Szűrés

Belépés

szótár

 

Gyógymasszőr tanfolyam Budapest

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Gyógymasszőr tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5201) A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció. A képzés időtartama: 11 hónap, 860 óra (260 óra elmélet + 600 óra gyakorlat). Az elméleti képzésre 2 x kb. 3 hónapon át tartó időszakban, egymástól néhány hét szünettel kerül sor. A gyakorlati képzés az első elméleti blokkot követően kezdődik. Az elméleti képzés helye: Budapest, 1053 Budapest, Papnövelde u.4-6 Apáczai Csere János Gimnázium. vagy, 1064 Budapest Csengery u. 68. Fáklya Klub A gyakorlati képzés helye: az adott kórház, fürdő, gyógyintézmény munkarendje szerint, egyénileg egyeztetett időpontokban. A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség (érettségi) Tantárgyak: Modulok: • 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban • 2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem • 2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés • 2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás • 2390-06 Masszázs alapozás • 2391-06 Masszázs • 2392-06 Masszőr szakmai szolgáltatás • 2393-06 Gyógymasszázs Az órák:
  • ' B ' csoport: kedd, csütörtök 16-20 óráig.
  • ' C ' csoport: csütörtök, péntek 9-13 óráig.
  • ' D ' csoport: szombat, 9-16 óráig.
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' B ' csoport: 2009. augusztus 27. csütörtök 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' C ' csoport: 2009. szeptember 10. csütörtök 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' D ' csoport: 2009. szeptember 5. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
A tanfolyam ára: 199 000 Ft. Részletfizetési lehetőség: A tanfolyam ára részletfizetés esetén: regisztrációs díj: 20 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 79 000 Ft, 3 hónap elteltével: 60 000 Ft, 6 hónap elteltével: 60 000 Ft. Vizsgadíj: jelenleg 44 000 Ft. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert MASSZŐR (GYÓGYMASSZŐR) szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. Érdeklődni: Farkas Éva - Telefonszám: 06 30 / 323 29-20 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Műkörömépítő tanfolyam Budapest

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Műkörömépítő tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő. Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00 A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt köröm kezelése, eltávolítása, kézápolás, gépi és kombinált lábápolás, az eszközök szakszerű használata, klasszikus-, francia-, japán manikűr végzése, parafinos és SPA kezelés kézen és lábon, az összes alapvető műköröm készítési és díszítési technika, a végtagok svédmasszázsa, hennadíszítés. A képzés időtartama: 240 óra. A képzés helye: A csoport, B csoport: 1073 Budapest, Barcsay u. 5. Madách Imre Gimnázium. C csoport: 1067 Budapest, Csengery u. 68. Fáklya Klub Kultúrközpont. A képzéshez szükséges végzettség: 8. évfolyam elvégzése, egészségügyi alkalmasság, 18. életév betöltése. Tantárgyak: anatómia, ortopédia, bőrgyógyászat, kéz és lábápolás, műkörömépítés elmélete és gyakorlatia, Nail-art körömdíszítés, munkavédelem, vállalkozási és számítógépes alapismeretek. Az órák:
  • ' A ' csoport: hétfő-szerda-péntek 16-20 óráig, várhatóan 4 hónap.
  • ' B ' csoport: szombaton 09-16 óráig, várhatóan 6 hónap.
  • ' C ' csoport: kedd-csütörtök 09-14 óráig, várhatóan 5 hónap
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' A ' csoport: 2009. szeptember 23. szerda 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' B ' csoport: 2009. szeptember 26. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' C ' csoport: 2009. szeptember 24. csütörtök 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
A tanfolyam ára: 159 000 Ft (az ár tartalmazza a 86 000 Ft értékű tanulócsomagot) Részletfizetési lehetőség: Jelentkezéskor 25.000 Ft, a képzés első napján 55.000 Ft, a következő hónapban 55.000 Ft, a vizsga előtt egy hónappal 24.000 Ft. Vizsgadíj: 30 000 Ft. FONTOS! A tanfolyam költsége tartalmazza a jegyzeteket, egy 30.000Ft értékű műkörömépítéshez szükséges eszköz és alapanyagcsomagot, 30.000 Ft értékű rozsdamentes acél manikűr-pedikűr készletet, 26.000 Ft értékű csiszológépet. Ezek az eszközök és alapanyagok a hallgató saját tulajdonában maradnak. Ezenkívül U.V. lámpát, eszköz-, és bőrfertőtlenítőszereket, áztatószereket biztosítunk a tanfolyam és a vizsga idejére! A sikeres vizsgát tett hallgatók államilag elismert, országos érvényű KÉZ ÉS LÁBÁPOLÓ MŰKÖRÖMÉPÍTŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak. Idegen nyelvű EUROPASS nemzetközi bizonyítvány is igényelhető, amit a vizsgáztató cég állít ki. Érdeklődni: Rongáné Vigh Zsuzsa - Telefonszám: 06 / 30 458 - 2105 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Budapest

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Budapest Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00) A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének és cseréjének közvetítésére. Ellátja a lakások, házak, telkek, bérlet és tulajdonos váltásának közvetítését, és az ügyletek lebonyolításához szükséges dokumentációk, okiratok beszerzésével és előkészítésével összefüggő feladatokat teljesíti. A képzés időtartama: 4 hónap ( távoktatásban 3 hónap). A képzés helye: „A” „D” „E " csoportok: 1053 Budapest, Papnövelde u. 4-6./ Apáczai Cs. J. Gimnázium. „B” és „C” csoportok: 1064 Budapest, Csengery u. 68. / Fáklya Klub. A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga. Tantárgyak: jogi ismeretek, műszaki ismeretek, gazdasági ismeretek, ingatlanközvetítés és értékbecslés. Az órák:
  • ' A ' csoport: hetente 2 alkalom, péntek 17-21és szombat 09-13 óráig (5-5 tanítási óra).
  • ' B ' csoport: hetente 2 alkalom, kedd és csütörtök 17-21 óráig (5-5 tanítási óra).
  • ' C ' csoport: hetente 2 alkalom, kedd és csütörtök 09-13 óráig (5-5 tanítási óra).
  • ' D ' csoport: hetente 1 alkalom, szombat 09-17 óráig (10 tanítási óra).
  • ' E ' csoport: havonta 1 alkalom, szombat 8-17 óráig ( 10 tanítási óra ).
A következő tanfolyam kezdete:
  • ' A ' csoport: 2009. szeptember 4. péntek 17 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' B ' csoport: 2009. szeptember 1. kedd 17 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' C ' csoport: 2009. szeptember 8. kedd 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' D ' csoport: 2009. szeptember 5. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' E ' csoport: 2009. szeptember 5. szombat 08 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
A tanfolyam ára: 69 000 Ft. ; Távoktatásban: 59 000 Ft. Részletfizetési lehetőség: regisztrációs díj: 14.000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 30.000 Ft, egy hónap után: 30.000 Ft. Távoktatásban: Regisztrációs díj: 14 000 Ft, a tanfolyam kezdetekor: 30 000 Ft, egy hónap múlva: 20 000 Ft. Vizsgadíj: 30 000 Ft ami a tanfolyam vége előtt 3 héttel esedékes. A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert INGATLANKÖZVETÍTŐ és ÉRTÉKBECSLŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak! Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. FIGYELEM! Minden sikeres vizsgát tett hallgatónknak, bruttó 30 000 Ft-értékben, internetes megjelenést biztosítunk, Magyarország egyik legnagyobb ingatlan adatbázisában! Itt találja: www.ingatlan.org Érdeklődni: Papp Mónika - Telefonszám: 06 / 30 879 40 43 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!

