLTVEZETŐ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet mint állami szerv állít ki. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: Hargitai Éva - Telefonszám: 06 30 / 424 37 44 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!



    A Tanfolyamok.hu oldal Magyarország méltán legismertebb tanfolyamkereső oldala, ahol már több, mint tízezren találtak maguknak megfelelő tanfolyamot. Oldalunk kínálata az összes magyarországi településre kiterjed az adatbázisban egyaránt találsz vidéki és fővárosi tanfolyamokat, OKJ, ECDL, műszaki, gazdasági pénzügyi művészeti egészségügyi nyelvi képzéseket is. Oktatási intézményeknek, iskoláknak havonta egy darab hirdetés beküldése ingyenes, így biztosítva a kisebb oktatási cégek számára is egyenrangú megjelenést és az adatbázisunk tisztaságát. Partnereink: Amennyiben speciális képzéseket keresel nézd meg a szaktanfolyamok oldalt, ahol mindenféle felnőttképzési kínálat között válogathatsz, ha pedig kikapcsolódásra vágysz érdemes kipróbálni a legjobb ingyenes játékokat is...