Tőzsdei alapismeretek levelező tanfolyam

Helyszín: 
Távoktatás
Tőzsdei alapismeretek levelező tanfolyam A tanfolyam ára: 17 000 Ft. A tanfolyam jellege: ismeretterjesztő A tőzsdei alapismeretek oktatása sajnos nem része a középiskolai tananyagnak, pedig olyan ismereteket ölel fel amelyek segítségével az egyén pénzügyi gondolkodása ésszerűvé és értelmessé válik. Az általános műveltség mellett azok akik affinitást mutatnak e terület iránt a tőzsdei kereskedéssel olyan államilag el nem ismert szakmát sajátíthatnak el, mellyel életre szóló kötődést és a folyamatos munkájuk révén pénzügyi jólétet alakíthatnak ki. Tananyag: Tőzsdei kereskedés – Az árupiacokról – A befektetési alapokról – Technikai elemzés - Napon belüli kereskedés egyszerűen Tananyagcsomagunk 7 db könnyen olvasható, érthető nyelvezetű oktatófüzetből áll, egyenként kb.50-60 oldal terjedelemben. Néhány ok amiért ajánljuk a „Tőzsdei alapismeretek” LEVELEZŐ OKTATÁST: - otthon, kényelmes körülmények között tanulhat - maga osztja be a tanulásra szánt időt - leckéink nyelvezete könnyen érthető - kis befektetéssel használható tudásra tehet szert - a 2009-ben a tananyagot megvásárlók részére a befizetett teljes összeget beszámítjuk a 2010-es évben történő bármelyik OKJ-s tanfolyamunkra történő jelentkezésénél. Rendelje meg tőzsdei alapismeretek tananyag csomagunkat!  Fizetés utánvéttel, postaköltség az árban bennfoglaltatik. Érdeklődni: - Telefonszám: 06 (30) 523-2851 Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről! Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!  

Haladó Mediációs képzés, konfliktuskezelés felsőfokon

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
A Lege Artis haladó mediációs képzést tart 2009. augusztus 10-12. között A Lege Artis haladó tréningjét azokra a mediáció iránt elkötelezett érdeklődőkre tervezte, akik már részt vettek alapképzésen. Cél, hogy a résztvevők még jobban elmélyedjenek a mediációban, még több fogást és technikát sajátítsanak el a területen. A haladó képzés nemcsak tematikájában, hanem módszertanában is eltér az alapképzéstől. A mediációs és kommunikációs ismeretek egyoldalú átadása helyett nagyobb hangsúlyt helyeznek az interaktív együttműködésre. Képzésüket a résztvevők tudásbázisára, tapasztalataira kívánják felépíteni. Ezáltal több lehetőség nyílik a kérdések megvitatására és a csoport tagjai számára nehézséget jelentő mediátori feladatok célzott erősítésére. Szervező, helyszín: Lege Artis Akkreditált Felnőttképzési Intézmény 1125 Budapest Diós árok 32/b A tréning programja:
  • Hatékony kommunikációs technikák
  • Konfliktuskezelési módok 2.
  • Milyen mediátor vagy? (teszt)
  • "Nehéz" ügyfelek kezelésének módszerei
  • Mediátori munka csapdáinak feltárása
  • Szituatív gyakorlatok
Bővebb információ a mediacio@legeartis.hu e-mail címen, vagy a 06 1 212 62 56-os telefonszámon kérhető.

Ingyenes Művészeti Önmegvalósító tanfolyam 8 részben.

Helyszín: 
Oktatás az interneten
Végre itt a lehetőség! Tanfolyamunkon gyakorlatban sajátítható el, hogyan építsük fel művészeti munkánkat amatőr szintről befutott, jegyzett alkotóig. Jelentkezzen Most! http://www.wwmstudio.hu/kreativ_onmenedzseles.php

KOMPLEX MUSICAL TÁNCOS / SZÍNÉSZ KÉPZÉS

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
KOMPLEX MUSICAL TÁNCOS  / SZÍNÉSZ KÉPZÉS / 10-20-30-40… éves korig / WERYUS MUSICAL STUDIO & PRODUKCIÓS IRODA - MŰVÉSZETI KÉPZÉST -  hirdet: színpadi mozgás, moderntánc, jazz-tánc, show-tánc, musical tánc, amerikai step tánc, stretching tréningek, koreográfiák, színészmesterség, beszédtechnika, hangképzés, korrepetíció, + színpadi próbák Képzés helyszíne: 1052 Bp. Semmelweis u. 1-3. (Magyarok Világszövetsége / Astoria) - Kezdő: hétfő 15:30, szerda 15:30 - Haladó: hétfő 17:00, szerda 17:00 - Összevont: szombat 9:30 INFO:  http://www.weryus.hu Email: info@weryus.hu , weryus@gmail.com Tel: +36/30-610-2287, +36/70-230-7353  

Mentális wellness csoporttréning és MENTÁLIS WELLNESS TERAPEUTA képzés

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Lelki felfrissülés, életvezetési megújulás, csoportos tréning, ami folytatható a MENTÁLIS WELLNESS TERAPEUTA cím megszerzéséért. Az államilag elismert, posztgarduális LIFE (ontological) COACHING oktatása közben rndszeresen megfigyeljük, hogy a hallgatók nemcsak gyorsabban sajátítják el idővel a tanultakat, hanem felfrissülve, egyre jobb hangulatban érkeznek az órákra. Napról-napra többen számolnak be arról, hogy az ontológiai coaching a magánéletükre is igen jótékony hatást gyakorol. Ezt a tudást és tapasztalatot kívánjuk átadni azoknak az érdeklődőinknek, akik lelki felfrissülésre, életvezetési megújulásra vágynak. Lelki felfrissülés, életvezetési megújulás. 6 szombati beszélgetés, csoportos gyakorlatok és játék+ 6 testmozgással járó tréning hétköznap. 1. nap Holnapra kész… Készíts alternatív jövőképeket, javíts az életstratégiáidon! Heuréka! Törj ki a téves automatizmusok (heurisztikák) fogságából! 2. nap „Csak másban moshatod meg arcodat…” Mentalizáció: önismeret, önfejlődés Túlélési gyakorlat Légy reziliens, sajátítsd el az alkalmazkodás művészetét! 3. nap Ne gondolj az elefántra! Hogyan gondolkodj pozitívan? Vezetek vagy vezetnek? Szervezd az életed, hogy ne téged irányítsanak! 4. nap „Hazudj költő, csak rajt ne fogjanak!” Ne hagyd magad manipulálni! Tükör által homályosan Hogyan hozhatsz helyes döntéseket a kétértelmű, vagy homályos helyzetekben? 5. nap Szép múlt vár ránk? Kezeld hatékonyan a konfliktusaidat! „Fecseg a felszín…” Védekezz a BULLSHIT, vagyis a fontosnak látszó emberek és problémák támadása ellen! 6. nap Segítség, szülő lettem! Holonikus szisztémák- helyek és szerepek a közösségekben I. Hogyan lehet “fájdalommentesen” szülőnek lenni? Munka, vagy a család? Holonikus szisztémák- helyek és szerepek a közösségekben II. Hogyan hangolhatod össze a családodat a munkáddal? Tréning ára: 50.000 Ft+Áfa (diák-, és csoportkedvezmény) Jelentkezni: E-mail: mentaliswellness@gmail.com Tel: 06-30-33-11878  

Párkapcsolati és válási mediátor képzés

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Párkapcsolati és válási mediátor (konfliktuskezelő és hivatásos egyezségközvetítő) képzés indul 2 kezdési időpotban: 1., 2009.08.24-2009.08.29-ig (6 napon át minden nap 10-17 óráig) szuperintenzív képzés és 2., 2009.08.01-től (6 szombati napon /3-3 szombat/2 hónap/ tartjuk 60 tanítási óra időtartamban) a Dohány utcában. Szakmai irányító: Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány Tanfolyamot vezeti: Burszki Mónika tanár, akkreditált igazságügyi mediátor, kriminálpedagógus. Oktatók: egyetemi tanárok és gyakorlott mediátorok. http://coachkepzes.szervezetepites.hu/index-2.html E-mail: mediatorok@gmail.com Tel.:06-30-3311-878

Ingyenes Internetes Távmunka Tanfolyam

Helyszín: 
Távoktatás
Az álláshirdetések tele vannak különféle otthonról végezhető, azaz távmunka ajánlatokkal. Tanfolyamunk segít eligazodni közöttük azzal, hogy tisztázza az alapfogalmakat, tévhiteket, és választási szempontokat kínál. A tanfolyam leckéit e-mailben kapja.   A tanfolyam tematikája:   1. Mi a távmunka? 2. Milyen jellegű és nagyságrendű jövedelmek érhetők el? 3. Mi is az a Multi Level Marketing? 4. Az MLM kockázatai és előnyei 5. Milyen tévinformációk vannak az MLM-ről? 6. A "Cashflow négyszög" 7. Milyen szempontok alapján válasszunk MLM céget? 8. Összegzés   A tanfolyam jellege: távoktatás   A képzés időtartama:  2 hét, másnaponként egy e-mail, összesen 8 db.   Tekintse meg honlapunkat is: http://vallalkozoitanfolyamok.prodakt.hu  

Női szabó OKJ-s szakképzés Budapesten

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
OKJ száma: 33 542 05 0010 33 03 A tanfolyam várható kezdési időpontja: 2009. szeptember A képzés helye:         Modell Divatiskola Iparművészeti, Ruha-és Textilipari Szakközépiskola és Szakiskola  1133 Budapest Vág u. 12-14. Tel:                             06 1 351 05 14 E-mail:                      info@modelldivatiskola.hu Felnőttképzési nyilvántartási szám: 07-0015-02 A képzés kötelező moduljai és költségei: Biztonságos és minőségi munkavégzés a könnyűiparban       15 000 Ft Üzletvitel a könnyűiparban 20 500 Ft Ruhaipari gyártmány-tervezés 27 500 Ft Textiltermékek összeállítása 77 000 Ft Fehérnemű-készítés  37 500 Ft Munka-és védőruhák készítése 39 000 Ft Lakástextíliák készítése 39 000 Ft Női ruhák készítése  114 000 Ft Vizsgadíj 29 900 Ft                                                     Képzés időtartama:     418 óra (heti 14 óra, összesen: 30 hét) Távoktatás + egyéni felkészülés Képzési napok:            hétfő-szerda (15.30-19.30) és szombat (10.00-16.00) A részvétel feltétele: 10. évfolyam elvégzését tanúsító iskolai végzettség (az 1998/99-es tanév előtt végzetteknek 8. évfolyam elvégzése) szükséges.   További információkért a tanfolyammal kapcsolatban látogasson el weboldalunkra: http://www.modelldivatiskola.hu

Emarketing felsőfokon

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Nyolc alkalmas, intenzív, felsőfokú szakképzés elsősorban marketing professzionalistáknak.
  • Ha Ön már profi marketinges, és bele szeretne mélyedni az online marketingbe.
  • Ha a legújabb lehetőségek, trendek kihasználására törekszik, és versenyképes szeretne maradni cégével az online piacon is.
  • Ha vállalkozásának a fő eszköze az internet, és szakmailag a legjobbat akarja az eladások növelésére:
Ajánljuk Önnek kiscsoportos, intenzív Emarketing felsőfokon képzésünket. A képzés 8 alkalomból (56 tanórából), és 1 vizsganapból áll. http://www.samling.hu/emarketing_felsofokon A képzés ára rövid időn belül megtérül a hatékonyabb marketing munka eredményéből.   Szakértőink Berényi Konrád online marketing tanácsadó. Az iProspecttel közösen szervezi a Keresőmarketing Napot, amely az első, csak keresőmarketinggel foglalkozó hazai konferencia. Õ írja és szerkeszti az egyik legismertebb hazai marketinges szakmai blogot, az Onlinemarketing blogot is, amely 2008-ban elsõ lett a Goldenblog verseny tanácsadói blog kategóriájában. Ihász Ingrid, a Rabbitblog szakmai blog készítője. Jelenleg az Arcus Media senior médiatervezőjeként dolgozik, ezt megelőzően a Kirowski Zrt.-nél dolgozott. Miről szerez Ön ismereteket a képzés során? A tematika és az oktatási napok: 1. szeptember 19.: Web-ergonómia vs web-design 2. szeptember 26.: Website látogatói konverziók, azaz hogyan "irányítsuk" a látogatói figyelmet? 3. október 3.: Belső kereső a website-on - nagyobb online konverziók, elégedettebb website látogatók (1 hét szünet) 4. október 17.: E-mail marketing és autentikációs szabványok 5. október 24.: PPC kampánystratégiák a keresőkben 6. október 31.: Online reklám (1 hét szünet) 7. november 14.: Fogyasztói magatartás az interneten és website látogatói minták 8. november 21.: Blog üzleti felhasználása 9. november 28.: vizsga Kiknek szól képzésünk? · Nagyvállalati munkatársaknak, online területen dolgozó szakértőknek. · Kis cégeknek, vállalkozóknak. Azoknak, akik eladni kívánnak a neten. · Online üzletágat tervező vagy már menedzselő cégeknek.  · Marketing vezetőknek, menedzsereknek, szakértőknek. Időpontok: Szombati napokon - szeptember 19., 26., október 3., 17., 24., 31., november 14., 21. Vizsga: november 28. A képzés időtartama: 10-16.30. között. A képzés díja magában foglalja a kávészüneteket (kávé, pogácsa, szendvics, üdítő). Szükséges végzettség: Felsőfokú szakmai végzettség marketing szakon vagy érettségi bizonyítvány és minimum 2 év szakmai gyakorlat valamilyen marketing területen; Valamint felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek. Bizonyítvány: A Sämling Kft. magyar nyelvű eMarketing felsőfokon oklevele Részvételi díj:  280 000 Ft A képzés teljes díja a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható. A Felnőttképzési Akkreditáló Testület akkreditálta a programot, így a képzés ÁFA mentes. A honlapon keresztül, a jelentkezési lap kitöltésével jelentkező látogatóink számára 5 %-os kedvezményt biztosítunk. Az online regisztráló jelentkezők számára a képzés díja 8 %-os kedvezményt biztosítunk. Regisztráció >> Egy cégtől 2 fő jelentkezése esetén 12 %-os, 3 fő jelentkezése esetén 15 %-os kedvezményt biztosítunk. Az egyes kedvezmények nem összevonhatók. A képzés teljes díja a szakképzési hozzájárulásból finanszírozható. Cégek, akik eMarketing képzéseinken már részt vettek: · Magyar Telekom Nyrt. · Air France · HP · Organon · GSK · Danubius Hotel · Raiffeisen Bank · Katedra Nyelviskola · Verlag Dashöfer Kft · Mapei Kft · Kürt Zrt. · UPC  

Kezdő salsa tanfolyam július 8-tól a salsa candela tánciskolában!

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Nyáron sem áll meg az élet! Gyere és próbáldki a salsa vérpezsdítő  világát! Új kezdő salsa tanfolyamot indítunk a Salsa Candela Tánciskolában 2009. július 8-án keddenként 20:00 órától. Az első néhány óra után már ki is próbálhatod tánctudásod a szórakozó helyeken! Jöhetsz egyedül vagy párral! Pároknak külön kedvezményt biztosítunk. Bővebb információ a tánciskola oldalán: www.salsacandela.hu e-mail:info@salsacandela.hu Tel.: 06 20 590 4770    

Marketing szakirányú diploma a BKF-en!

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
STRATÉGIAI MARKETING szakirányú diploma gyakorlati szakemberektől!  A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola stratégiai marketing szakirányú képzést indít szeptember végétől! Ön a marketing modern, stratégiai szemléletű, a hazai és nemzetközi vállalatok gyakorlatára épülő tudásához, készségéhez tud hozzájutni. Kiváló szakemberek, hazai és nemzetközi vállalatok marketing igazgatói, ügynökségek vezetői, a gyakorlati életben is ismert és elismert oktatók készítik fel, hogy Ön a képzés alatt legtöbbet fejlődjön.Ma a legnagyobb érték a jó stratégia, legyen okleveles stratéga! Itt valóban megtanulja a marketinget! További információ: http://www.bkf.hu/index.php?lap=erdeklodoknek&mnuid=3_20_402 Tel: Mrázik Viktória, 273-2411, mail:szakirany@bkf.hu

Retorika 2 - Szemléltető technikák - 2009. augusztus 12.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
A Retorika 1 eredményeinek utókövetése, az ismeretek elmélyítése, a készségek továbbfejlesztése + SZEMLÉLTETÉS FELSŐFOKON A LEGGYAKRABBAN FELTETT KÉRDÉS a szemléltetésről „Kiválóan kezelem a technikát. Mit tudnak még nekem mutatni-tanítani?” Nagyon sok mindent! Ha a technika kezelése jelentené a szemléltetést (és a minőségi előadást), akkor az előadó a technikust is küldhetné maga helyett… Tanulnia és gyakorolnia kell például az előadónak azt, hogy a vetítés során ne a vetítővászonhoz, hanem a közönséghez beszéljen. Ön is a vetítővászonhoz beszél? EZÉRT IS AJÁNLJUK EZT A TRÉNINGET! SOTER Tréningakadémia - Iránytű az üzleti sikerhez 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Tel.: 887-2323, 887-2320 Fax: 887-2324 Email: info@treningakademia.hu Web: http://www.treningakademia.hu/retorika-prezentacio.html  

Retorika 1 - Érveléstechnika - 2009. augusztus 11.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
A 3 LEGGYAKORIBB KÉRDÉS a retorika-érveléstechnikáról 1. „A mindennapi helyzetekben kiválóan kommunikálok − ez nem elég a nyilvános beszédhez?” Nem, mert a mindennapokban kötetlenek a kommunikációs helyzetek (pl. a négyszemközti beszélgetés); ehhez képest a nyilvános beszéd egy nagyon speciális, kötött műfaj, amelynek szigorú szabályai vannak. Egyféleképpen működik a kommunikáció négyszemKÖZT, és másféleképpen húsz szem ELŐTT! EZÉRT IS AJÁNLJUK EZT A TRÉNINGET! 2. „A tények önmagukért beszélnek! Miért kell retorikával szépíteni rajtuk?” A retorikával nem az a célunk, hogy „szépítsünk”, hanem az, hogy a tényeket minél szemléletesebb, hatásosabb és meggyőzőbb formába öntsük! Tudja-e Ön például, hogy a legerősebb érvet hová érdemes elhelyezni a szövegben? Nem? EZÉRT IS AJÁNLJUK EZT A TRÉNINGET! 3. „Én mindig nagyon magabiztosan és határozottan képviselem az álláspontomat. Miért lenne tehát szükségem a retorikára?” Ha a közönség kritikus, ellenálló, elutasító, akkor nem elég az, ha a beszélő csak a saját érveit sorakoztatja fel (magabiztosan). Annak, aki a közönség legkritikusabb tagjait is maga mellé akarja állítani, meg kell tanulnia kétoldalúan érvelni! Nem tud Ön kétoldalúan érvelni? AKKOR AJÁNLJUK EZT A TRÉNINGET! SOTER Tréningakadémia - Iránytű az üzleti sikerhez 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Tel.: 887-2323, 887-2320 Fax: 887-2324 Email: info@treningakademia.hu Web: http://www.treningakademia.hu/retorika-nyilvanos-beszed-szovegiras.html

Call center képzés - 2009. július 29.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
„Elmondom még hangosabban…” Ezt gondolják nagyon gyakran a call center-munkatársak, ha „problémás” ügyfél van a vonal túloldalán. Ezt gondolják, és még egyszer elmagyarázzák azt, amit már korábban is elmagyaráztak − csak most már sokkal hangosabban… Nemcsak hangképzés A Soter Tréningakadémián olyan professzionális call center-munkatársakat képezünk, akik:     * túl azon, hogy fejlett beszédtechnikával rendelkeznek, kifinomult kommunikációs eszközöket alkalmaznak;     * nehéz helyzetekben nem a hangjukat emelik fel (ösztönösen), hanem a problémamegoldó, konfliktuskezelési képességeiket használják;     * jól tűrik a monotóniát;     * jól tudnak koncentrálni és egyben figyelem-megosztani;     * ismerik az információk megszerzésének és továbbításának leghatékonyabb módjait. SOTER Tréningakadémia - Iránytű az üzleti sikerhez 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Tel.: 887-2323, 887-2320 Fax: 887-2324 Email: info@treningakademia.hu Web: http://www.treningakademia.hu/call-center-trening-vallalati-treningek.html

Időgazdálkodás tréning - 2009. július 29.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
dőnk határai: személyiségünk határai? Ha Ön úgy gondolja, hogy igen, akkor az időgazdálkodás legfontosabb kérdésében egyetértünk! Ha Önnek vannak ilyen határai − amelyeken eddig nem tudott túllépni −, akkor máris rátérhetünk (időt spórolva) a Soter Tréningakadémia időgazdálkodás-tréningjére! Ajánljuk figyelmébe − elsősorban azért, mert ez a tréning az időgazdálkodást az önismeretre és önfejlesztésre épülő készségként kezeli. SOTER Tréningakadémia - Iránytű az üzleti sikerhez 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Tel.: 887-2323, 887-2320 Fax: 887-2324 Email: info@treningakademia.hu Web: http://www.treningakademia.hu/idogazdalkodas-trening-2009.-07.-29..html  

Retorika képzés 2 - Szemléltető technikák - 2009. július 23.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Retorika 2

A Retorika 1 képzés eredményeinek utókövetése,
az ismeretek elmélyítése,
a készségek továbbfejlesztése

+

SZEMLÉLTETÉS FELSŐFOKON

A LEGGYAKRABBAN FELTETT KÉRDÉS
a szemléltetésről

 „Kiválóan kezelem a technikát. Mit tudnak még nekem mutatni-tanítani?”

Nagyon sok mindent!
Ha a technika kezelése jelentené a szemléltetést (és a minőségi előadást), akkor az előadó a technikust is küldhetné maga helyett…

Tanulnia és gyakorolnia kell például az előadónak azt, hogy a vetítés során ne a vetítővászonhoz, hanem a közönséghez beszéljen.
Ön is a vetítővászonhoz beszél?
EZÉRT IS AJÁNLJUK EZT A TRÉNINGET!

SOTER Tréningakadémia - Iránytű az üzleti sikerhez
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@treningakademia.hu
Web: http://www.treningakademia.hu/retorika-ervelestechnika-2-2009.-07.-23..html


Retorika 1 - Érveléstechnika képzés - 2009. július 22.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
A 3 LEGGYAKORIBB KÉRDÉS a retorika-érveléstechnikáról 1. „A mindennapi helyzetekben kiválóan kommunikálok − ez nem elég a nyilvános beszédhez?” Nem, mert a mindennapokban kötetlenek a kommunikációs helyzetek (pl. a négyszemközti beszélgetés); ehhez képest a nyilvános beszéd egy nagyon speciális, kötött műfaj, amelynek szigorú szabályai vannak. Egyféleképpen működik a kommunikáció négyszemKÖZT, és másféleképpen húsz szem ELŐTT! EZÉRT IS AJÁNLJUK EZT A TRÉNINGET! 2. „A tények önmagukért beszélnek! Miért kell retorikával szépíteni rajtuk?” A retorikával nem az a célunk, hogy „szépítsünk”, hanem az, hogy a tényeket minél szemléletesebb, hatásosabb és meggyőzőbb formába öntsük! Tudja-e Ön például, hogy a legerősebb érvet hová érdemes elhelyezni a szövegben? Nem? EZÉRT IS AJÁNLJUK EZT A TRÉNINGET! 3. „Én mindig nagyon magabiztosan és határozottan képviselem az álláspontomat. Miért lenne tehát szükségem a retorikára?” Ha a közönség kritikus, ellenálló, elutasító, akkor nem elég az, ha a beszélő csak a saját érveit sorakoztatja fel (magabiztosan). Annak, aki a közönség legkritikusabb tagjait is maga mellé akarja állítani, meg kell tanulnia kétoldalúan érvelni! Nem tud Ön kétoldalúan érvelni? AKKOR AJÁNLJUK EZT A TRÉNINGET! SOTER Tréningakadémia - Iránytű az üzleti sikerhez 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Tel.: 887-2323, 887-2320 Fax: 887-2324 Email: info@treningakademia.hu Web: http://www.treningakademia.hu/retorika-ervelestechnika-1-2009.-07.-22..html  

Projektmenedzsment tréning - 2009. július 16.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Úgy csinálni, mintha…? A projektmenedzsment tréningek többségén a részvevők feladata az, hogy „úgy csináljanak mintha…” Mintha gondolkodnának, és mintha cselekednének − miközben, valójában, fontos gondolatok már ki lettek gondolva, fontos műveletek már el lettek végezve helyettük. Az ilyen típusú tréningek a projektvezetési ismeretek átadására, bővítésére koncentrálnak, miközben egyáltalán nem használják ki a tapasztalati tanulás lehetőségeit. SOTER Tréningakadémia - Iránytű az üzleti sikerhez 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Tel.: 887-2323, 887-2320 Fax: 887-2324 Email: info@treningakademia.hu Web: http://www.treningakademia.hu/projektmenedzsment-trening-vallalati-treni...

Személyiségfejlesztési és önismereti tréning - 2009. július 15.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
Vezetőknek és beosztottaknak Önmagával jóban, rosszban Néha jóban, néha rosszban van önmagával? Előnyös tulajdonságait nem tudja eléggé kihasználni? Lehet, hogy nincs is tudatában valamennyi „előnyének”? Akkor ajánljuk figyelmébe a Soter Tréningakadémia önismeret-fejlesztő tréningjét! SOTER Tréningakadémia - Iránytű az üzleti sikerhez 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Tel.: 887-2323, 887-2320 Fax: 887-2324 Email: info@treningakademia.hu Web: http://www.treningakademia.hu/szemelyisegifejlesztesi-es-onismereti-tren...

Értékesítés és üzletkötés mesterfokon - 2009. július 13.

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok
SOTER Tréningakadémia - Iránytű az üzleti sikerhez 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Tel.: 887-2323, 887-2320 Fax: 887-2324 Email: info@treningakademia.hu Web: http://www.treningakademia.hu/ertekesites-es-uzletkotes-mesterfokon-nyil...  

Vendéglátó eladó tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Vendéglátó eladó képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel.

Vendéglátó eladó képzés óraszáma 80 óra
Vendéglátó eladó Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Vendéglátó eladó képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 11. (szombat)


Vendéglátó eladó  tanfolyam díja

90.000 Ft

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 2×45.000 Ft!

Vizsgadíj 25.000 Ft
Megjegyzés Az vendéglátó eladó képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/vendeglato-elado


Vendéglős tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Vendéglős képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. A vendéglős kiépíti és betartja a HACCP előírásait. A vendéglős betartja és betartatja a munkavédelmi, környezetvédelmi és tűzrendészeti előírásokat.

Vendéglős tanfolyam óraszáma 236 óra
Vendéglős tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Vendéglős tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 11. (szombat)
Vendéglős képzés tanfolyami napok
szombat (8.30-14.30)
Vendéglős tanfolyam díja

200.000 Ft

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 8×25.000!

Vizsgadíj 72.000 Ft
Megjegyzés Az vendéglős képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/vendeglos-tanfolyam


Valutapénztáros és valutaügyintéző képzés

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Valutapénztáros és valutaügyintéző képzés a főváros szívében, gyakorlott valutapénztáros és valutaügyintéző oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Valutapénztáros és valutaügyintéző képzés kötelező azoknak, akiknek a jogszabály előírja.

 

A valutapénztáros és valutaügyintéző képzés óraszáma 36 óra
A valutapénztáros és valutaügyintéző képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
A valutapénztáros és valutaügyintéző képzés tervezett kezdései

2010. szeptember 18. (szombat: 8.30-14.30-ig)

Valutapénztáros és valutaügyintéző tanfolyam jelentkezési határidő és beiratkozás
2010. szeptember 14. (jelentkezési határidő, beiratkozás)
Kérjük feltétlenül tartsák be ezen határidőt, tekintettel a Pénzügyminisztérium által meghatározott vizsga időpontjára (2010. október 19.), mert csak ez esetben tudjuk vizsgára bejelenteni Önöket!
Valutapénztáros és valutaügyintéző tanfolyam díja 30.000 Ft
Vizsgadíj Jegyzet + vizsgadíj
3.000 Ft + 24.500 Ft (modulzáró vizsgadíj az árban)
Megjegyzés A valutapénztáros és valutaügyintéző képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/valutapenztaros-es-valutaugyintezo


Utazásszervező menedzser tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Utazásszervező menedzser képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Utazásszervező menedzser jelentkezés előfeltétele: Utazásügyintéző.

 

Utazásszervező menedzser képzés óraszáma 64 óra
Utazásszervező menedzser képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Utazásszervező menedzser képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 11. (szombat: 8.30-14.30)

 
Utazásszervező menedzser tanfolyam díja

44.800 Ft

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 2×22.400 Ft!

Vizsgadíj 15.000 Ft
Megjegyzés Az utazásszervező menedzser képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/utazasszervezo-menedzser


Utazásügyintéző tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Utazásügyintéző képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Az utazásügyintéző adminisztrációs tevékenysége mellett ellátja a referensi feladatokat: kiírja az akciós ajánlatokat, előkészítő tevékenységet végez.

 

Utazásügyintéző tanfolyam óraszáma 264 óra
Utazásügyintéző tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Utazásügyintéző tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő), szeptember 11 (szombat)
Utazásügyintéző tanfolyam tanfolyami napok
heti 2 x H,Sz, (17.00-20.30) v. szombat (8.30-14.30)
Utazásügyintéző tanfolyam díja

144.800 Ft

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 8×18.100 Ft!

Vizsgadíj 40.000 Ft + 15.000 Ft
Megjegyzés Az utazásügyintéző + utazásszervező menedzser képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/utazasugyintezo


Társadalombiztosítási ügyintéző képzés

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Társadalombiztosítási ügyintéző képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel.

 

Társadalombiztosítási ügyintéző képzés óraszáma 150 óra
Társadalombiztosítási ügyintéző képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Társadalombiztosítási ügyintéző képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 4. (szombat)-még lehet csatlakozni
Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyami napok szombat (8.30-14.30)
Társadalombiztosítási ügyintéző képzés díja

75.000 Ft+tankönyv

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 4×18.750 Ft!

Vizsgadíj 42.500 Ft
Megjegyzés A társadalombiztosítási ügyintéző képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/tarsadalombiztositasi-ugyintezo


Társadalombiztosítási- és bérügyi szakelőadó tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó képzés a főváros szívében, gyakorlott társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadókkal, oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel.

 

Társadalombiztosítási- és bérügyi szakelőadó óraszáma 236 óra
Társadalombiztosítási- és bérügyi szakelőadó képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Társadalombiztosítási- és bérügyi szakelőadó képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 4. (szombat)
Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó tanfolyami napok szombat (8.30-14.30)
Társadalombiztosítási- és bérügyi szakelőadó  tanfolyam díja

120.000.-Ft + tankönyv

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 7×17.143 Ft!

Vizsgadíj 67.000 Ft
Megjegyzés A társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/tarsadalombiztositasi-es-berugyi-szakeloado


Szociális gondozó és ápoló tanfolyam, képzés - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Szociális gondozó és ápoló képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. A szociális gondozó és ápoló részt vesz az idős-ellátás szükségleteinek és erőforrásainak felmérésében; értelmezi az emberi szükségleteket és a szükségletkielégítés hiányait.

 

Szociális gondozó és ápoló képzés óraszáma Személyes gondoskodás területén dolgozók számára: 1300 óra Egyéb területen dolgozók számára: 1550 óra
Szociális gondozó és ápoló  képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Szociális gondozó és ápoló  képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő)
Szociális gondozó és ápoló tanfolyami napok heti 3 x H,Sz,P (17.00-20.30)
Szociális gondozó és ápoló tanfolyam díja

170.000 Ft/félév helyett 150.000 Ft/félév

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség!

Vizsgadíj 35.000 Ft
Megjegyzés A szociális gondozó és ápoló képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/szocialis-gondozo-es-apolo


Szociális asszisztens tanfolyam, képzés - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Szociális asszisztens képzés a főváros szívében, gyakorlott szociális asszisztens oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. A szociális asszisztens olyan emelt szintű szakmai végzettségű szakember, aki a szociális és gyermekjóléti szolgáltatást igénybe vevők (a továbbiakban: kliensek) problémáinak megoldása érdekében, felsőfokú végzettségű szakember irányításával, szakszerű gyakorlati segítő tevékenységet végez mind az egyéni esetkezelés, mind a szociális csoport-, illetve közösségi munka területén.

 

A valutapénztáros és valutaügyintéző képzés óraszáma Személyes gondoskodás területén dolgozók számára: 1300 óra Egyéb területen dolgozók számára: 1550 óra
A valutapénztáros és valutaügyintéző képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
A valutapénztáros és valutaügyintéző képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő)
Szociális asszisztens tanfolyami napok heti 3 x H,Sz,P (17.00-20.30)
Valutapénztáros és valutaügyintéző tanfolyam díja

170.000.- Ft/félév

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 27×18.888

Vizsgadíj 46.000 Ft
Megjegyzés A szociális asszisztens képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/szocialis-asszisztens


Személyügyi ügyintéző tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Személyügyi ügyintéző képzés a főváros szívében, gyakorlott személyügyi oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Személyügyi ügyintéző közreműködik a személyügyi tevékenység feladatainak megoldásában.

 

Személyügyi ügyintéző tanfolyam óraszáma 150 óra
Személyügyi ügyintéző tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Személyügyi ügyintéző tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő), szeptember 11. (szombat)
Személyügyi ügyintéző tanfolyami napok heti 2x, H,Sz, (17.00-20.30) v. szombat (8.30-14.30)
Személyügyi ügyintéző tanfolyam díja

90.000.-Ft

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 4×22.500 Ft!

Vizsgadíj 46.000.-Ft
Megjegyzés A személyügyi ügyintéző képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/szemelyugyi-ugyintezo


Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő képzés a főváros szívében, gyakorlott személyügyi gazdálkodó és fejlesztő oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő képzés emelt szintű szakképesítés.

 

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő tanfolyam óraszáma 180 óra
Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő), szeptember 11. (szombat)
Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő tanfolyami napok heti 2x, H,Sz (17.00-20.30) v. szombat (8.30-14.30)
Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő tanfolyam díja

90.000.-Ft

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 5×18.000 Ft!

Vizsgadíj 64.000.-Ft v. 16.000.- Ft/modul
Megjegyzés A személyügyi gazdálkodó és fejlesztő képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/szemelyugyi-gazdalkodo-es-fejleszto


Ruházati eladó tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

A ruházati eladó szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása

    - Vállalkozást hoz létre/működtet/szüntet meg
    - Irányítja, szervezi, ellenőrzi a kereskedelmi egység tevékenységét
    - Marketing tevékenységet végez
    - Megszervezi és lebonyolítja a beszerzési tevékenységet
    - Megszervezi és lebonyolítja a készletezést, raktározást, nyilvántartja a készleteket, gazdálkodik a készletekkel
    - Megszervezi és lebonyolítja az értékesítési tevékenységet
    - Ellátja a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat
    - Felméri és értékeli a piaci környezetet bolthálózat létrehozása szempontjából
    - Kiválasztja, kialakíttatja a legkedvezőbb kondíciójú üzlethelyiségeket
    - Kialakítja a bolthálózat szabályai szerint az üzlet külső/belső arculatát, választékát, biztosítja a személyi és tárgyi feltételeket

A képzés során oktatott szakmai modulok:

    - 0001-06 A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése
    - 0002-06 Marketing tevékenység
    - 0003-06 Az áruforgalmi tevékenység tervezése, irányítása, elemzése
    - 0004-06 Az áruforgalom lebonyolítása
    - 0005-06 A kereskedelmi egység szabályszerű működtetése
    - 0008-06 Ruházati termékek forgalmazása

Ruházati eladó képzés óraszáma 80 óra
Ruházati eladó képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Ruházati eladó képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 11. (szombat)
Ruházati eladó képzés tanfolyami napok szombat (8.30-14.30)
Ruházati eladó tanfolyam díja 60.000 Ft helyett 42.000 Ft
Vizsgadíj 25.000 Ft
Megjegyzés A ruházati eladó képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/ruhazati-elado

 


Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam - Budapest VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés a főváros szívében, gyakorlott pénzügyi-számviteli oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Pénzügyi ügyintéző, számviteli ügyintéző(OKJ) száma: 52 344 01 0000 00 00.

 

Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam óraszáma 236 óra
Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő) v.
2010. szeptember 11. (szombat)
Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyami napok heti 2x H,Sz, (17.00-20.30) v.
szombat (8.30-14.30)
Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam díja

110.000 Ft

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 7×15.714 Ft!

Vizsgadíj 58.000 Ft
Megjegyzés A pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/penzugyi-szamviteli-ugyintezo


Munkavédelmi technikus tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Ugye tudja, hogy mindenkinek kötelező munkavédelmi technikus alkalmazása az új jogszabály szerint?! Nem kell munkavédelmi technikust alkalmaznia, ha beíratja munkatársát munkavédelmi technikus képzésre.

 

Munkavédelmi technikus tanfolyam óraszáma 236 óra
Munkavédelmi technikus tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Munkavédelmi technikus tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő) v.
2010. szeptember 11. (szombat)
Munkavédelmi technikus tanfolyami napok heti 2x H,Sz (17.00-20.30) v.
szombat (8.30-14.30)
Munkavédelmi technikus tanfolyam díja 160.000 Ft
Vizsgadíj 50.000 Ft
Megjegyzés A munkavédelmi technikus képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/munkavedelmi-technikus


Mérlegképes könyvelő tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Mérlegképes könyvelő képzés a főváros szívében, gyakorlott mérlegképes könyvelő oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Mérlegképes könyvelő továbbképzés.

 

Mérlegképes könyvelő tanfolyamóraszáma 400 óra
Mérlegképes könyvelő tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Mérlegképes könyvelő tanfolyam tervezett kezdései szeptember 7. (kedd) v.
szeptember 11. (szombat)
Mérlegképes könyvelő tanfolyami napok heti 2x, K,Cs, (17.00-20.30) v.
szombat (8.30-14.30)
Mérlegképes könyvelő tanfolyam díja

180.000 Ft  Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 13×13.846 Ft!

Vizsgadíj 80.000 Ft
Megjegyzés A mérlegképes könyvelő képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/merlegkepes-konyvelo


Marketing- és reklámügyintéző tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Marketing- és reklámügyintéző képzés a főváros szívében, gyakorlott marketing- és reklámügyintéző szakemberekkel, saját vizsgaszervezéssel. Marketing- és reklámügyintéző tanfolyam azoknak, akik egy jót szakmát szeretnének megtanulni.

 

Marketing- és reklámügyintéző tanfolyam óraszáma 36 óra
Marketing- és reklámügyintéző tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Marketing- és reklámügyintéző tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 11. (szombat: 8.30-14.30-ig)
A marketing- és reklámügyintéző tanfolyam időtartama szombat (8.30-14.30)
Marketing- és reklámügyintéző tanfolyam díja

120.000 Ft

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 6×20.000 Ft!

Vizsgadíj 35.000 Ft
Megjegyzés A marketing és reklámügyintéző képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/marketing-es-reklamugyintezo


Logisztikai ügyintéző - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Logisztikai ügyintéző képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel.A logisztikai ügyintéző kapcsolatot tart a partnerekkel, ügyfelekkel. Döntés előkészítéssel segíti a menedzsmentet. Kommunikációs, marketing és PR tevékenységet végez.

 

Logisztikai ügyintéző képzés óraszáma 236 óra
Logisztikai ügyintéző képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Logisztikai ügyintéző képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 14. (kedd) v.
2010. szeptember 11. (szombat)
Tanfolyam időtartama heti 2 x K,Cs (17.00-20.30) v.
szombat (8.30-14.30)
Logisztikai ügyintéző díja 130.000 Ft Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 8×16.250 Ft!
Vizsgadíj 35.000 Ft
Megjegyzés A logisztikai ügyintéző képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható! A felsőoktatásban legfeljebb egy, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakirányú, emelt szintű, vagy felsőfokú szakképesítésért 30 többletpont adható.

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/logisztikai-ugyintezo


Közbeszerzési referens - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Közbeszerzési referens képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. A közbeszerzési referens alkalmazza a közbeszerzési törvényt és a kapcsolódó jogszabályokat.

 

Közbeszerzési referens képzés óraszáma 140 óra
Közbeszerzési referens képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Közbeszerzési referens képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 18. (szombat)
Közbeszerzési referens tanfolyam időtartama szombat (8.30-14.30)
Közbeszerzési referens tanfolyam díja 120.000 Ft Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség:
4×30.000 Ft!
Vizsgadíj 30.000 Ft
Megjegyzés A közbeszerzési referens képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/kozbeszerzesi-referens


Kereskedő-boltvezető tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Kereskedő-boltvezető képzés a főváros szívében, gyakorlott szakemberekkel, oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Kereskedő-boltvezető képzés az új OKJ szerint.

 

Kereskedő-boltvezető tanfolyam óraszáma 60 óra
Kereskedő-boltvezető tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Kereskedő-boltvezető tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 7. (kedd), szeptember 11. (szombat)
A kereskedő, boltvezető tanfolyam időtartama heti 2 x K,Cs, (17.00-20.30) v. szombat (8.30-14.30)
Kereskedő-boltvezető tanfolyam díja 40.000 Ft Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 2×20.000 Ft!
Vizsgadíj 27.500 Ft
Megjegyzés A kereskedő, boltvezető képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/kereskedo-boltvezeto


Kereskedő tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Kereskedő képzés a főváros szívében, gyakorlott szakemberekkel, oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. A kereskedő szakképesítés szintje: középszintű szakképesítés.

 Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/kereskedo


Kereskedelmi ügyintéző - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Kereskedelmi ügyintéző képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. A kereskedelmi ügyintéző kommunikációs, marketing és PR tevékenységet végez, a kereskedelmi ügyintéző koordinál, vállalati/márka-arculatot biztosít.

 

Kereskedelmi ügyintéző képzés óraszáma 140 óra
Kereskedelmi ügyintéző képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Kereskedelmi ügyintéző képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 11. (szombat)
Kereskedelmi ügyintéző tanfolyami napok szombat (8.30-14.30)
Kereskedelmi ügyintéző tanfolyam díja 100 000 Ft Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 6×16.666 Ft!
Vizsgadíj 30 000 Ft
Megjegyzés A kereskedelmi ügyintéző képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/kereskedelmi-ugyintezo


Iskolatitkár tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Iskolatitkár képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Az iskolatitkár kezeli a tanügyi dokumentumokat. Az iskolatitkár megrendeli a tanügyi nyomtatványokat szakmai irányítással.

 

Iskolatitkár tanfolyamóraszáma 300 óra
Iskolatitkár tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Iskolatitkár tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 11. (szombat)
Iskolatitkár képzés tanfolyami napok szombat (8.30-14.30)
Iskolatitkár tanfolyam díja

200.000 Ft

Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 9×22.222 Ft!

Vizsgadíj 42.000 Ft
Megjegyzés Az iskolatitkár képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/iskolatitkar


Ingatlanközvetítő tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Ingatlanközvetítő képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Az ingatlanközvetítő felkutatja a kínálati ingatlanokat, elkészíti a megbízási szerződést a mellékleteivel, szemlézi az ingatlant, javaslatot tesz az árra. Dokumentálja a szemlézett ingatlant (műszaki paraméterek, ár stb.), feladja a hirdetést, kapcsolatot tart az ügyfelekkel.

 

Ingatlanközvetítő tanfolyamóraszáma 100 óra
Ingatlanközvetítő tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Ingatlanközvetítő tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 7. (kedd), szeptember 11. (szombat)
Az ingatlanközvetítő tanfolyam időtartama heti 2 x K,Cs, (17.00-20.30) v. szombat (8.30-14.30)
Ingatlanközvetítő tanfolyam díja 80.000 Ft Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 3×26.666 Ft!
Vizsgadíj 25.000 Ft
Megjegyzés Az ingatlanközvetítő képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/ingatlankozvetito


Idegenvezető tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Idegenvezető képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Idegenvezető emelt szintű szakképesítés.

Idegenvezető tanfolyam óraszáma 230 óra
Idegenvezető tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Idegenvezető tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő), szeptember 11. (szombat)
Az idegenvezető tanfolyam időtartama
heti 2 x H,Sz (17.00-20.30) v. szombat (8.30-14.30)
Idegenvezető tanfolyamdíja 120.000 Ft Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 7×17.143 Ft!
Vizsgadíj 41.000 Ft
Megjegyzés Az idegenvezető képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/idegenvezeto

 


Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Gyermekotthoni asszisztens képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. A gyermekotthoni asszisztens munkája során: részt vesz a gyermekek fogadásának előkészítésében, a gyermek fogadásában.

 

Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam óraszáma 300 óra
Gyermekotthoni asszisztens képzés helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Gyermekotthoni asszisztens képzés tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő), szeptember 11. (szombat)
Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam időtartama heti 2 x H,Sz, (17.00-20.30) v. szombat (8.30-14.30)
Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam díja 250.000 Ft + jegyzet: 20.000 Ft Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 9×27.777 Ft!
Vizsgadíj 48.000 Ft
Megjegyzés A gyermekotthoni asszisztens képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/gyermekotthoni-asszisztens


Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Gyermek- és ifjúsági felügyelő képzés a főváros szívében, gyakorlott gyermek- és ifjúsági felügyelő oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel.A gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő a nevelő-gondozó tevékenységében a nevelő, a pedagógus, a gyógypedagógus segítőtársa a bentlakásos, valamint napi bejárásos gyermek- és ifjúságvédelmi, szociális és oktatási-nevelési intézményekben.

 

Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam óraszáma 300 óra
Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 20. (hétfő), szeptember 11. (szombat)
Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam időtartama heti 2 x H,Sz, (17.00-20.30) v. szombat (8.30-14.30)
Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam tanfolyam díja 160.000 Ft Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 9x 17.777 Ft!
Vizsgadíj 35.000 Ft
Megjegyzés A gyermek- és ifjúsági felügyelő képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/gyermek-es-ifjusagi-felugyelo

 


Élelmiszer- és vegyiáru-eladó tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Helyszín: 
Budapesti tanfolyamok

Élelmiszer- és vegyiáru-eladó képzés a főváros szívében, gyakorlott élelmiszer- és vegyiáru-eladó oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Élelmiszer- és vegyiáru-eladó középszintű szakképesítés.

 

Élelmiszer- és vegyiáru-eladó tanfolyam óraszáma 80 óra
Élelmiszer- és vegyiáru-eladó tanfolyam helyszíne Soter-Line Oktatási Központ,
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. (a Blahánál)
Élelmiszer- és vegyiáru-eladó tanfolyam tervezett kezdései 2010. szeptember 14. (kedd) v.
szeptember 11. (szombat)
Élelmiszer- és vegyiáru-eladó tanfolyam időtartama heti 2 x K,Cs, (17.00-20.30) v.
szombat (8.30-14.30)
Élelmiszer- és vegyiáru-eladó tanfolyam díja 60.000 Ft Havi kamatmentes részletfizetési lehetőség: 2×30.000 Ft!
Vizsgadíj 25.000 Ft
Megjegyzés Az élelmiszer- és vegyiáru-eladó képzés költsége a szakképzési hozzájárulásból elszámolható!

 

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/elelmiszer-es-vegyiaru-elado

 




A Tanfolyamok.hu oldal Magyarország méltán legismertebb tanfolyamkereső oldala, ahol már több, mint tízezren találtak maguknak megfelelő tanfolyamot. Oldalunk kínálata az összes magyarországi településre kiterjed az adatbázisban egyaránt találsz vidéki és fővárosi tanfolyamokat, OKJ, ECDL, műszaki, gazdasági pénzügyi művészeti egészségügyi nyelvi képzéseket is. Oktatási intézményeknek, iskoláknak havonta egy darab hirdetés beküldése ingyenes, így biztosítva a kisebb oktatási cégek számára is egyenrangú megjelenést és az adatbázisunk tisztaságát. Partnereink: Amennyiben speciális képzéseket keresel nézd meg a szaktanfolyamok oldalt, ahol mindenféle felnőttképzési kínálat között válogathatsz, ha pedig kikapcsolódásra vágysz érdemes kipróbálni a legjobb ingyenes játékokat is...